Talán ötéves lehettem, mikor eldicsekedtem otthon:
– Mi a múzsák templomában voltunk!
– Hová vitted ezt a gyereket? – vonta kérdőre nagymamám Tatámat.
– Hát a Szépművészeti Múzeumba! – válaszolta természetesnek találva ezt az utazást Tata.
– És mit láttál abban a templomban, kislányom? – érdeklődött Mamocska.
– Izsó Miklós Búsuló juhászát! – vágtam ki büszkén.
– Pap bácsi is volt abban a templomban? – kérdezősködött, de már mosolygott.
– Jaj, Mamm! Hát ez nem egy székesegyház volt, hanem múzeum!
Mindebből kiderül, hogy zsenge koromban találkoztam már velük, csak még nem mutatkoztunk be elég alaposan egymásnak.
Minden lében kanál, érdeklődő, közlékeny kiskamasz koromban Janus Pannonius nevével találkoztam Pécsett, a Sétatér kertjében szobrát is megnéztem. Megtudtam, hogy püspök volt és költő, csak nagyon régen, még a XV. században. Hogy ismerhetném meg a verseit, ha egyszer latinul írt? A könyvtáros néni megoldotta, adott egy műfordítás kötetet, abban olvastam:
„…s lásd, Janus lettem,
amint a Múzsa magához emelt, s megkoszorúzta fejem.”
– Igen, de ki az a Múzsa?
– Ezt se tudod? Hát az a nő, akibe a költő szerelmes, és akkor homlokon csókolja, hogy tudjon verset írni! – világosított fel a padtársam.
A válasz csak rövid időre nyugtatott meg, mert akkor ezt találtam egy könyvben:
„ Óh, Múzsák hona, szentély!”
Többen is vannak, akkor hogy lehet, hogy a költőnek csak egy csókolja meg a homlokát, vagy csak egy koszorúzza meg?
Nem sokkal később tanultunk az ókori Görögországról. Lassan összeállt a kép. A múzsák eredetileg hárman voltak: AOIDÉ – a dal, MELETÉ – a gyakorlás, és MNÉMÉ – az emlékezés segítője az ógörög mitoszok világában, vagyis azt a követelményt képviselték, ahogy az ókori görög költőknek elő kellett adniuk műveiket, miután megírták azokat.
Néhány száz év múlva azonban már kilenc múzsa volt felelős azért, hogy megénekeljék az istenek és a titánok harcát, és enyhítsék az emberek gondját-baját a zene, a tánc és a költemények révén.
KALLIOPÉ – az epikus költészet, filozófia, tudományok,
TERPSZIKHORÉ – a tánc,
THALEIA – a komédia, színház,
MELPOMÉNÉ – a tragédia, dráma, gyászének,
POLÜHÜMNIA – a himnikus költészet,
EUTERPÉ – a lírai verselés, zene,
ERATO – a szerelmi dalok és költészet,
KLEIO – a történetírás,
URÁNIA – a csillagászat, asztrológia múzsája volt.
Ezek voltak egyúttal az archaikus kultúra jellemzői is. De az időmértékes verselést is ők testesítették meg. A könyvek elterjedése előtt ez a kultúrkör jelentette a tudás tárházát.
Rájöttem az évek során, hogy mit adtak nekem a Múzsák.
Az örömet, hogy amit látok, hallok és szépnek vélek, mindennap élvezhetem.
Felnézek a csillagos égre, ahol szikrázó fénnyel égnek a távolinak tűnő égitestek, és tudom, hogy ők már az ókori hajósokat is útba igazították… A hajósokról az egyik legismertebb eposz jut eszembe, amelyet így kezd ismeretlen szerzője, talán Homérosz:
„Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott
s hosszan hányódott, feldúlván a szentfalu Tróját…” – olvasom, és hallom a hexameterek zenéjét.
De ha Beethoven V. szimfóniáját hallgatom, vagy akár a Cotton Club Singers jazz feldolgozásait, akkor is a múzsáknak köszönök. Ezért fogadja be szemem és szívem A hattyúk tava klasszikus balett felejthetetlen szerelmi kettősét is, de az aluljáróban breakelő fiatalok produkcióit is.
Az is élmény számomra, ha felmegy a függöny a színházban, orromat megcsapja a semmivel össze nem keverhető enyv és festékillat, amely a színfalak közül árad a nézőtérre. Elvarázsolódom, és hallgatom Hamlet monológját, vagy Élektra kommoszát (gyászdalát), esetleg Elíza belépőjét a My fair ladyből.
Ha pedig Radnóti Miklós Tétova ódáját olvasom:
„Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét…” egyszerre kell, hogy eszembe jusson ERATO és EUTERPÉ, a szerelmi költészet és a lírai verselés múzsája.
Sokszor van módom arra is, hogy elgondolkozva, olykor könnybe lábadó szemmel, vigyázz állásban köszöntsem nemzeti himnuszunkat: új esztendő érkezésekor mindenképpen!
És ha netán abban a kegyelmi állapotba kerülök, hogy önálló gondolataimat, érzéseimet, történeteimet papírra tudom vetni, akkor biztos lehetek benne, hogy a Múzsa csókolt homlokon, pedig én is nő vagyok, és csak prózát írok!
Hozzászólások