Csak egy ponton fogd fülön,
csak egy ponton
ezt a rohanásba
szakadt valót.
Az ablakon át látni véled
a rendíthetetlen állandót.
Künn hegyek állnak,
rajtuk fák zöldellnek,
s lejjebb bokrok,
s még lentebb fűszálak,
köztük gyomok, s virágok nyílnak
s alattuk rovarok garázdálnak.
A városokban perzselő fényben
lankadtan izzadnak az utak, házak
s a skatulyákba a lakók, mint hangyák
ki-be járnak.
Állandónak hiszed nyugalmadért
a körülötted lüktető valót.
Nem oly egyszerű, mint gondolod
fülön csípni az örök változót,
s benne a látszat mögött rejtező állandót,
fogyó életedben
a növekvésben, folytonosan tágulót.
A laboratóriumok falát kísérletek dagasztják,
s könyvtárak polcain a szellemi termékek
konzervjei a fogyasztókat várják.
Múzeumokban felhalmozott képek, szobrok,
kívánnak beléd sulykolni egy-egy gondolatot, érzést,
egy-egy egyén vagy letűnt kor világképét.
De hol van ma már egyén, ki csak akár saját
jelenét univerzális voltában megérthetné,
s korát polihisztorként élhetné.
Képtelen vállalkozás!
Ím egy jó tanács:
az örök elégedetlenséged forrását,
a vágyat, a megismerés szomját
oltsd hát ki magadból,
s ne akarj több lenni
mint múlandó vegetáció,
akkor talán megtalálod
mit keresel, bár múlandó,
mint Te, a boldogságot.
Hozzászólások