Szarvas István | Úszó lett a király és a királynő

Sport

Úszó lett a király és a királynő

Focisiker született az 52. Év Sportolója választáson. Az U20-as válogatott lett az Év csapata. A színpadra mindig az első három helyezett állhatott, s a Duna TV kétórás egyenes közvetítést adott a budapesti SYMA csarnokban zajló történésről. A 14 focista mellé – mert 7 társuk külföldön játszik – a női kajak négyes: Kozák Danuta, Kovács Katalin, Janics Natasa és Benedek Dalma, valamint a férfi öttusacsapat: Marosi Ádám, Németh Róbert és Tibolya Péter állhatott. Felkészítőjük: Egervári Sándor lett az Év szövetségi kapitánya. Egervári Sándor mellé Kiss László úszó és Storcz Botond kajak-kenu kapitányt szólította Knézy Jenő műsorvezető, míg a DVSC-TEVA Különdíjat kapott a SYMA Csarnokban. Kati, Natasa és Ádám nem úszta meg egyszeri fellépéssel. A kajakos lányok az Év Sportolónőjévé választott Hosszú Katinka mögött lettek dobogósok, míg Marosi Ádám az Év sportolójává választott Gyurta Dani mögött lett harmadik, s közéjük Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok ékelődött be másodikként. Zsoltot, valamint az U20-as focistákat és felkészítőjüket kedden kitüntették a Parlamentben.

Az Év edzője Mocsai Lajos, az MKB Veszprém kézilabdázóinak mestere lett. Mellette Széles Sándor, Gyurta Dani edzője és Csipes Ferenc, a kajak-kenusok felkészítője állhatott. Az ünnep perceiben könnyes lett a szemünk, mert felidéztük Marian Cozma februári halálát. Édesapja, a bukaresti kórházban ápolt Petre Cozma Tisztelet és Hála díjat kapott.

Nézzük a királynő és a király eredményeit: Hosszú Katinka a húszéves, Dél-Kaliforniai Egyetemre járó bajai lány 400 méter vegyesúszásban Romában augusztus 2-án VB aranyat szerzett Európa-csúccsal, 200 méter vegyesen és 200 méter pillangón még nyert hozzá 1-1 bronzot.

A húszéves Gyurta Dániel a római világbajnokságon Európa-csúccsal aranyérmes lett a 200 méteres mellúszásban, a százon megjavította Güttler Károly szakállas országos csúcsát, majd Isztambulban a rövid pályás EB-n 100-on országos csúccsal ezüstérmes, végül remek győzelem 200-on világcsúccsal.

Janics Natasa és a szerző

A sportgála savát-borsát az adja meg, hogy lehetőség adódik beszélgetni a sport csillagaival. Éltem is ezzel a lehetőséggel. Először kedvenc sportolónőmmel a csapat szavazáson második és egyéniben harmadik Janics Natasával elegyedtem szoba. A pekingi olimpiai aranylány idei eredményei is tetszetősek.

Kétszeres világbajnok (K1 200 m, K2 200 m) VB ezüstérem (K4 200m kajak váltó) Európa-bajnok (K4 200m), EB ezüstérem (K2 00m).

Natasa elégedett a szavazási eredménnyel?

Természetesen, mind a korábbi szavazásoknál is most is elfogadom az Önök Sport újságírók szakértelmét.

Aláírná közös fotónkat, amit már egy éve is szerettem volna, csak akkor nem találtam?

Janics Natasa dedikálása

Örülök, hogy sikerült meglelni. Mit írjak rá?

Valami kedveset. Hogy megy a főzés? – egyszer meghívót kaptam egy sajtó reggelijére, de aztán lemondták.

Nem foglalkozom a főzéssel.

Következő beszélgetőpartnerem közelébe nem volt könnyű kerülni. Mert csinos fiatal lányok fényképezkedtek vele. Közben néhány TV-stáb is várakozott rá.

Erdei Zsolt a szavazás harmadik helyezettje lett. A profi bokszoló januárban szokás szerint megvédte félnehézsúlyú világbajnok címét, majd novemberben egy súlycsoporttal feljebb, cirkálósúlyba is felülhetett a képzeletbeli trónra.

Erdei Zsolt és a szerző

Zsolt, harmadik lettél, de te vagy itt a legnépszerűbb mi az oka?

Tudod, ez korral jár, elmúltam 35 éves, sokan ismernek és tudok az emberekkel bánni – felelte mosolyogva.

Meg bokszolókkal is.

Valóban így van, nem panaszkodhatom. Kielben sikerült legyőznöm a cirkálósúlyú olasz Giacobbe Fragomenit. Továbbra is százszálékos mérlegem 31 mérkőzésből 31 győzelem.

Most fél évig pihensz?

Azért nem szeretnék ilyen soká, abban benne lesz a következő meccsre a felkészülés – feltéve, ha folytatom.

Harmadik beszélgetőpartnerem nem lett dobogós a szavazáson. Legjobb eredménye VB bronz csapatban, a női öttusázó Gyenesei Lilla, akit sportágában másodszor választotta legjobbnak szövetsége. 2008-ban váltóban Budapesten aranyat szerzett Tóth Adriennel és Kovács Saroltával. 2009 február 19-én márványba vésték nevét a Margit-szigeten.

Gyenesei Lilla és a szerző

Lilla tavaly júniusban, mikor világbajnok lett, szerettem volna interjút készíteni Önnel, de nem sikerült, csak az édesapjával. Ö azt mondta, hogy még neki is nehéz volt közelébe férkőzni, annyira népszerű volt.

Akkor jó sokat várt az interjúval, miért nem hívott fel telefonon?

Mennyire elégedett az évvel?

Felemás, a világkupán jobban mentek a technikai számok, így sikerült egy ezüst és bronz, sajnos a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon nem sikerült a pontszerzés, a nagy akarásnak nyögés lett a vége, bevallom többet vártam magamtól.

Melyik a legerősebb száma?

Természetesen az úszás, de a lovaglást szerettem a legjobban.

Mi újság a céllövészettel és a futással?

Van még bőven javítanivalóm.

Remélem, jövőre a tavalyihoz hasonlóan aranyos éve lesz, én ezt kívánom!

Köszönöm szépen, bízom benne, hogy igaza lesz.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Úszó lett a király és a királynő”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés