Tillai Gábor | A termékeny csók nyomában – Szicília 7-12.

Nagyvilág

A termékeny csók nyomában – Szicília 7-12.

7.

A felvilágosodás korának egyoldalú érdeklődésére jellemző, hogy a 18. századi nagy utazók – közöttük Goethe – figyelmét messze elkerülték a bizánci-arab-normann kultúra kimagasló építészeti alkotásai; ők kizárólag a klasszikus görög-római hagyományokra koncentráltak.

II. Vilmos, normann uralkodó 1189-ben bekövetkezett halála után szintén északi dinasztia került hatalomra, a sváb Hohenstaufen család tagjának, VI. Henriknek a személyében. Szicília újabb fénykorát az 1208-ban trónra került II. Frigyes német-római császár uralma jelentette, aki palermói udvarát a korabeli Európa legjelentősebb uralkodói központjává változtatta. Az államigazgatásban, természettudományokban és matematikában egyaránt járatos uralkodóra itt most egyik általa írt versének részletével emlékezünk:

„– Emberem, édesem, indulj,
áldjon az Isten az úton,
menj, noha bennem a kín dúl,
fájdalom éget, a bú nyom.
Végemet esdve kívánom,
társam a gyötrelem egyre,
nincs medicína e sebre,
bárhogy is idéz az álom.

– Asszonyom, édesem, társad
kedve szerint sose menne,
ámde hatalmas urának
szót fogad, íme, sietve.
Indulok – és megígérem,
Hogy ama távoli tájon
sem csalom én meg a párom,
bármilyen csábos a szépnem.”

Szicília királyának – a keresztes háborúk idején megfogalmazott – szerelmes gondolatait Baranyi Ferenc költő fordította. Az udvari szerelem trubadúrlírája ez, amely döntően dél-francia, a provanszál-oxitán trubadúrköltészet hatására született; ugyanakkor egybecseng a helyi, korabeli vándorénekesi költészet „egyszerűbb”, szerelmes-szellemes ,contrasto’-jával, a szerelmes férfi és az imádott lány párbeszédével:

„– Eredj kapumtól, kérlek,
vagy nyomban véget érek –
nappal szerettelek.
Eredj kapumtól, kérlek,
Eredj, mi dolgod erre?
Ha tán felismernének:
a végzetem betelne.
Eredj utadra, kislegény,
bajba sodorsz, hitemre –
el innen, el veled!
Ó szépasszony, e rút szavak
szívemnek rosszul esnek,
nem azért jöttem én ide,
hogy máris visszamenjek,
ha kell, itt állok hajnalig,
és várom, hogy beengedj –
szófogadó leszek.”

II. Frigyes császár halálával (1250) zűrzavaros politikai kor kezdődött Szicílián. Mivel e királyság az Egyházi Állam hűbérese volt, pápai invesztitúra útján a szicíliai korona Anjou Károlynak, a francia király testvérének fejére került. Ez gyakorlatilag a sziget katonai megszállását jelentette. 1282 húsvétján Palermóban lázadás tört ki a francia uralom ellen – ez volt az ún. Szicíliai Vecsernye. Megkezdődött a franciák kiűzése a szigetről. Néhány hónappal később házassági jogon a trónt Aragóniai Péter szerezte meg a sziget nemességének támogatásával; akik természetesen bíztak abban, hogy gyengekezű uralkodót segítenek hatalomra. Az Alagona, a Peralta, a Ventimiglia és a Chiaramonte arisztokrata családok gyakorolták a valóságos politikai hatalmat. A szicíliai Aragónok politikai gyengeségét megelégelve 1415-ben a spanyol Aragónok koronájukhoz csatolták Szicíliát, így alkirályok kezdték kormányozni a szigetet. Nagylelkű Alfonz aragón királynak sikerült összecsatolni és újraalapítani a régi állam két felét, Szicíliát és Dél-Itáliát „Regno delle due Sicilie” azaz a Két Szicília Királysága néven még a 15. században.

A franciák természetesen nem vették jó néven hatalmuk visszaszorulását e térségben, egyrészt az ő katonai támadásaik, másrészt Spanyolország általános hanyatlása határozta meg Szicília sorsát a 16-17. században; a spanyol királyság nem volt képes élelemmel ellátni lakosságát, így stratégiai fontosságúvá vált befolyásuk Afrika északi és Itália déli részén.

„Szicília hol rejti, hol kínálja
Bacchus kupáját, szűz Pomona kertjét:
gyümölccsel dúsul ennek gyönge fája,
az fürtöt ád a fáknak, hogy neveljék.
Csépes szekéren – szárazföldi gálya –
Ceres kormányoz, keblén hűs verejték,
és dől a szem, nyomában fürge béke,
a hangyanép: Európa száz vidéke.”

– szólnak Luis de Góngora sorai a termékeny Szicíliáról Mese Poliphemusról és Galateáról című versében.

8.

Rákóczi szabadságharcunk idején bevonták a szigetet a spanyol-lengyel örökösödési háborúkba, amelynek három évtizede alatt előbb a Savoyai-ház, majd VI. Károly osztrák császár, végül Spanyol Bourbon Károly jutott a koronához, aki megalapította a nápolyi Bourbonok dinasztiáját, így ismét önálló állam része lett a sziget. A napóleoni kor zűrzavarai után 1820-21-ben tört ki az első Bourbon elleni felkelés, majd 1848-ban az autonómiapártiak Nápolytól független parlamentet alakítottak. Az Olasz Királyságba végül Garibaldi vörös ingeseinek köszönhetően annektálták Dél-Itáliát és Szicíliát 1861-ben. 1946 májusában alakult meg a különleges alkotmánnyal rendelkező autonóm Szicília Tartomány. (Ilyen státussal az olasz tartományok közül még Dél-Tirol – Trentino-Alto Adige rendelkezik.)
1947-ben választották meg az első tartományi parlamentet, amely igazán történelmi épületben, az egykori normann királyi palotában székel Palermóban. (Érdekességként említjük, hogy e választásokon 10 százalékot ért el egy olyan párt is, amely az Amerikai Egyesült Államok (USA) egyik tagállamaként képzelte el Szicília jövőjét. Ez a terv nyilvánvalóan az Amerikába emigrált itteni százezreknek volt köszönhető.)

A halász és családja

Az évezredeken átívelő kalandozás után kezdjük el utazásainkat a szigeten. Messinából indulva választhatjuk a Tirrén-tenger mentén nyugatra, vagy a Jón-tenger mentén dél felé vezető utat. Válasszuk először az északi partvidéket. Gyönyörű erdős hegyoldalakon át vezet az autópálya; s hamarosan felbukkan Európa legaktívabb vulkánjának, a Strombolinak sziluettje a tengeren, amely a Lipari- vagy itt inkább Eoli-szigetek néven ismert csoport legkeletibb tagja. A “hét nővérnek” is nevezett szigetcsoport mindegyik tagja vulkanikus eredetű. Legkönnyebben és legközelebbről hajóval Milazzo kikötőjéből közelíthetőek meg, amely egy, a Tirrén-tengerbe mélyen benyúló, sarló alakú hegyfok nyakánál alakult ki. Szicíliának ezen része gyakran szerepel a klasszikus mitológiában; a Milazzo-fok kiváló rétje elsőrangú legelőhelye a Napisten nyájainak, miközben a szigetek nem csupán Aeolusznak, a szelek őrének lakóhelye, hanem gyönyörű nimfáknak, táncoló szatíroknak és sziléneknek. Ez utóbbiak hegyi, erdei és termékenységdémonok – szilaj, borkedvelő és szerelemvágyó lények, akik legszívesebben nimfákkal kergetőznek. Később Dionüszosz kíséretébe sorolták őket. Feltehetően itt szenvedett hajótörést Odüsszeusz társaival, s mérkőzött meg Polüphémosszal.

Az Eoli-szigeteken (Lipari, Vulcano, Salina, Panarea, Filicudi, Alicudi és Stromboli) mindössze 10 ezer állandó lakos él, ennek többszöröse fordul meg turista szezonban itt naponta, annak ellenére, hogy környezetvédelmi okokból mind az építkezést, mind az ideérkezők számát próbálják a hatóságok korlátozni – vajmi kevés sikerrel. A szigetek fővárosa Lipari, amelynek középkori – a várost uraló – erődje az ókori Akropolisz helyén áll. Az itteni ásatások tárgyait a Régészeti Múzeumban lehet látni, tengeri régészeti és vulkanológiai anyagokkal együtt. A városka üzleteiben lépten-nyomon a fehér, szivacsszerű habkövet lehet vásárolni, amelyet gyógyszerészeti, kozmetikai, építészeti – földrengés biztos elemek -, s legújabban kőmosott farmernadrágok “előállításának” céljaira használnak.

A legizgalmasabb – és legköltségesebb – kirándulás Stromboli szigetére tehető, de ne dőljünk be a turistairodák csábításainak.

A Lipari (vagy olaszul Eoli-) szigetek legtávolabbi tagjára, az Európában egyedülállóan működő vulkánra, a Strombolira utazási irodák csábítják a turistákat Milazzo kikötőjében, illetve környékének üdülőhelyeiről. Az este 6 órakor induló hajók szervezői a szigeten kikötve vásárlásra “kényszerítik” a gyanútlanokat, majd sötétedés után körülhajózzák a vulkáni szigetet, hogy a kitörés fényei jól láthatóak legyenek, s éjfélkor már partra teszik a kirándulókat. Aki nem bánja a fáradalmakat, az töltse az egész éjjelt a szigeten; egyrészt felmászva a kráter közelébe – 900 méter a tengerszint felett – fantasztikus panorámában lesz része, másrészt egyedülálló élményt nyújt a vulkanikus tevékenység “testközeli” élvezete. S persze nem utolsó sorban átélheti pitymallatkor a hajnalpír fantasztikus színváltozatait; meg kell osztani – elsősorban pécsi olvasóimmal – azt a gyanúmat; mintha a Zsolnay eozin máz színei jelennének meg a természet ajándékaképpen a Tirrén-tenger felett. (Azonban figyelni kell az időjárási előrejelzéseket ahhoz, hogy zavartalan és gazdag élményben lehessen részünk – párás, felhős, ködös időben nem érdemes áldozni sem fizikailag, sem anyagilag a Strombolira.)

9.

Aki némileg kényelmesebben – s csekélyebb anyagi áldozatok árán – kíván egyedülálló természeti benyomásokhoz jutni, annak jó szívvel ajánlható a szárazföldhöz legközelebb eső Vulcano felkeresése. Az ókori görög mitológiában Hephaisztosz műhelye volt itt, ahol a tűz istene kovácsként dolgozott a küklopszok segítségével. A sziget nevét ugyanezen isten római névváltozatától kapta, amely idővel a vulkanikus tevékenységek meghatározásának szinonimájává vált. Mintegy 60 perces hajózás után köthetünk ki az igazán csendes szigeten, ahol a kikötőtől néhányszáz méterre Európában egyedülálló módon igen erős, kénes gázokkal telített víz tör fel a tengerből; ez olyan forró, hogy óvatosan kell közlekedni benne, nehogy égési sérüléseket szenvedjünk a kitörési pontokon. A parton egy természetes medence medrében – kéntartalmú iszappal kenhetjük be testünket; ez gyógyító hatást gyakorol bőrünkre, illetve testünk reumatikus eredetű problémáira.

A jelenlegi sziget négy vulkán egyesüléséből keletkezett; a legmeghatározóbb, legaktívabb csúcs (Vulcano delta Fossa) 391 m-es magasságba nyúlik. Oldalában a pöttöm Vulcanello – amely mindössze 123 m-es – Kr. e. 183-ban emelkedett ki a tengerből egy kerek félszigetet képezve. Habár az utolsó vulkáni kitörés 1890-ben volt, Vulcano mégis egyfolytában jelzi aktivitását a kéntartalmú gázok állandó gőzölgésével mind a kráter peremén, mind a tengerparton, de még a víz alatt is. Mintegy órányi, vulkánhoz illő meredekségű kaptató után lehet bepillantani a kráterbe; először süppedő, vulkanikus hamuban járunk, majd félúton agyagos, vörösszínű tömör terepen – amelyet mély árkok barázdálnak – kell átvergődní. Mintha Marsbéli tájon haladnánk… Végül váltakozóan gőzölgő, a kénlerakódástól elszíneződött lávamezőn jutunk el a kráterig. (A helyszín kőzetgyűjtésre csábító, de vigyázat – előbb cipőnkkel kotorjuk ki a kiválasztott darabot a felszínre, mert ha egyből kézbevesszük, kezünk megéghet. Persze cipőnk is sérülhet a forróságtól…) A fáradtságért az egyedülálló panoráma kárpótol, hiszen ilyen számos vulkanikus eredetű szigetet Európában sehol sem láthatunk egyszerre.
A hajósok a szigetet megkerülve juttatják vissza utasaikat Szicíliára; közben érintenek “Vénusz fürdője” közelében egy barlangot, amelyet az egykor itt élt tengeri lovakról neveztek el.

Ha szerencsénk van, tiszta időben a tengerről az Etna csúcsa is látható innen.

Milazzótól nyugatra a legközelebbi tengerbe nyúló – szinte sárkányt formáló – hegyfokra épült az ókorban Tindari. (Az ehhez hasonló helyekről figyelték a halászok évezredeken át a megélhetésüket biztosító tonhalrajok vonulását.) A sziklafok lábánál “fészkelő” tavacskák kicsiny medencék, amelyeket a tenger tölt fel dagálykor vízzel; így örökké változnak és csillognak a napfényben. A legenda szerint e medencék egy kislány életének megmentésére alakultak ki; hitetlen anyja miatt, aki nem bízott a Fekete Szűzben, leugrott a hegytetőről, a tenger pedig visszahúzódott, hogy egy puha homokpadot hagyjon maga után, ahová leesik a lány. (Gyakorlatilag a közeli vulkanikus szigetek tenger által partra sodort tufatörmeléke rakódott le itt. 1982-ben az egyik vízmedence egy lefátyolozott asszony profiljára hasonlított, amelyet a környékbeliek a hegyfok szentélyében elhelyezett Madonna alakjával azonosítottak.

Siracusa tirannosza, az idősebbik Dionüsziosz alapította e varázslatos helyen az egyik utolsó görög kolóniát Kr. e. 396-ban. Spártából menekülteket telepített ide, akik a peloponnészoszi háború vége (Kr. e. 404) után kerültek Szicíliára. A település neve segít megfejteni lakóinak eredetét; kapcsolatban áll a Dioszkurosokkal (Castor és Pollux), akiket más néven Tündaridákként ismerünk, mivel halandó atyjuk a mitikus hős, a spártai Tündareosz volt, Léda férje és Heléna apja, akinek – legalábbis Homérosz Iliásza alapján – a trójai háborút köszönhetjük. A kapcsolatot a város és az isteni ikrek között – hiszen Zeusznak Lédával töltött pásztorórájából származtak – itt talált pénzérmék és mozaikok igazolják. Plinius római író említi, hogy a Kr. u. 1. században a város jelentős részét hegyomlás döntötte tengerbe. Az egykori akropolisz helyén áll a bizánci stílusú, fából faragott, a hagyomány szerint távoli keletről idekerült “Fekete Madonna” 20. században emelt szentélye. Milazzo után hosszasan kanyaroghatunk a nyugat felé vezető főúton, mivel az autópályának Palermo irányába vezető kb. 70 km-es szakasza még nem épült meg. Ha kész lesz, igaz hamarabb és félelmetes viaduktokon és alagutakon juthatunk Szicília fővárosába, de elveszítjük a tenger – és a természet – közvetlenségében vezető régi út varázsát. Ezen haladva rögtön megértjük, hogy miért hajóval közlekedtek annak idején…

10.

A sziget északi partvonalának közepén, egy hatalmas mészkő hegyfok tövében bújik meg az egykori halászfaluból jelentős várossá fejlődött Cefalú. A település neve – bár erősen torzult formában – görög eredetre utal; a Kephaloidon fok, hegyfok szóból származik. A hegyfok (La Rocca) tetején egy megalitikus Diana templom és egy 12-13. századi vár maradványai találhatóak – a gyalogösvény azonban oly meredek, hogy még a helyi útikalauzok is csak korán reggel vagy szürkületkor ajánlják a tűző nap és a meleg miatt.

Cefalú – Középkori mosoda

Cefalú főutcája egybeesik a római decumanus-szal, s ma is két egészen eltérő jellegű negyedre osztja a várost. A hegy felőli oldalon szűk, lépcsőzetes utcák labirintusa átjárókkal, boltívekkel; a tenger felőli oldalon merőleges és szabályos utcahálózat alkotja a települést. E különbséget a városrészeket belakó két eltérő társadalmi réteg hozta létre; a tenger felőli oldalon laktak a nemesek és az egyházi emberek, míg a hegy felé eső oldalon az egyszerű emberek építkeztek. A város legkiemelkedőbb épületét, a székesegyházat II. Roger normann király emeltette 1131-től, egy fogadalomnak köszönhetően, amelyet azután tett, hogy Nápolyból visszatérve megmenekült egy hajótörésből a közelben. Ettől az időtől kezdődően püspöki székhely lett Cefalú. A főutcára nyíló téren, pálmafák mögött emelkedik a román stílusú katedrális, amelynek alapításával az uralkodó szándéka az volt, hogy a normann dinasztia „Pantheonjává” tegye. A templom legrangosabb művészi értékeit a szentélyben találjuk. Az 1148-ra elkészült meseszerű mozaikok a legkülönbözőbb színek látványos megoldásaival – amelyek közül a smaragdzöld uralkodó arany háttérrel – töltik ki a teljes falfelületet. Tekintetünket egyből magához vonzza a hatalmas és fenséges Krisztus Pantokrator alakja, amely alatt három szinten a Madonna, a négy arkangyal és a 12 apostol alakja egyfajta finomsággal és érzékenységgel telítetten távol áll a bizánci művészetre oly jellemző merev portréktól.

A Villa Palagonia szobraiból – Bagheria

A főutcán érdemes megállni az Osterio Magno – Roger király legendás rezidenciája – előtt, amely később a Ventimiglia család tulajdonába került. A hangulatos városkában barangolva, a tengerparttal párhuzamos utca egyik palotájának udvarán egyedülálló középkori mosoda medencéire bukkanhatunk.

A mindig hűvös udvarban egy forrás friss vizét felfogva jöhettek össze a negyed asszonyai, hogy a ruhák mosása közben „naprakész” információkhoz juthassanak. (A társadalmi elkülönülésre jellemzően a palota mosónői egy elkerített rész medencéiben moshattak.) A mosóvíz a közeli tengerbe távozott.

Nyugat felé továbbhaladva a táj a Torto folyó medencéjénél nyílik ki, amelyben dél felé haladva Agrigento és Catania felé visz az autópálya. A tengerparti út újabb fantasztikus hegyek koronázta öblöt közelít meg; az „Aranykagyló” (Conca d’Oro) amfiteátrumszerű medencéjébe érünk. Szicília fővárosa, Palermo közelében járunk. Mielőtt beérnénk Európa egyik legnyüzsgőbb metropoliszába, érdemes – csupán képzeletben – megállnunk egy 18. századi, extrém palotánál. Évezredes hagyomány, hogy a várost uraló dinasztiák tagjai, illetve az őket szolgáló arisztokraták nyaralókat, kastélyokat emeltek a némileg kellemesebb éghajlatú vidéki környezetben. A Villa Palagoniát Bagheria városánál inkább a tengerentúlról érkezett turisták keresik fel. (Jóérzésű, művelt európai inkább szörnyülködik, s jól teszi, ha nem áldoz pénzt a szobrászat, lakberendezés itteni megcsúfolására.)

Elégedjenek meg Johann Wolfgang Goethe több mint kétszáz éves útirajzából néhány sorral. A kastélyhoz vivő út két oldalán „kontár kőfaragók szörnyszüleményei állnak, s még visszataszítóbbá teszi őket, hogy hitvány, laza kagylós tufából készültek; igaz ugyan, hogy ha nemesebb volna az anyag, még kirívóbb volna a formai silányság. …Magában a kastélyban, melynek külseje pedig tűrhető belsőre enged következtetni, ismét tombolni kezd a herceg tébolya. A széklábak nem egyformák, úgyhogy nem lehet leülni rájuk; amikre meg le lehetne ülni, azoktól a várnagy óva inti az embert: bársonykárpitjuk szögeket leplez. A sarkokban kínai gyertyatartók állnak, ha jobban megnézi az ember, kiderül, hogy csészékből, csészealjakból és fedőkből ragasztották össze őket. Egyetlen zug sincs, ahonnét ne valami erőszakos képtelenség bukkanna elő… Úgy hat az egész, mint valami szétaprított zsibvásár…”

11.

A sziget északi partvidékén nyugat felé haladva tovább, fantasztikus és egyedülállóan kopár hegyek karéjában érkezünk egy olyan – észak felé, a tenger irányába nyitott – medencébe, amelyet mára szinte teljesen kitölt a 700 ezres lakosságú, nyüzsgő Palermo. A város neve a görög Panormos = csupa kikötő kifejezésből származik, amely jelzi, hogy a vaskortól kezdődően ténylegesen a természeti adottságok elégítették ki az első letelepedőket. Két folyó – Papireto és Kemona – torkolatánál alakult ki az ókori kikötő, melynek maradványai a mai Cala öbölben figyelhetők meg. A szikónok után ciprusiak, krétaiak, görögök települnek meg itt átmenetileg, de igazából a föníciaiak alakítják ki az első urbánus települést. A római uralom vége felé rohamosan terjedő kereszténység itt is katakomba-hálózatban alakítja ki temetkezéseit. 536-ban a bizánci hadvezér, Belizár elűzte a gót helyőrséget, s egyesíti a lehetséges területeket a konstantinápolyi uralom alatt. A város jelentőségét jelzi a 6. század végén, hogy két pápát – Agatont és Sergiust – is ad az Egyháznak, akiket később szentté avatnak. 831 és 1072 között az arab kultúra befolyása alá kerül a város, ennek műemlékei máig hatóan meghatározóak a turisták itteni célpontjai között.

A leggazdagabb és legtöbb kiváltsággal felruházott normann kolostor - S. Giovanni degli Eremiti

A régi utazók elsősorban hajóval érték el Szicília fővárosát. Érdemes néhány sorban Goethe 18. századvégi benyomásait megismernünk: “A város északra néz, magas hegyek tövében fekszik; a napszak szerint hol innét, hol onnét ragyogja be a nap. … Jobbra a Monte Pellegrino finom formái teli fényben; balra a hosszan elnyúló partszegély, öblökkel, földnyelvekkel, hegyfokokkal.”

A 700 ezres lakosú metropolisz történelmi magjába eljutni egyáltalán nem könnyű. A türelmes vezetés közben változatos életképek figyelhetők meg a helyi emberek mindennapjaiból. Ismét Goethe sorait idézzük a város szerkezetéről (és megismerhetőségéről): “Első dolgunk volt alaposabban megszemlélni a várost. Ezt könnyű áttekinteni, nehéz kiismerni. Könnyű, mert mérföldnyi út szeli át az alsó kaputól a fölsőig, a tengertől a hegyig, s ezt aztán körülbelül a közepén egy másik út metszi át; ami ezeken a vonalakon fekszik, azt kényelmesen meg lehet találni; a város belsejében viszont egykettőre eltéved az idegen, és csak vezető segítségével tud kigabalyodni ebből a labirintusból.”

Ne várja tőlem kedves olvasóm azt, hogy e cikksorozat keretei között Palermo látnivalóit sorra leírjam; inkább a karakteres nevezetességeket sorolom alább fel; jelezve ezzel, hogy mit érdemes személyesen megismerni a látnivalók végtelennek tűnő sorából 1-2 nap alatt. Hiszen e dél-európai város az elmúlt két ezredév alatt több alkalommal is az európai civilizáció legrangosabb központjai között volt számon tartva. Jelenlegi zsúfolt szerkezetében sem szabad sajnálni a fáradtságot e régvolt kultúrák maradványainak személyes feltárására.

Mielőtt a “magas” civilizáció emlékeit sorolnánk, idézzünk egy helyzetképet a 18. század végéről, a pedáns német Goethe itteni tapasztalatai közül. “A kirakat előtt álltam és az árut nézegettem, mikor hirtelen fuvallat támadt, egész hosszában végigforgott az utcán, iszonyatos port kavart, s egyszeriben elárasztotta vele a boltokat és ablakokat. “Mondjátok, az ég szerelmére! – kiáltottam föl -, miért ilyen mocskos a városotok, s végképp nem lehet ezen segíteni? Ami hosszát és szépségét illeti: ez az utca vetekszik a római Corsóval. Mindkét felén kövezett gyalogjáró, s azt minden boltos és iparos fáradhatatlanul söpri és tisztítja, olyasformán, hogy a szemetet középre kotorja róla; így aztán az úttest mind piszkosabb és piszkosabb lesz, s ha szél támad, visszahordja hozzátok mindazt a mocskot, amit az útra löktetek.”

“Nálunk már csak úgy van, ahogyan van – felelte a kereskedő. – Amit kidobunk a házból, ott rohad rakásra a kapu előtt. Egész rétegeket láthat itt uraságod nádból és szalmából, konyhahulladékból meg mindenféle egyéb mocsokból; mindez szétárad, aztán visszajön hozzánk, mint por. Egész álló nap ettől védekezünk. De nézze, szép. Szorgos söprűink csak arra jók, hogy tövig kopva végül a szemetet szaporítsák a házunk előtt.”

Ha mulatságos oldaláról vesszük, így is áll a dolog. Csinos kis törpepálma söprűik vannak, némi módosítással akár legyezőnek is beillenének; könnyen lekopnak és csonkjaik ezrével hevernek az utcán. A kereskedő azt felelte: a nép körében úgy hírlik; akiknek a tisztaságról gondoskodniuk kellene, azokat nagy befolyásuk miatt nem lehet rászorítani arra, hogy tisztességesen használják föl a közpénzeket. Van még egy csodálatos dolog: félnek, hogy ha eltakarítják azt a sok mocskos szalmarohadékot, ország-világ meglátja, milyen silány alatta a kövezet, s akkor kiderül, hogy egy másik kassza pénzét is becstelenül kezelték. De persze mindez csak a rosszindulatúak rágalma – tette hozzá csúfondáros képpel; neki azonban, másokkal egyetemben, az a véleménye: a nemesség hintói miatt tartja fönn ezt a puha aljzatot, hogy esténként kényelmesen folytathassa hagyományos sétakocsizásait a rugalmas talajon.”

12.

A normann királyi palota Palermo egyik legfontosabb történelmi és művészettörténeti emléke. Szerkezetét még az arabok alakították ki és ők építették várrá egy korábbi pun-római erőd alapjain. Később a normannok, pontosabban II. Roger, tornyokkal és bástyákkal erősítették meg, amely így a város fő erődítményévé és fényes királyi palotává vált: a szász II. Frigyes haláláig innét irányították az állam politikai és gazdasági ügyeit. A Capella Palatina szerkezete és belső díszítése a Szicíliában halhatatlan építészeti műveket alkotó római–szicíliai, bizánci és arab elemek szintézise és egybeolvadása. A templom tömbje 32 méter hosszan nyúlik el, öt-öt félmagasságig hornyolt korinthoszi stílusú egyiptomi és cipollino–márványoszlop osztja három hajóra. A főhajó kazettás mennyezete iszlám alkotás, festett kufikus feliratokkal és ornamentikával. Mind a hajók, mind a szentély falait gazdagon borítja a mozaik; a bibliai történetek, a szentek és Jézus Krisztus élete eseményeinek káprázatosan aranyló felvonulása. (2002 őszén a földrengések miatt ideiglenesen zárva tartott királyi palota e nevezetessége nem volt látogatható.)

A királyi palota kápolnájának fa mennyezete

Roger király terme a palotának azon részében található, ahol a normann és szász királyok gyakran töltöttek hosszú órákat a királyi udvar, a tudósok, poéták, a hadi és politikai tudományok mestereinek társaságában. II. Frigyes, maga is költő, korának legnemesebb gondolkodóit gyűjtötte ide, így született meg a Dante által is emlegetett szicíliai költészet, amelynek révén az első olasz nyelvű versek szárnyra keltek. Ebben a teremben a színes mozaikdekoráció madarak, hattyúk, pávák, szarvasok, oroszlánok, leopárdok és kentaurok sorát vonultatja föl. Az épületben a jelenlegi szicíliai autonóm parlament ülésezik. Az épület város felöli oldalán, a pálmafák övezte park átellenében található a hatalmas középkori székesegyház tömege.

Vadászjelenetek mozaikon. Roger király szobája a palotában.

A királyi palota kápolnájának (Capella Palatina) megtekintése után a Villa Bonnano pálmafákkal teleültetett parkján – ahol ókori, római patríciusház romjait tárták fel – áthaladva nem csupán Palermo, hanem egész Szicília leghatalmasabb méretű egyházi épületéhez érünk.
A 12. század végén helyi normann stílusban épült székesegyház az elmúlt évszázadok alatt számos átalakítást ért meg. Érdemes gyönyörködni a katalán gótika stílusában készített 15. századi déli kapujában. Kupoláját klasszikus stílusban emelték a 18. században, és a templom belsejébe lépve ugyanezen korszak díszítetlen falai bizony csalódást keltőek. Mégis a 12-13. századok kiemelkedő helyi uralkodóinak hatalmas gránit és porfír – amely anyagot valószínűleg Rómából szerezhették csak be – síremlékei előtt illendő fejet hajtanunk; a jobb oldali első kápolnában (Sváb) II. Frigyes német-római császár és felesége, Aragóniai Konstanza nyugszik, mögöttük pedig II. Roger király és leányának, Altavilla Konstanzának az emlékműve található. A kincstár legjelentősebb kincse a csodálatos császári aranykorona.

Az említett II. Roger király építtette a közeli, s a leghíresebb arab-normann műemlékek között számon tartott, San Giovanni degli Eremiti templomot. Bár az épület szinte csak szerkezetében maradt ránk, mégis érdemes körüljárnunk csodálatos növényzettel burjánzó kertje miatt. A nyüzsgő nagyváros zaja elől ebbe az oázisba húzódva gyönyörködhetünk a pálmafák, agavék, bougainvillaeák, narancs- és mandarinfák fölé nyúló, mór mesteremberek által emelt és vörös színűre festett tipikus kupolákban. Talán itt érdemes a szicíliai normann uralom időszakából néhány érdekességet előhoznunk: Robert Guiscard fia, a szigetet meghódító Roger gróf 1101-ben bekövetkezett halála után fiatalabb – szintén Roger névre keresztelt – fia görögül jobban írt, mint latinul, s arab nyelven is beszélt – hivatalnokainak mindhárom nyelven egyformán kötelességük volt írni-olvasni. Mivel a latin jelenlét ekkor még gyenge volt, II. Roger királyt nem véletlenül “megkeresztelkedett szultánnak” nevezték, mivel a palermói muzulmán emírek stílusában uralkodott a sziget felett, például megtartotta a hárem intézményét, sőt beavatkozott az észak-afrikai államok ügyeibe, számos kikötőjüket saját védelme alá helyezve. II. Roger kormányzásának alapját a díván képezte, azonban ennek vezetését inkább görögökre bízta, mint arabokra. Az arabok domináltak a palotában és legjobb katonái is muzulmánok voltak. Ugyanakkor támogatta új görög kolostorok létrejöttét.

II. Roger uralkodásának nagy részében legfőbb minisztere Antiokhiai György volt, aki jól képzett tengeri parancsnokból vált a kormányzat irányítójává. Ő építtette a Martorana- vagy más néven a Santa Maria dell’Ammiraglio-templomot 1143-tól.

(Megjelent: 2003. február-májusban, 6 részben)

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A termékeny csók nyomában – Szicília 7-12.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés