A Bodeni-tó után egy másik gyönyörű fekvésű alpesi tó partjára kalauzolom kedves olvasómat. A Genfi-tó (Lac Léman) északi partvidéke Európa, illetve az Alpesek egyik legkultúráltabb régiója; a mára szinte egybenőtt települések felett nagy kiterjedésű szőlők és gyümölcsösök öveznek középkori kastélyokat, udvarházakat és újabb kori villákat, üdülőket. Természetesen számtalan oka van ennek; a keletről nyugat felé húzódó – növekvő holdhoz hasonlítható alakú – tó déli oldalán viszonylag hirtelen érik el a vízpartot a francia Chablais tartomány hegyei, mindenkor megnehezítve az erre haladást. (Majdnem minden nevezetes település az északi parton jött létre: pl. Genf, Nyon, Lausanne, Vevey, Montreux).
A tó vizének legjelentősebb táplálója, a Rhone folyó keleti irányból éri el a medret, s Genfnél hagyja el azt. (Jómagam első svájci utazásom alkalmával fedeztem fel azt a törvényszerűséget, hogy a tópartokon létrejövő legjelentősebb település minden esetben azon a ponton alakul ki, ahol a medret elhagyja a tavon keresztüljutó folyó; pl. Zürich, Luzern, Konstanz, Thun. Ennek stratégiai, kereskedelmi, közlekedési okai lehettek.)
Az évezredek alatt kialakuló kelet-nyugati irányú közlekedési útvonalon több ellenőrző pont jött létre, most ezek egyikét, a Montreux közelében álló Chillon várát mutatom be. A nevezetes üdülőhely létrejöttét a délszaki éghajlatnak köszönheti, ennek megfelelően telepítették a tóparti sétány egzotikus növényzetét – hiába vannak a közvetlen közelben kétezres hegyek, a +10 fokos évi középhőmérséklet még a pálmafáknak is kedvező feltételeket biztosít. Ha időnk engedi, akkor érdemes Montreux központjából – ahol Freddie Mercury (Queen) rock-zenész emlékműve áll – indulva sétálni a gyönyörű virágokkal és fákkal végigültetett parti úton Chillon felé. A 40-50 perces séta során festői részleteket élvezhetünk; útközben érdemes egy kis kitérőt tennünk Territet vasútállomásánál, ahol az anglikán templom melletti parkban Sissy (Erzsébet királynő) hagyományos szobránál állhatunk meg. (Ő innen indult 1898 szeptemberének első napjaiban Genfbe, ahol a kikötőben egy reszelővel végzett vele olasz merénylője. Halálának századik évfordulóján modern szobrot emeltetett a gyilkosság helyén a királynő nevét viselő helyi baráti kör.) Chillon vára törvényszerűen alakult ki a tópart legkeskenyebb pontján, ellenőrizve az innen Itália felé vezető összes alpesi hágót (Nagy Szent Bernát, Simplon). Nem csupán építészeti, hanem irodalomtörténeti emlék is. A tó vizében álló sziklapadokra már a bronzkorban is építkeztek elődeink, ezt az ókorban is használták. A középkori várat – írásos források szerint – Jámbor Lajos emeltette 830-ban. Eredetileg Sion érsekeinek birtoka, majd a XII. századtól a Savoyai hercegek tulajdonába került, akik a kastélyszárnyat előszeretettel használták nyári rezidenciájukként.
Az ellipszis alaprajzú, három kerek és három négyszögletes toronnyal megerősített vár falai körös-körül a vízig érnek. A part felől kettős falrendszer védte fahidas bejáróját. (Érdemes valamelyest eltávolodni a tóparton a kastélytól – egyedülálló fotóstéma a vízben tükröződő épület. Ha kellően meleg a tó vize, akár körbe is úszhatjuk a középkori falakat.) Az épület alsó részét börtönként használták, gótikus belső ívei alatt érzékelhetőek a korábbi román pillérek. (Engem e tér Léka várának lovagtermére emlékeztet.) A Savoyai-ház tagjai legfélelmetesebb politikai foglyaikat láncoltatták a pillérek kovácsoltvas karikáihoz.
1530-36 között itt raboskodott Francois Bonivard főapát, Genf Savoya-ellenes pártjának a vezetője. Őt – ma már romantikusnak ható – rajtaütéssel, a tavon cirkáló genfi flotta támogatásával, a berni csapatok szabadították ki. Ettől kezdve a vár kétszáz éven át a berni helytartó székhelye, majd 1803 óta Vaud kanton szabadon látogatható műemléke. Érthető módon azóta örökítik meg a börtönpince falán nevüket e hely látogatói. Jól olvasható George Byron angol költő bevésett neve az egyik pilléren. A XIX. század forradalmi romantikájának egyik legjelentősebb költője 1816-ban kényszerűségből hagyta el hazáját és Svájcban keresett menedéket. Itteni látogatásának – neve falba vésésénél lényegesen maradandóbb – emléke a Bonivard-ról szóló költeménye: „A chilloni fogoly”.
Természetesen körbejárhatóak a bástyák és falak; beléphetünk a palotaszárny különböző helyiségeibe: a díszterem tálalóiban óntányérok és ónserlegek sorakoznak, a falak mentén masszív középkori fabútorok, a falakon a környékbeli Vevey nemeseinek címerei, akik 1536 és 1733 között lakták a várat. A fontos helyiségek mellett beléphetünk a „légöblítéses” latrinák helyiségeibe is. A várfal külső oldalán természetes úton távozott el az emberi ürülék… Ezek a helyiségek a lakosztályok szomszédságában szolgáltak a korabeli összkomforttal. S persze ne felejtsünk elhelyezkedni időnként egy-egy ülőfülkés ablakban, hogy a tópartot övező hegyek látványában gyönyörködhessünk…
Chillon várát számtalan neves személyiség kereste és keresi fel – mindazok, akik Montreux-ben megfordultak az elmúlt két évszázadban: például Rousseau, Shelley, Lamartine, Victor Hugo. Stendhal, Rilke, Daudet stb.
Végül illendő megemlítenem, hogy a várkastélyban egy magyar nyelvű leporelló segítségével tájékozódhatunk – talán egy környéken élő, hazánkból ideszármazott honfitársunknak köszönhetően…
Hozzászólások