Bajorországi kirándulások 4. Oberammergau • Hetedhéthatár

Nagyvilág

Bajorországi kirándulások 4. Oberammergau

A Bajorország déli részén húzódó Ammer-völgy zöld dombhátakkal és hófödte hegycsúcsokkal ékített idilli környezetében helyezkedik el a világszerte ismert zarándokhely, az 1634 óta tízévente előadott Passiójáték színhelye, Oberammergau.

A passiójátékok helyszíne

A passiójáték előtörténete a harmincéves háborúig nyúlik vissza. Ez alatt, pontosan 1632 és 1634 között svéd csapatok szállták meg Bajorországot. A megszállás következményeként megjelent a területen „fekete halál”, a pestis. A szörnyű járvány 13 hónap leforgása alatt 80 áldozatot szedett a kis településen. A 1621-1660-ig terjedő időszak halotti anyakönyve, az úgynevezett „Pestis-anyakönyv” leírása alapján tudjuk, hogy „A vészhelyzetben az egyházközség tagjai fogadalmat tettek, miszerint a járvány elmúltával passiójátékot fognak rendezni, és ezt a jövőben minden tizedik évben megismétlik. A fogadalomtétel napját követően egyetlen ember sem esett áldozatául a pestisjárványnak.” Már 1634-ben megtartották a falu népének közreműködésével az első előadást, melyet 1644-ben a második, és 1654-ben a harmadik követett. A legkorábbi szövegkönyv 1662-ből maradt fenn. 1680 óta az előadásokat mindig a kerek, „tízes” években tartják, mind a mai napig, megszakítás nélkül.

A régiposta szálló

Néhány érdekes momentumot feltétlen érdemes kiemelni a játékok történetéből. 1770-ben betiltottak minden passiójáték-előadást, azonban ez alól egyetlen kivétel maradt, az oberammergaui. 1815-ben külön előadást tartottak a napóleoni háborúk végetértével, ekkor új szövegkönyv készült és új színpadot is építettek. 1870-ben Liszt Ferenc is az ünnepi események résztvevője volt. 1900-ban hivatalos szövegkönyvet jelentettek meg nyomtatásban, 1934-ben a háromszázadik évfordulóról külön előadással emlékeztek meg. Az 1940-es játékokat a háború miatt csak öt évvel később rendezték meg. 1990-ben a kereken száz alkalommal megtartott előadásokat félmillióan látták, a legutóbbi 2000-es játékokra az összes belépőjegy jóval a passiójátékok kezdete előtt, elővételben elkelt.

Az egyik festett homlokzat

A játékok helyszínét az idők folyamán többször átalakították, az érdeklődés növekedésével bővítették. Azonban a kezdetektől napjainkig az időjárástól függetlenül szabadtéren tartják az előadásokat, a környező hegyvidék is a díszlet részét képezi. Az új nézőtér bejárati csarnokában kiállítás mutatja be a játékok történetét, ahol többek között megtekinthetjük a XVII. századi anyakönyv másolatát is.

Oberammergau művészete messze földön ismert. Itt tevékenykedett a XVIII. század híres bajor vakolatfestő mestere, Franz Zwinck. A város épületfestményei közül több az ő keze munkája. A házakat szinte kivétel nélkül gyönyörű freskók díszítik, a barokkos minták mellett több homlokzaton Krisztus életéből láthatunk jeleneteket. A településen a XVI. század óta virágzik a fafaragó-művészet: betlehemeket, szentek figuráit, kálváriákat készítenek a mesterek. 1878 óta működik a fafaragó iskola, épületében 300 alakos Golgota látható. A fafaragók rendkívüli műgonddal készült alkotásait az üzletek kirakataiban is lépten-nyomon megcsodálhatjuk, az apró angyalkáktól az életnagyságú Betlehemekig. Séta közben időnként az az érzésünk támad, mintha egy „szabadtéri” barokk templomban lennénk. Az alkotások a télen-nyáron egyaránt ünnepi hangulatba öltöztetett ajándékboltokban természetesen megvásárolhatók.

(a szerző felvételei)

Következő rész


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS