Tillai Gábor | A termékeny csók nyomában – Szicília 1-6.

Nagyvilág

A termékeny csók nyomában – Szicília 1-6.

„…A hatodik napon
az Atya, hogy művét bevégezé,
örömében, mert ily
szépet alkotott,
a földet két kezébe vette
s rá csókot nyomott.
Ott, ott, hol ajka illeté,
ott van Szicília.”
(Renzino Barbera)

Az elkövetkező – várhatóan többnyire télies időjárású – hetekben megpróbálom felvázolni az Atya csókjának eredményét; Szicília szigetének értékeit minél több oldalról. Az Etna október végi legújabb kitörése okán sokat hallunk e vidékről; aki azonban alaposabb ismeretekhez szeretne hozzáférni, hamarosan ráébred, hogy magyar nyelvű irodalom szinte alig létezik Szicíliáról. A Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület pécsi klubjának szervezésében az elmúlt hetekben kétszer is megfordulhattam – mintegy 80 klubtársunknak szerezve felejthetetlen élményeket – a Földközi-tenger e legnagyobb szigetén. Mind a jövőbeli utazóknak, mind a már ott jártaknak remélhetően hasznos olvasmányul szolgálnak az alábbiak.

Az énekmondó

Európa szívének bal pitvarában élve, e térséget meglehetősen periférikusnak tarthatjuk kontinensünk újabb kori gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődése szempontjából. Azonban, ha a Földközi-tenger térképére tekintünk, egyértelművé válik számunkra, hogy egyetlen civilizáció – amely az ősidőktől kezdve a hajózás révén terjesztette ki befolyását – sem kerülhette ki Szicília szigetét; telepeket, kolóniákat létesített, részben a kereskedelem, részben gyarmatosító hatalmának biztosítására, bármely irányból is érkezett e térségbe. Ez a folyamat pedig, az évezredek során, egy sokszínű, változatos és izgalmas kulturális rétegződést eredményezett.

Szicíliai karakter

Szicília mai értelemben vett megismerése, kutatása a Felvilágosodás korában kezdődött. A korábbi évszázadokban ismeretszerzés és kikapcsolódás céljából egyre többen jutottak el Északnyugat-Európa államaiból Itália nevezetes központjaiba; Velencébe, Milánóba, Firenzébe, illetve elsősorban Rómába. Az első ismert angol, aki utazásairól feljegyzést hagyott az utókorra, Sir Thomas Hoby (1530-66) 19 éves korában jutott el Padovába, Firenzébe, Rómába, majd tovább Nápolyba, Calabriába és Szicíliába. Inigo Jones (1573-1652) például a klasszikus építészetet és annak Palladio által felhasznált jellegzetességeit írta le.
A Felvilágosodás kora értelemszerűen „felnagyította” Itália értékeit, hiszen a civilizáció bölcsőjének tartották. Pompei és Herculaneum ókori romjainak izgalmas felfedezése és feltárása az 1740-es évektől már nem csupán a rómaiak életmódja és kultúrája iránti érdeklődést fokozta, hanem a Vezúv pusztítása miatt, a vulkanikus tevékenység megismerését is. A további kutatások már ebből következtek; Dél-Itáliában a rómaiakét megelőző görög települések – például Paestum maradványai –, illetve a még működő vulkánok – Etna, Vulcano, Stromboli – váltak az érdeklődő diákok és kutatók tanulmányútjainak célpontjává. Az angolok (Sir William Hamilton, Gavin Hamilton, Benjamin West) mellett franciák, németek (például Winckelmann, Goethe) és hollandok jutottak el egészen Szicíliáig. 1771-ben a skót Patrick Brydone látogatott a szigetre; két évvel később jelentetve meg szórakoztató levelek formájában

Az eltűnő Szicília

utazásait, amely kiadvány a korabeli könyvtári nyilvántartások szerint a 18. század végének legnépszerűbb olvasmánya volt. Sir William Hamilton, a nápolyi királyi udvarban működő teljhatalmú angol követ 1773-ban jelentette meg „Megfigyelések a Vezúv, az Etna és más vulkanikus hegyeken” című könyvét.

„…Szicília nélkül nem lehet igazi képünk Itáliáról: itt van a kulcsa mindennek.” – írta Goethe 1796-ban, Utazás Itáliában című művében. Mindmáig kiválóan használhatóak az ő kétszáz évvel ezelőtti megfigyelései, tapasztalatai, akár a lényegi összefüggéseket, akár a mindennapi élet apró jelenségeit taglalja. (Érthető módon többször idézek majd én is művéből, olyan pontokon, ahol felülmúlhatatlannak érzem egy-egy helyzet jellemzésénél a klasszikus német szerzőt.)

Ha autóval, busszal közelítjük meg Szicíliát, az olasz csizma „orrán” haladva az autópályán egyből érthetővé válik számunkra, hogy még az elmúlt évszázadokban is miért volt előnyösebb és gyorsabb hajóval megközelíteni a térséget. Alagút alagutat követ a több helyen száz méterekkel a tenger szintje fölött ívelő viaduktok között; az Appenninek sokszor kétezer méteres magasság fölé emelkedő vonulataitól számos hegygerinc nyúlik le a tengerig. A termékeny völgyekben, kisebb síkságokon citrom-, narancs- és kiviültetvények váltakoznak az évezredek óta honos olajfaligetekkel. Az írott történelembe a görögök megjelenésével belépő táj a mítoszok, legendák földje is.

2.

A Földközi-tenger nyugati medencéje felé kirajzó görög telepesek majd’ háromezer évvel ezelőtt a Homérosz által írt Odüsszeia IX. énekében találhattak praktikus hajózási tanácsokat Szicília és Dél-Itália partvidékéről, amely nagy jelentőséggel bírt a vaskorban. A csábító szirének szigete mellett tovahajózva

“…azt az utat már végesvégig, amelyre utána
lépsz, nem mondhatom én meg, mert arról te magad fogsz
dönteni lelkedben: de kimondom, hogy mi a két út.
Errefelé meredek sziklák peremére csapódik
kékszemű Amphitrité nagy hulláma zubogva;
tudd: ezeket Bolygó Szikláknak hívja a boldog
isten mind. S a madár sem szállhat el arra nyugodtan,
…mert őket sima szikla ragadja magához…”
“Másik irányban két nagy szirt van: a tágterű égbe
ér föl az egyik csúcsa, körötte a kékszínű felhő
terjeng egyre, sosem megy odébb, sose jár ama csúcson
fényes tiszta idő, sem a nyár, sem az ősz közeledtén. …
…És közepén barlang tátong sűrű ködbe takartan,
szája nyugat fele nyílik, a mélye leér Ereboszba.
Menjetek arra a bárkátokkal, fényes Odüsszeusz.
…Benne a szörnyen ugatva üvöltő Szkülla tanyázik…
…Lába tizenkettő, levegőben leng valamennyi,
hat hosszú nyaka van, mindegyiken egy riadalmas
fej nőtt, és a fejekből három sor foga rémít,…
…S ő ott szikláját környültapogatva halászgat…
…És nem tud dicsekedni hajós soha, hogy tovasiklott
sértetlen mellette: de hat feje húz ki hat embert
mindig hirtelenül a sötétkékorrú hajóból.
Látsz ott egy másik, nem olyan nagy szirtet, Odüsszeusz
Nem nagy a távolság köztük, nyilad is beröpülné.
Rajta magas fügefát láthatsz, sürülombut; alatta
szívja magába a szörnyű Kharübdisz az éjszínű tengert…
…arra, mikor szürcsöl, te nehogy közeledjél: …
…Inkább Szkülla felé igyekezz a hajóddal, evezz el
gyorsan a szirtje alatt, mert többhasznú, ha a bárkán
hat társat gyászolsz majd, mint együtt valamennyit.”
(Devecseri Gábor fordítása)

Azt gondolom, hogy nem haszon nélküli Kirké útmutatásainak megismerése; Szkülla mintha egy polipra emlékeztetne, az egyik szirttel kapcsolatosan pedig vulkáni tevékenységre utaló jelenségeket említ, a várható földrengések veszélyeiről nem is szólva…

Scilla ma vonzó kalábriai kisváros, hegyfokán középkori várral, tövében védett kikötővel, ami ezredévek óta fontos lehetett a magas sziklafalakkal övezett partvonalon a messzinai szoroson áthajózottak, illetve áthajózni készülők számára. Jelenleg folyamatosan induló kompok viszik át a néhány kilométeres tengerszoroson Villa San Giovanniból a közúti járműveket, de a vonatszerelvényeket is így juttatják át a vízen. (Mivel utaztam már vasúton is Szicíliába, hadd írjam le az áthajózás – számunkra érdekesen szervezett – menetét; az északról érkező vonatokat 3-4 kocsinként szektorokra – A-B-C-D – osztják, így már Firenzében, vagy Rómában a szicíliai úti célnak megfelelő betűjelű kocsiba szállhat az utas. A külön erre a célra épített kompokra, 3-4 sínpárra betolják az egyes szektorok kocsijait, majd a túloldalon 2-3 szerelvényt összevárva, összeállítják a például Palermo felé tartó A szektorba tartozó kocsikat, a Siracusa felé induló B szektorba tartozó kocsikat, vagy az Agrigento irányába készülő C szektorba soroltakat stb. Ez természetesen – felborítva a menetrendet – több órás késéseket is okozhat mindkét irányba, ugyanakkor a jelentős észak-déli távolsági forgalom – ingázó munkások – miatt a vasúti jegy ára nem sokkal kerül többe, mint nálunk…)

A félórás tengeri átkelés után a majdnem 300 ezer lakosú Messina lélekszámánál is jelentősebb városnak tűnik, amelynek több oka is van. Már a tengerszoroson áthajózva is egyből érthetővé válik számunkra, hogy miért itt alakult ki a Kr. e. 8. században Zancle néven az első görög kolónia Szicília földjén. Thuküdidész, görög történetíró szerint: “Zanclét eredetileg az opiszok földjén lévő kalkhiszi városból, Cumaeból érkező kalózok alapították, de később, miután nagyszámú nép érkezett Kalkhiszból és Euboeából, a földet felosztották maguk között. … Zanclét először a szikulok nevezték így, mivel a föld sarlóhoz hasonlít – a szikulok a sarlót zanclon-nak nevezik -, majd lakóit elűzték a szamosziak és más jónok, akik a médek elől menekülve Szicíliában szálltak partra.” Sztrabón, a neves ókori földrajztudós – ma is használatos – nevének eredetét így adja meg: “Messenát a peloponnészoszi messzének nevezték el önmagukról.”

3.

Messina északnyugat felől védett, viszonylag lankás partjai ideálisak lehettek a szorosban áthajózók számára bármilyen időjárási viszonyok között a várakozásra, kikötésre – ez még ma is, a komoly tengerjáró hajók korában is így van, hiszen viharos időben „kilépve” a szorosból észak felé, a Tirrén-tengerre, egyből megszűnik a védettség. Hiszen – nem véletlenül – már a görög mitológia is erre a környékre helyezi a kovácsisten műhelyét (Etna, illetve Vulcano), sőt Ailosznak, a szelek istenének lakhelyét (Lipari szigetek) is. A rómaiak a punok ellen viselt háborújuk során fontos haditámaszpontnak használták. 1908-ban 60 ezer lakos pusztult el a földrengésben, 1943-ban pedig a szövetséges csapatok szőnyegbombázásai az épületek 94 százalékát érintették.
A kikötőből egyből a város központjába jutunk, a parti utat századfordulós, historizáló középületek övezik. Bevallom, Messina nem csábít különösebben a megállásra, a tengerpart és a magas hegyek közé szorult, ezért meglehetősen zsúfolt beépültségű város, az elmúlt évszázadok számtalan földrengése miatt többször szinte teljesen elpusztult. Goethe, aki 1787-ben járt erre, a négy évvel korábbi pusztulás élményét írhatja itt le: „Rendkívül nyomasztó látvány az úgynevezett Palazzata, ez az igazi, sarló formájú palotasor, mely jó negyedóra járásnyit fogja körül és jelzi a révet. Mind négyemeletes kőépület volt; egyiknek-másiknak a homlokfala még egészen a főpárkányig áll, másoké a harmadik, második, első emeletig leomlott, úgyhogy ez az egykori díszsor most riasztóan foghíjas, sőt lyuggatott is: majdnem minden ablaknyílásán át a kék égre látni. Bent a lakások mind lezuhantak. Ennek a sajátos jelenségnek az az oka, hogy azzal a díszes építkezéssel, amit a gazdagok kezdeményeztek, látszatra, a kevésbé tehetős szomszédok is versengeni akartak, és régi, nagyrészt folyami hordalékkőből és mészkőből egyberótt házaikat kockakövekből emelt, vadonatúj homlokfalak mögé rejtették. Ennek a már magában véve is kevéssé biztonságos szerkezetnek a rettenetes rázkódtatásban menthetetlenül fel kellett bomlania, szét kellett esnie, össze kellett dőlnie. Csodálatos megmenekülések is akadtak a szörnyű szerencsétlenségben: az egyik ilyen épületnek a lakója a borzalmas pillanatban éppen az ablakmélyedésbe lépett, mögötte viszont a ház mindenestül összedőlt; így maradt életben, s ebben a szellős börtönben kellett szép nyugodtan megvárnia, amíg kiszabadítják.”

Most, hogy lábunkat „megvetettük” Szicília földjén, érdemes röviden áttekintenünk e sziget természetföldrajzi, történeti adottságait. Háromszögletű alakja miatt az ókori görögök Trinakria-nak nevezték. Azonban már a Kr. e. V. szd-ban „végzetes” tévedés történt; a háromszög elképzelést összetévesztették a három lábbal (Triscele); így Szicília emblémáját jelenleg is három láb alkotja egy Medúza fej körül, amely szimbolizálhatja a Nap három alakját – a tavasz, nyár és a tél istene – vagy a Hold három fázisát. A sziget újkori elnevezése (Szicília), amelynek feltehető jelentése ,termékeny’, gyakorlatilag a természeti adottságokhoz kötődő pogány asszociációkat őrizhette meg. Három tenger határolja; nyugaton és délen a Földközi, északon a Tirrén, keleten a Jón. A szárazföldhöz több közeli szigetcsoport tartozik: a Lipari-, más néven Eoli-szigetek (közöttük a Strombolival), Pelagia-szigetek, Ustica, az Egadi-szigetek és Pantelleria. E szigetek többsége vulkáni eredetű, emellett Európa legimpozánsabb vulkáni kúpja, az Etna (3370 m) Szicílián található. A sziget tengerszint feletti átlagmagassága 450 méter. Az Appenninek folytatásaképpen négy hegyrajzi együttes tagolja Szicíliát. A tirrén tengerparttal szinte párhuzamosan fut a legmagasabb vonulat, amely magába foglalja a Peloritan, Nebrodi és Madonia hegységeket. A Madoniából – amely majdnem eléri a kétezres magasságot – ágazik le a Conca d’Oro-t övező Panormitan hegy, amely a San Vito félszigeten lévő Monte Sparagio-ig (1110 m) húzódik; ide tartozik az Erice városa feletti Monte San Giuliano nyugati irányban. A közép-déli övezetben – Piazza Armerina környékén – a Monti Erei kéntartalmú fennsíkjain jelentős kén- és gipszbányák találhatóak. Szicília délkeleti sarkán egy többségében táblás szerkezetű kiemelkedés található (Monti Iblei). „…egy-egy hegyes vidékről úgy nyerhetünk a leggyorsabban fogalmat, ha megvizsgáljuk patakokba lesodort kőzeteit; a törmelékek révén képet kapni a föld őskorának ezekről az örökké klasszikus magaslatairól…” – írta Goethe Palermo közelében 1787-ben. Ezek a hegyrendszerek gerinceikről három vízgyűjtőbe vezetik le a csapadékot; azonban még a sziget két legjelentősebb folyójának – Salso és Platáni – nyári hozama is sokszor egyenlő a nullával. (Amikor szeptember közepére terveztem a TKM Klub utazását, néhány ismerősöm figyelmeztetett, hogy a vegetáció jórészt kiég akkorra itt. Én viszont a várhatóan stabil időjárás miatt kitartottam ezen időpont mellett, s igazam lett. A helybeliek szerint 40 éve nem volt ennyire csapadékos a nyár, mindenhol buján burjánzott a növényzet, s 27-32 C fok volt. Egy hónap múlva visszatérve, még október közepén is fürödhettünk a tengerben.)

4.

Bronzkori faragott kőtábla Castelluccio temetőjéből

A sziget növényzete meglehetősen sokat változott; egyrészt visszaszorultak, másrészt számos fajt betelepítettek. Maradványokban lelhetők fel csupán azok a tölgyerdők és bükkösök, amelyek az ókorban a középmagas hegyeket takarhatták.

Igen elterjedt az örökzöld macchia-bozót. Az északi part lejtőit sok helyen mannakőris borítja. A Közel-Keletről került a szigetre az ókortól meghatározó jelentőségű olajfa, szőlő, mandula, pisztácia és a gránátalma.

Más irányból – Campaniából – érkezett a mogyoró. Évszázadokkal később – de szintén Keletről – terjesztették el a szentjánoskenyérfát, a cserszömörcét, a datolyapálmát – ennek gyümölcse azonban ritkán érik be -, a szedret és a citromot.

Kínából hozták portugálok a XVI. században a mai kultúrtájra jellemző édes narancsot. A mandarin Indokínából származott ide.

Magna Mater istennő szobra. Az ikerszoptató anya a termékenység szimbóluma (Kr. e. VI. század közepe, Megara Hyblaea temetőjéből)

A sziget természeti adottságainak rövid áttekintése után lássuk, mely népeknek köszönhető például a

Terrakotta istennőszobor (Grammichele - Kr. e. VI. század vége)

vegetáció ily nagymértékű változása, gazdagodása. Az első emberi nyomok 300 ezer évvel ezelőttre nyúlnak vissza, de két feltételezés is létezik elődeink ideérkezésének irányáról. Az egyik szerint észak felől érkeztek szárazföldi úton, mivel a mai messinai szoros “csupán” 200-180 ezer évvel ezelőtt formálódott ki. A másik alapján Afrikából, a pleisztocén korszak egyik eljegesedő időszakában vándoroltak ide elődeink. Évezredek során a lakosság közös tudatot alakított ki; az ember szervezett, társadalmi jelenlétére 12 ezer évvel ezelőtti leletek utalnak. Majd megjelennek a szikulok – akik a sziget keleti részét elfoglalva valószínűen Liguriából és Latiumból jöttek -, feltehetően ibér eredetű szikánok, és az elímiaiak, akik Erice és Segesta települések alapítói, s a mediterrán térségét benépesítő indoeurópai népek elődei közé sorolandók. A tengeren érkező föníciaiak újabb fontos történeti kort nyitottak. A Földközi-tenger keleti partvidékén történtek ösztönözték őket arra, hogy új kereskedelmi útvonalakat keressenek. A civilizáció fejlődéséhez például a nyílt tengeren való navigálással, az ábécé, az áttetsző üveg, a szövés, a bíborszínű szövetfestés és a fémművesség terén járultak hozzá. Szicíliába a második évezred végén érkeztek, Hérodotosz alapján: “mivel a föníciaiak egész Szicília területén szétszóródva éltek, elfoglalva a hegyfokokat a tengeren, s a közeli kis szigeteket, így könnyen tudtak kereskedni a szikulokkal. De amikor a görögök megérkeztek a tengerentúlról, visszavonultak a sziget legnagyobb részéről, megalapítva Moziát, Palermót és Soluntót, ahol szövetségben éltek az elímiaiakkal.” A kis szigetcsoportokon is felbukkannak a Mediterráneum vándorai, sokszor független, egyéni kultúrákat alkotva. A görögök kolóniákat hoztak létre a keleti parton, nem sokkal megérkezésük után, a helyi lakossággal nem törődve. Első településüket 735-ben alapították a fontos kereskedelmi útvonalon, Naxost a mai Taormina alatt. Majd meggyőző földrajzi és stratégiai érzékkel rajzottak szét a sziget partjai mentén; 733-ban Siracusa, 688-ban Gela és 581-ben Agrigento megalapításával rövidesen a Földközi-tenger középső medencéjében politikai erővé válva konfliktusba keveredtek az Európa és Afrika közötti kereskedelmi útvonalakat ellenőrző Karthágóval. A kényes egyensúly felbomlott, s megkezdődött a harc az elsőbbségért.

5.

Festett agyagtáblán szárnyas gorgó. Pegazust tartja a hóna alatt (Siracusa - Kr. e. VI. század)

Szicília hellenizálódása felébresztette a helyi lakosság ambícióit, akik harmóniában élve területükkel, meg kívánták őrizni életmódjukat. Karthágó – amely meg volt győződve a görögök “esetlen” jelenlétéről – koalíciót hozott létre ellenük, amely politikai és kereskedelmi versenyt provokált; ezzel a folyamattal kerültek a görög városok élére tirannusok, akik irányításuk alá vonták a gyengébb görög településeket. Gelából a VI. század végén Hippokratész meghódította Zancle-t (Messina elődjét), a közeli Naxost és Leontinoi-t. Halála után utóda, Gelon elfoglalta Siracusát, amely neki köszönhetően vált később jelentős mediterrán hatalommá és punellenes központtá. Agrigento tirannusa és Gelon szövetségese, Theron elfoglalta a görög alapítású Imerát, amely utánpótlást biztosított a karthágóiaknak.

Fogadalmi kő sztélé női figurával (Kr. e. VI-V. század) Mozia

Amikor veszélyessé kezdett válni a dolog, egy pun hadsereg partraszállt Szicílián, hogy helyre tegye a dolgokat, de Kr. e. 480-ban Imeránál Siracusa és Agrigento szövetséges csapatai tönkreverték őket. Ennek ellenére a karthágóiak kezdeményezte konfliktusok sorozata alkalmas volt arra, hogy kiaknázzák a szicíliai városok versengését és egyet nem értését. Ezen a ponton lépett a színre a periklészi kor Athénje, amely a legrangosabb hatalmak közé tartozott. Új nyugati piacokat keresve Siracusa komoly vetélytársaként politikai

Terrakotta maszk a föníciai településről Mozia

bázisokat alapított a Tirrén-tenger déli részén, a messinai szoros forgalmának ellenőrzésére. Kr. e. 415-ben hétezer athéni szállt partra Szicílián, s bár szövetségesekre leltek a szigeten,
Siracusának sikerült a hellén anyaországban Korinthoszt és Spártát is maga mellé állítania, akik kapva kaptak az alkalmon, hogy örök ellenségükön végső csapást ejtsenek – 413-ban az athéni flotta megsemmisült. Viszont így Siracusa részesévé vált a Jón-tengeren zajló konfliktusnak; három évvel később Alkibiadesz elsüllyesztette Kisázsia partjainál flottájukat, revansot véve rajtuk. Karthágó újra támadásba lendült, a sziget nyugati részének elfoglalása után ostrom alá vette Gelát. Siracusa tirannusa, az idősebbik Dionysos – szorult helyzetében – békekötést kezdeményezett, átengedve Szicília nyugati felét a punoknak 405-ben.

E háborúskodás még évtizedeken át váltakozó eredménnyel folyt, mindaddig, amíg Róma, Siracusa helyébe lépve, meg nem örökölte annak történelmi szerepét.

A fenti történelmi folyamat leírásával az volt a célom, hogy felvillantsam: milyen sokféle gyökere volt a szicíliai kultúrának, amely a nem kis mértékben máig ható etnográfiai sokszínűséget eredményezte.

6.

Piazza Armerina - erotikus jelenet, mozaik a császárkori villából

A rómaiak természetesen egy náluk fejlettebb kulturális közegbe “érkeztek” a Kr. e. 3. évszázadban. Ennek igazolásául csupán néhány adat; a korabeli európai világ legjelentősebb metropoliszának, Siracusának háromszázezer lakosa volt, az akkor korszerű nagyvárosi lét minden szükséges ” kellékével” (ma e város mindössze 130 ezer lakossal bír). E város görög színházában mutatták be Aiszkhülosz Perzsák című drámáját. De a térség gazdagságára utal az is, ahogyan Agrigentoban Empedoklész, az orvos, filozófus írt: “Agrigento polgárai úgy élvezik az élet örömet és a luxust, mintha másnap meg kellene halniuk, de úgy építik épületeiket, mintha örök élet várna rájuk.” Egy másik helyi orvos, Acron, pácienseinek epikureista túlzásait látva, szükségét érezte, hogy polgárait mértékletességre intse. Könyvet írt számukra “Az egészséges ember táplálkozása” címmel.

Cefalu - normann székesegyház tornya

A rómaiak csupán a harmadik pun háború végére (Kr. e. 201) mondhatták azt, hogy Szicília uraivá váltak. A sziget Róma egyik tartományává, provinciájává válva – bár e közigazgatási meghatározást először az Alpokon túli, mai dél-francia területekre használták, amely ma is őrzi e megnevezést (Provance) – évszázadokon át békében élt, hiszen a görög telepes városok a közös kisázsiai eredet (lásd trójai háború) emlékeként gyakran a rómaiak szövetségeseként léptek fel a punok ellenében. A sziget mezőgazdasága így hatalmas változáson esett keresztül; hiszen egy lélekszámában sokkal jelentősebb birodalmat szolgált ki. A római hódítók természetesen átalakították a görög középületeket; templomokat, színházakat – a közösségi lét helyszíneit a “panem et circenses” (cirkuszt és kenyeret a népnek) elv igényeinek alárendelve használták, akár például Taorminában vagy Siracusában. Sajátos, a római késő-császárkor igényeit kielégítő luxusvilla maradványait tárták fel Piazza Armerina közelében, melynek hatalmas kiterjedésű mozaikjain többek között az első bikini-fürdőruha ábrázolások találhatóak.

Monreale - kolostorkerengő oszlopfő, XII. század

A Kelet-Római császárság (Bizánc) természetesen igyekezett a szigetet fennhatósága alá vonni a “futó” gót és vandál befolyás után. Néhány évszázados békés korszakot jelentett ezen uralom, mindaddig, amíg a szaracénok betörése 827-től hosszas háborús események színterévé nem változtatta a sziget jelentősebb településeinek környékét. (A sziget északi partvidékén ma is jól nyomon követhető annak a jelzőtoronyrendszernek a maradványa, amelynek segítségével füst-, illetve fényjelek útján rövid idő alatt több száz kilométeres – akár Rómáig – távolságra juttathatták el információikat, híreiket a hódító arabok.

Monreale - Krisztus-mozaik a templom szentélyében

A római pápa – akkori hatalma gyengeségének jeleként – az egykor félelmetes normannokat hívta segítségül a sziget megszabadítására; az Hautville-család tagjai – egykori birtokukon, Normandiában ma is áll váruk – Guiscard Róbert és testvére, I. Roger csapataival győzedelmeskedett az arabokon a 11. század második felében. Könyves Kálmán királyunk, a horvát trón megszerzésének időszakában, az Itália felé való orientálódásnak köszönhetően vette feleségül Buzillát, I. Roger normann gróf leányát, ezáltal rokonságba keveredve a somogyvári apátság anyakolostorának, a dél-franciaországi Saint-Gilles-nek hűbérurával, Rajmund Toulous-i őrgróffal is. A Szicíliai Királyságot 1130-ban kiáltották ki, II. Roger megkoronázásával. Jelentős birodalom épült ki néhány évtizedre; a királyság határai Montecassinótól Albániáig, Afrikában a tuniszi és tripoli partokra is kiterjedt. A Palermóban székelő királyi udvart tudósok, írástudók, művészek tették kiemelkedővé a korabeli Európában. Egyrészt a keresztény valláshoz tartozást igazolták Cefalu, Monreale templomain és a Capella Palatina kápolnájának míves mozaik díszítésein dolgozó bizánci mesteremberek, ugyanakkor továbbéltek az arab építészetet meghatározó formák – szamárhátíves boltozatok, árkádok – a templomoknál. (A mór dekorációk – például mennyezeti díszítések – mellett dominánsan jelen vannak a nyugat-európai díszítőstílus, a román elemek is.) A normann uralkodók természetesen számtalan erődöt, illetve nyári palotát is emeltettek maguknak szerte a szigeten.

(Megjelent: 2002. novembertől 2003. februárig, 6 részben)

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A termékeny csók nyomában – Szicília 1-6.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés