Ötödik utazás (13. rész)
Máramarossziget
Börtön
Erdély északi megyéjének központja a Tisza és az Iza folyók öblében fekvő szigeten, az ukrán határ közelében. A szomorúság városának nevezhetjük: a háború előtt ez volt az utolsó magyar város, ahol elbúcsúzhattak hazájuktól az orosz frontra indulók, vagy akiket később fogságba, kényszermunkára vittek a Szovjetunióba. A II. világháború után a város börtönében töltötték büntetésüket a romániai politikai elítéltek. A hatalmas épülettömbben 1990-től a kommunizmus áldozatainak emlékmúzeuma működik.
Ellátogattunk az egykori börtönbe. Az emeletes körfolyosókból nyílnak a szűk, egyszemélyes cellák. A kicsi ablakok elé deszkából ellenzőt tettek, hogy a foglyok csak az ég felé nézhessenek.
Börtönudvar
A börtön legnevesebb lakója Márton Áron (1896–1980) erdélyi püspök volt. Őt, hét 
püspöktársával együtt, 1948-ban azért tartóztatták le, mert levélben tiltakoztak a vallásszabadság megsértése és az egyházi iskolák államosítása ellen. Márton Áront 1951-ben életfogytig tartó börtönre ítélték. Több évet töltött a máramarosszigeti börtönben. A nemzetközi tiltakozások hatására házi őrizetbe helyezték, majd 1955-ben büntetését megszakították.
Végigjárva a börtön folyosóit, virágot helyeztünk el a sokat szenvedett püspök cellájában.
A börtönudvar közepén a földbe süllyesztve kápolnát építettek az itt raboskodók emlékére.
A 6 méter magas börtönkerítés mellett megrázó szoborcsoport áll. Aurel Vlad román művész alkotása, „Az áldozatok menete” címet viseli. A 17 életnagyságú meztelen bronz férfi és nő, sovány, meggyötört testtel, ég felé emelt karokkal, megroggyant térdekkel, rendezetlen sorokban vánszorog a megsemmisülés felé. A mű elsősorban azoknak állít emléket, akiket innen vittek a megsemmisítő táborokba.
A városban született Leövey Klára (1821–1897), a magyar nőnevelés megalapítója, valamint Asztalos Sándor és Móricz Samu 1848-as honvédtisztek. Emlékműveik a három tornyos református templom kertjében állnak.
Itt meghallgattuk Juhász Gyula versét, aki az 1906/1907-es tanévben pályakezdőként a piarista gimnáziumban tanított:
Máramarossziget
Magyar Kelet bazárja volt e város,
Fajok tanyája, ódon és kies,
Közel az éghez s a magyar határhoz
S a vándorló költőhöz is szíves.
Kegyes atyáknál öreg iskolában
Magyart, latint oktattam itten én,
Párizs felé szállt akkor ifjú vágyam,
Fiatalságom ódon Szigetén.
Párizst kerestem és könyvekbe bújtam,
Míg az idő szállt – ó én drága múltam –
Örökre meddőn és múlasztva múlt.
Egy fiatal lány szeme átvilágol
Felém e fényből, mint a másvilágból
És vissza, vissza nem visz oda út.
(A szerző felvételei)
Hozzászólások