Tizedik alkalommal MOFA-nap • Hetedhéthatár

Napi aktuál

Tizedik alkalommal MOFA-nap

1994 őszén jöttünk itt először össze megemlékezni arról, hogy 1951 novemberében, Szegeden néhány lelkes embernek Magyarországon először sikerült farostlemezt előállítania. A négy kísérleti tábla egy új iparág megszületését jelentette, ezért kereszteltük 1951. november 21-ét a magyar farostlemezgyártás születésnapjának – mondta ünnepi beszédében Nagy János vezérigazgató-helyettes a Mohácsi Farostlemezgyár Rt. idei MOFA-napján. – Az eredményes kísérletet követően négy év múlva mohácson megindult az első üzem építése, és a folyamatos fejlesztések nyomán a MOFA NÉV Európában jelentős farostlemezgyárként lett ismert. Itthon pedig a vállalat városunk és a térség meghatározó foglalkoztatójává emelkedett.

A rendszerváltást követő általános piacvesztés gyárunkat sem kímélte, és ezen nehéz időszak közepette került sor az első MOFA-nap megrendezésére.

Milyen is volt a helyzetünk 1994-ben? A régi biztos piac a múlté, a termelés 41 ezer köbméter, ami 43 százalékkal alacsonyabb, mint a váltás előtti 1989. évben. Két hétig a II. üzem működött, majd két hétig az V. Az ott dolgozók szükség szerint ingáztak egyik üzemből a másikba.

Nem kis optimizmus és bátorság kellett ahhoz, hogy ilyen viszonyok mellett a hagyományteremtés nem titkolt szándékával megrendezésre kerüljön az első MOFA-nap. Az ünnepség megtartása kifejezte a jövőbe vetett hitet, ami nem volt más, mint hit a magunkban rejlő belső erőben, a kiutat megtaláló és egy irányba ható közös akaratban.

És mi lett az eredmény? Hogy jelenleg a gyár teljes kapacitással termel. A piacon új termékekkel megjelenve álljuk az egyre nehezebb versenyt. Eredményeinknek köszönhető az idei jubileumi összejövetelünk, hisz nyugdíjasaink és mi, a 453 aktív dolgozó 10. alkalommal ünnepelhetjük a MOFA-napot.

Hadd szóljak néhány szót a jövőről is. A mindennapi munkánk ezután sem lesz könnyebb és nem lesz kevesebb. Azt hiszem, aki a világ történéseit figyelemmel kíséri, ezen nem csodálkozik. Emellett a kapunkban kopogtat a régen áhított beruházás, aminek többletterheit nem kell ecsetelni. Van és lesz dolgunk elég. A jövőről beszélve nem szabad elfeledkezni a múltról sem. Régi kollégáinkról, nyugdíjasainkról, akik a maguk idejében a ma sikereinek megalapozói voltak. Sajnos egyre többen vannak, akik már nem lehetnek közöttünk.

Nagy János, Szántó Dezső és Héjjas Attila

Engedjék meg, hogy szokásunk szerint az önök nevében is elhelyezett koszorúnkkal tisztelegjünk méltó emlékük előtt.

Molnár Gézát Dobosné Horesnyi Mónika kíséri

A koszorúzást követően a MOFA éttermében került sor az igen színvonalas műsorra, köszönhetően Molnár Gézának és Dobosné Horesnyi Mónikának, ifj. Nyitrai Lászlónak, Somogyi Anitának, Mátrai Attilának és Szilas Balázsnak.

A műsor után Szántó Dezső vezérigazgató beszéde következett, melyben először a társaság helyzetéről tájékoztatta a megjelenteket, majd a következőket mondta: „Úgy gondolom, a lassan elmúló 2003. évben is nagyon sok dolog történt, sokat dolgoztunk megmaradásunk, továbbfejlődésünk érdekében. Ezzel együtt nem kerülhetem meg, hogy egy kevésbé szívderítő dologról szóljak, és azt sem, hogy egy örömhírt megosszak a jelenlévőkkel. A kellemetlen hír az,

Mátrai Attila és Szilasi Balázs, a Nemzeti Színház Mohácsról elszármazott művészei

hogy a jövő évben több újabb kedvezőtlen hatás fog érvényesülni. Az állami költségvetés forrásainak bővítése érdekében újabb adókat és adó jellegű díjakat fognak bevezetni. Így például energiaadóval sújtják a fogyasztókat és környezetterhelési díjjal azokat, akik valamely anyagot juttatnak a környezetbe. Ugyanakkor részlegesen fatüzelésre állnak át a korábban széntüzeléssel működő nagy erőművek. A jövő év nagy feladata lesz minden követ megmozgatni ezen hatások mérséklése érdekében. A rossz hír mellett van jó is, ez pedig a következő. A Magyar Fejlesztési Bank és az OTP Kereskedelmi Bank Rt. felsőszintű vezető testületei megvizsgálták a MOFA Rt. fejlesztési projektjét és úgy döntöttek, hogy annak megvalósításához a szükséges forrásokat biztosítják számunkra. A szerződések előkészítése megkezdődött, az év végéig várható azok aláírása. Ez azt jelenti, hogy a tárgyalások sikeres befejezését követően a jövő évben megindulhat a MOFA száraz eljárású technológiáját megvalósító HDF/MDF beruházás. A megépülő gépsor elsősorban vékony HDF/MDF lemezek előállítását biztosítja majd nagy tömegben, jó minőségben és termelékenyen. A beruházás megvalósításával megszűnik a szennyvízkibocsátás is, és ezzel a MOFA Rt. szándékaink szerint végleg lekerül a környezetet terhelő és szennyező vállalatok listájáról. Emellett ezzel a beruházással megteremtjük a társaság további fennmaradásának feltételeit, a további fejlesztések alapjait.”

A 10. számú MOFA díjat Faltai László vehette át Szántó Dezsőtől. Faltai László 1957. május 13. óta a Mohácsi Farostlemezgyár dolgozója, s mint a vezérigazgató jellemezte: „Nagy teherbírású, kiváló munkatárs. Kemény következetességgel képviselte minden időben és minden poszton a vállalat érdekeit. Maximális rendet és fegyelmet tartott a területén, megkövetelte a kemény munkát, ugyanakkor teljes erejével védte beosztott munkatársai érdekeit és segítette azok munkáját. Személy szerint én is itt és most szeretném megköszönni azt a támogatást, amelyet minden időben éreztem a részéről.”

Kiváló Munkáért kitüntetést kapott: Pálinkás Istvánné, Nyírő Árpád, Bélavári Ferenc. Vezérigazgatói dicsérő oklevélben részesült: Nyitrai László, Kazsimér Mihály, Kiló László, Virág Mihály, Wéber Károly. Haffner György 35 éves, Englert Lászlóné 30 éves munkaviszonyának elismeréseként részesült tárgyjutalomban.

A több száz résztvevővel zajló fogadásra a hideg-meleg ételt a mohácsi Halászcsárda biztosította. A szervezők arra is gondoltak, hogy a megmaradt finomságok ne vesszenek kárba: a mohácsi hajléktalanokhoz juttatták el!


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS