Ötödik utazás (14. rész)
A Máramarosi havasok felé folytattuk utazásunkat, hogy átkelve a Keleti-Kárpátok bércein, Moldvában meglátogassunk néhány ortodox kolostort.
Nagy Magyarország egykori határát hatalmas sziklafal alatt, a Bisztricébe ömlő Tatár folyó jelentette. A régi vámház néhány fala még áll.
Hamarosan az 1416 méter magasan levő Borsai-hágóra érkeztünk. Még ma is járható a hegygerincre vezető kövesút, melyen August von Mackensen, német hadvezér 1915 májusában a szövetséges katonákkal átkelt a hágón. Kiszorította a Kárpátokból az orosz seregeket. Láthatók az I. világháború bunkereinek, futóárkainak romjai és egy ismeretlen német katona sírja. A közelben betonból épített, félig elkészült ortodox templom áll. Hatalmas tömbjével szinte elnyomja a kis katolikus kápolnát. Délre tekintve, a távolban feltűnt a 2279 méteres Ünőkő havas csúcsa. Reményik Sándor két szép verssel tisztelgett a Radnai havasok királya előtt:
Az Ünőkő
Ez a király.
A ködkoronás, rejtelmes nagyúr,
Aki uralkodik itt mindenen,
Mindenbe beleszól,
Mindenben benne van,
Minden fenyőnek Ő a háttere,
Ő az, aki mindig sejtteti magát,
De nem mutatja meg, csak néha-néha,
Ha tiszta este van –
És a szívekben méltó áhítat.
Először holdvilágnál láttam Őt –
És nem tudtam, hogy Ő az.
Olyan volt, mint egy óriási árny,
Minden csöpp fényességet beborító.
Nagyobb volt, mint az éj,
Nagyobb volt, mint a csend,
Nagyobb, mint minden eddig tudott nagyság,
Olyan nagy volt,
S a holdfényben oly kicsi voltam én,
Hogy némán levettem a kalapom.
Folt, amely tisztít
Egy foltot látok, egy fehéret,
A látcsövembe beletévedt
Az ott egy hómező,
Egy folt a király köntösén.
Ó mennyi áhítattal nézem én!
Az ott örök.
Mert nincsen július, oly rekkenő,
Mely onnan azt a foltot elvigye,
A hó az Ünőkő menyasszonya,
S örök a hóval kötött szűz frigye.
A városokban letiporták
Az égből-esett szűz havat,
Száz sáros emberláb gázolt bele, –
Itt – téltől-télig megmarad.
A szakadékból felragyog az égre.
Most a lelkemet mossa hófehérre.
Hozzászólások