Antos Árpád | Barangolások Erdélyben 78. – Érmindszent

Nagyvilág

Barangolások Erdélyben 78. – Érmindszent

Ötödik utazás (3. rész)

Érmindszent

A helységnévtáblán ne keressük ezt az elnevezést. Azt gondoljuk, ha egy helységet nagy szülöttéről neveznek el, csak neve egy részét használják erre. Szépen hangzana az „Ady-falva” elnevezés. Azonban a község ma Ady Endre teljes nevét viseli. Talán ezzel arra utalnak, hogy a falut még ma is nagyrészt magyarok lakják.

Az Ady-család az ősi Gut-Keled nemzetségből származik. Ősi fészkük Od, Ad, majd Diósad. Szülei – diósadi Ady Lőrinc és Pásztor Mária – évek során két telket és földeket vásároltak Érmindszenten. Az utcára merőlegesen elhelyezett nádfedeles, szabadkéményes, sárral tapasztott paticsfalú házat a költő anyja (az „ídes”) örökölte nagybátyjától, Kabay Gábortól.

A három osztatú házba középen belépve, a pitvarba (konyhába) jutunk. Balra a tiszta-, jobbra a lakószoba. Mindkettő földes padlózatú. Az udvari szobában áll az ágy, amelyben Ady Endre született. A szülők aranylakodalma idején 1924. július 21-én e ház falán emléktáblát helyeztek el. Kós Károly készítette, aki a domborművön így dicsérte Ady Endre életművét: „Itt született 1877. nov. 22-én ADY ENDRE a magyar költészet új korszakának teremtő géniusza, útmutató világító fárosza. A régi magyar balvégzetnek halhatatlan énekese. Meghalt Budapesten, 1919. január 27.”

Kós Károly részt vett az idős házaspár köszöntésén. Így emlékezett meg erről: Az öreg Ady borért indult a pincébe. Az őt követő Kós Károlyhoz fordult:

– Öcsém-uram mondja már, az én fiam valóban olyan nagy ember volt, mint maguk híresztelik, nekem mondják? Vagy mert inkább inni meg enni jöttek utána is rólam?

– Jaj bátyám-uram, ne is tessék ilyet mondani – felelte Kós Károly. – Hát a maga fia olyan nagy ember volt, hogy Érmindszenten az életben soha nem fog ilyen születni.

– Lehet – válaszolta az öreg Ady – de én nem bízom hozzá.

Az emléktáblánál meghallgattuk a költő szülőföldjéről írt szép versét:
Séta bölcső-helyem körül

Ez itt a Bence, látod-e?:
Szelíd, széles domb s méla lanka,
Tán klastrom állt itt egykoron,
Bence-nap éjén köd-torony
Fehérlik s kong sülyedt harangja.

Ez itt az Ér, a mi folyónk,
Ős dicsőségü Kraszna-árok.
Most száraz, szomorú, repedt.
Asszonyom, tépjek-e neked
Medréből egy-két holt virágot?

Ez itt a Kótó, volt falu,
Elsülyedt vagy turk horda dúlta,
Csupa legendák és jelek.
Itt akartam járni veled
És most gyerünk be a falunkba.

Ez itt falu, az én falum,
Innen jöttem és ide térek.
Mindszentnek hívják hasztalan,
Mert minden gonosz rajta-van,
S itt, jaj, átkos, fojtó az élet.

Ez itt pedig magam vagyok,
Régi tüzek fekete üszke
S fölöttünk végzet-szél fütyöl,
Szaladj tőlem, átkozz, gyülölj,
Avagy légy rám ujjongva büszke.

A ház utcai homlokzatán a két kicsi ablak között a költő félalakos domborművét 1935 szeptemberében leplezték le. Sebő Zoltán alkotása.
A telek másik végében áll a családi kúria. Ady Endre építtette szüleinek 1900-ban. Az üvegezett verandás épületben kiállítást tekinthetünk meg a költő életéről, művei eredeti kiadásaiból és sok személyes tárgyából.
A két ház közötti parkban magas márványoszlopon Ady Endre mellszobra áll.

Születése 100. évfordulóján avatták. Megkoszorúzása és a Himnusz eléneklése után a költő „Hazamegyek a falumba” című versével fejeztük be megemlékezésünket:

Szigorú szeme meg se rebben,
Falu még nem várt kegyesebben
Városi bujdosóra.

Titkos hálóit értem szőtte
S hogyha leborulok előtte,
Bűneim elfelejti.

Vagyok tékozló és eretnek,
De ott engem szánnak, szeretnek.
Engem az én falum vár.

Mintha pendelyben látna újra
S nem elnyűve és megsárgulva.
Látom, hogy mosolyog rám.

Majd szól: „Én gyermekem, pihenj el,
Békülj meg az én ős szivemmel
S borulj erős vállamra.”

Csicsijgat, csittit, csókol, altat
S szent, békés, falusi hatalmak
Ülnek majd a szivemre.

S mint kit az édes anyja vert meg,
Kisírt, szegény, elfáradt gyermek,
Úgy alszom el örökre.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Barangolások Erdélyben 78. – Érmindszent”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés