Sarkady Sándort nagyon sokan ismerik, nem feltétlenül személyesen. A legkisebbek a dallamos és ritmikus verseivel (néhányuk megzenésítve is a gyerekek kedvencei közé került), a nagyobbak verseivel, műfordításaival, irodalomtörténeti írásaival találkoztak, az erre hivatottak – mint az óvópedagógusok számos nemzedéke – a nyelvészeti és pedagógiai tanulmányait forgatják, a tárlatlátogatók és műkedvelők a művészetkritikai elemzéseit hallgatják-olvassák. Sokan ismerjük vékony, nesztelen-szerény alakját, amint az egykori Isteni Megváltó Leányai szerzetesrend soproni, Ferenczy János utcai Anyaháza, ma Benedek Elek Pedagógiai Kar (a Nyugat-magyarországi Egyetem része) épületének kapuja felé igyekszik, ahol nyugdíjazásáig főiskolai docensként oktatta azokat, akiknek tudásán nemzedékek anyanyelvi nevelése, helyes nyelvtannal bíró beszéde, szófűzése, beszédértése, és bizony lelki szépsége és egészsége is múlik.
Sarkady Sándor
A soproni fiatal alkotók közössége (Soproni Fiatalok Művészeti Kollégiuma – köztük a már Kossuth-díjas Rakovszky Zsuzsa író, költő) a hetvenes években neki köszönhette alkotásaik megjelenésének lehetőségét, mentorként állt mögéjük, kivívta velük és értük az akkor elengedhetetlen rábólintást a helyi hatalmat gyakorlóktól a maga szelíd, de elkötelezett módján. A kezdeti egy-egy alkalom (Érlelő 1973, Soproni Írók Antológiája 1976) után a rendszeres fórumot (1978-tól) az ő főszerkesztésében megjelenő periodika, a Soproni Füzetek jelentette és jelenti ma is a soproni irodalmi élet szereplői számára. Az ifjú alkotók mindenkor bizton számíthatnak támogatására (mint éveken át a fiatalon elhunyt ígéretes tehetség, Herbszt Zoltán is). A helyi művészet nagy öregjei közül sokat barátjának tudhatott, mint Becht Rezső költőt, Szakál Ernő restaurátort, vagy Sterbenz Károly grafikust és másokat. Ma is gondozza idős művészek munkáit, beválogatva azokat a szerkesztés során, tudja, ezzel segít méltón embernek maradni a teljességétől fogyatkozó életben: jószolgálata itt legalább olyan fontos, mint értékmentése.
Több folyóirat szerkesztésében, akár rovatvezetőként is részt vett, ma egyik szerkesztője a Várhelynek, továbbá annak a Soproni Szemlének, ahol annak idején Csatkai Endre múzeumigazgató, főszerkesztő felkérésére az Ady-viták soproni visszhangjáról írt cikke alapozta meg a Szegedről 1956-ban, mintegy büntetésből elhelyezett bölcsész ismertségét a hűséges városban. Irodalomszervezői tevékenységét a város 1997-ben „Sopron Kultúrájáért”, 2005. évben Pro Urbe Sopron díjjal ismerte el.
Vallja és vállalja: minden élet szolgálat, amint azt a 2005-ben megjelent műveinek két gyűjteményes kötetéből a jegyzeteket, esszéket, kritikákat magában foglalónak címe is életének vezérfonalaként mutatja. E szolgálat hátterébe húzódott mindenkor saját írói tevékenysége, melyek a gyűjteménynek a verseit, fordításait összefoglaló, Írom korom című kötetében olvashatók. „Szabadság, szerelem”, „haza és haladás” – utal egyúttal a magyar irodalmi elődökre, mikor visszatekintve témáit összegzi. Alkotásain átüt mély embersége, klasszikus műveltsége, tapintható meleg szelídsége, de következetesen tudnak dübörögni szavai, ha bírál, tisztességet-sértőt tesz szóvá. „Nála etikum és esztétikum azonos tőről fakad” – írja róla barátja, Jánosy István az Igazság pajzsával (1991) című kötete fülszövegében – „és mindkettőnek a motorja: igényesség önmagával szemben”. Verseinek gondolatiságát, erkölcsiségét mindig precízen kimunkált formával emeli lelkünkbe.
Sok verse szolgált gyermekdalok, továbbá kórusművek szövegéül. Törzsök Béla, T. Horváth József a Télkergető gyermekverseire alkottak zenét. A „Laudatio Scarbantie”, Sopron dicsérete című, a városhoz írt himnuszát Soproni József zenésítette meg. Szokolay Sándort is megihlették versei, ő Tillai Auréllal „A soproni várostoronyra” című alkotást ünnepi kórusművük szövegéül kérték „kölcsön”.
Sarkady Sándor 1935. március 7. napján született Sárándon, idén ünnepli születésének 75. évfordulóját. Kedves Tanár Úr! Sok szeretettel köszöntjük! És köszönjük…
Hozzászólások