1.
Talán szerencsésnek mondhatjuk azokat az embereket, akiknek országát a tenger sós habjai nyaldosnak, mert a tenger mágikus erővel hat az emberekre. A szirének erejével parancsolólag hívja, hívogatja az embert, az embereket, hogy nevetségesen kicsi és törékeny hajójával (Kolumbusz vezérhajója is csak 90 feet hosszú és 16 feet széles volt) hagyja el a biztos földet és próbáljon szerencsét, gazdagodjon meg, fedezzen fel ismeretlen tájakat, földrészeket. (1 feet = 3 foot, 1 foot = 30,48 cm)
Mert aki tengerre merészkedik, az a Fortuna istenasszonnyal is jóba kell legyen. Az ókortól napjainkig nagyon sokan elindultak szerencsét próbálni a tengeren, de nagyon kevés embernek sikerült ez, legnagyobb részük a tenger mélyén alussza örök álmát.
Aki Európától végighajózza Afrika nyugati részét, az aránylag csendes és napfényes Atlanti-óceánt és Fokföldet elhagyva, Afrika déli hegyfokához, a híres Jóreménység fokához ér, mondjon le minden reményről (angolul: Cape of Good Hope). Ezt az 52 km hosszú dombos félszigetet Bartholomeo Diaz1486-ban fedezte fel és azon erős viharról, amely itt a hajóst elkapta s messze dél fel űzte, Cabo de los Tormentosnak keresztelte el, csak később kapta meg a mai nevét. (Írja a Révai Lexikon 11. kötete 37. oldalon.) Ezt jómagam is élvezhettem, amikor 1957-ben a 22 ezer tonnás „Fairsea” nevű olasz hajóval a Szuezi-csatorna lezárása miatt Ausztráliába való utazásom alkalmával meg kellett kerülni Afrikát, a Jóreménység fokának elhagyása után az Indiai-óceán álladóan háborgott és még a tenger színe is megváltozott, nem szép kék volt, hanem szürke, sötét színű. Érdekes volt, hogy egy albatrosz, viharmadár Fokföldtől egész Melbourne-ig kísért bennünket, nappal állandóan a hajó körül szálldogált, este pedig a hajó korlátjára szállt és az éjszakát ott töltötte.
Ez az utazás a 22 ezer tonnás hajóval sem volt veszélytelen, milyen lehetett a középkorban, mikor a kb. 100 tonnás kis hajókat a viharos hullámok ide-oda dobálták. Állítólag a Jóreménység fok körüli tengerben több mint 5000 hajó van a tengerfenéken. A 15. és a 16. században sok olasz, holland, angol, spanyol és portugál hajós bátran nekivágott a tengeri útnak, hogy felkeresse a fűszer szigeteket (Borneó, Jáva, Celebes) és különböző értékes fűszerekkel megrakodva térjenek vissza hazájukba, közben gyarmatokat szerezzenek. A Guide to Macau című, Makaóban kiadott ismertető szerint Jorge Álvares volt az első portugál 1513-ban, aki Dél-Kína ezen részén partra szállt. Szobra ott áll a Sintra Hotel előtt, a Rua da Araia Grando és az Avenida sarkán.
Makaó hivatalos alapítása azonban csak 1557-ben történt meg, amikor több portugál kereskedelmi központ is alakult ezen a területen. Ezek a kereskedelmi központok monopóliumot szereztek Kína, Japán és az európai államok között.
Kézzel fogható tárgyi bizonyítékok vannak arra nézve, hogy Makaó félsziget területét már 5-6 ezer éve felfedezték. Történelmi bizonyítékok vannak, hogy a később Makaónak nevezett terület a Panyu megye Nanhai körzet, Guangdong tartományhoz tartozott Qin uralkodó alatt (221-206 i. e.).
A portugálok megjelenése előtt ezt a területet tündérrózsa félszigetnek hívták. A-Ma istennőt általában csak a halászok tisztelték, a legenda szerint ő egy szegény lány volt, aki Cantonból akart eljönni, de minden hajós megtagadta a kérését, kivéve egy egyszerű, kedves halász, aki hajójával elvitte a lányt. Csak ez a hajó, amelyen A-Ma hajózott, vészelte át azt a nagy vihart, amelyben a többi hajó mind elsüllyedt. A kis hajó szerencsésen megérkezett az öbölbe, melyet később A-Ma-Gau-nak neveztek el. A-Ma istennő temploma a Barda Hill alatt volt, megközelítőleg hat századdal azelőtt, mielőtt a portugálok megjelentek volna ezen a területen.
Az istennő évi ünnepségét általában márciusban vagy áprilisban tartották a holdévi naptár szerint. A portugálok a terület nevét Makaóra változtatták, és ezt használják most is.
Makaót akkor alapították, mikor I. Erzsébet angol királynő egy évvel utána trónra lép, amikor Michelangelo még él Olaszországban, amikor Akbar sah indiai uralkodó (nagymogul) kiterjeszti uralmát egész Észak-Indiára. Államát átfogó reformokkal szilárdítja meg és (sikertelen) kísérletet tesz új vallás alapítására, hogy a hinduk és a mohamedánok közötti ellentéteket megszüntesse. Egy évvel előtte megjelenik Bécsben Wolfgang Lazius császári orvos Magyarországot ábrázoló térképe, és az év folyamán Szondi Pál esztergomi kanonok Bolognában kollégiumot alapít katolikus teológiát tanuló magyar és horvát ifjak részére.
A 17 napos keleti utazásom harmadik állomása Hongkong volt, ahol öt napot töltöttem 1977-ben. Egyik nap a 65 km-re lévő Makaóba is ellátogattam. Ezt a távolságot 75 perc alatt teszi meg a gyorsjáratú légpárnás hajó. A gőzkomp ugyanezt az utat csak kétszer annyi idő alatt tudja megtenni. A 16 négyzetkilométer területű és több mint 433 ezer lakosú félsziget és két kisebb sziget portugál fennhatóság alatt állt 1999. december 20-ig, amikor is az egész terület visszaszállt az anyaországra. A lakosság 98%-a kínai, de a portugál neveket viselő lakosság zöme is félvér. A portugálok voltak az első európaiak, akik először megjelentek ezen a területen, akik 1557-től 1887-ig bérelték ezt a területet Kínától, majd örökös birtokká nyilvánították. 1951-ben gyarmatból tengerentúli tartomány lett.
1974 után az új portugál vezetés szívesen lemondott volna róla, ekkor azonban Kína részéről ragaszkodtak a status quo fenntartásához.
Mivel Makaó ezer szállal kötődik a nála lényegesen jelentősebb Hongkonghoz, amíg annak jogi helyzete nem módosult, a Kínai Köztársaság számára csak zavart okozott volna Makaó státusának megváltoztatása, éppen ezért Kína megvárta, míg Hongkong 99 évre szóló szerződése lejárt, és visszakerült az anyaországhoz. Ezek után hamarosan Makaó is visszakerült Kínához.
Így hát Makaó maradt a hongkongiak és a Hongkongba látogató külföldiek kedvelt kirándulóhelye, ahova nemcsak a természeti és építészeti látványosságok vonzzák a turistákat, hanem a híres (vagy hírhedt) játékbarlangok is. 1982-ben több mint ötmillió turista látogatott Hongkongból Makaóba, nem kis részben a „távol-keleti Monte Carlo” felkeresése céljából.
2.
Lóczy Lajos (1849-1920) geológus és geográfus, aki 1877-1880 között részt vett gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójában, több mint egy évszázaddal ezelőtt ezeket írja Makaóról: „Makaót három óra alatt éri el a gőzhajó Hongkongból: a Csukiang torkolatának túlsó oldalán egy keskeny földnyelven terül el a portugál város. A lenyugvó nap végső sugaraitól megvilágítva pillantottuk meg a várost, mely építésmódjára jobban hasonlít dél-európai városokhoz, mint Hongkong. Sárgára festett, ódon ízlésű épületek halmazából áll, melyet szűk utcák: ’travessas és calcada’ szelnek át, és magas templomtornyok meg dómok emelkednek ki belőle. Akik sokat utaznak, Cadixhoz hasonlítják Makaót: távolról igen festői benyomást okoz és már előre is örvendünk, hogy Dél-Európa nyugtalan vérű latin népe közt néhány napig az angol formaságokat el fogjuk feledni. Mire a hajó a sziget déli csúcsát megkerülve az árral a nyugati kikötő dobogójához ér, kiábrándultunk; mantillás (fátyolkendő) hölgyek és fényes egyenruhák helyett nyüzsgő kínai nép tölti meg a kikötőt, és a „keppi”-s rendőrökön kívül semmi sem emlékeztet Portugáliára. A város kanyargós utcáin, melyeken át a belső kikötő partjára gyaloghintózunk, szintén csupán kínaiak tekintenek ki a rostélyos ablakon; csak a Praya Granda széles korzónak az elhagyott belső kikötőre tekintő erkélyes épületében élnek az Ibériai-félsziget szülöttei. A kormányzó és a helyőrség tisztjein kívül, kik inkább számkivetésben vannak itt, mint jókedvükből, tiszta vérű portugál alig lakik Makaóban.”
(A fenti leírás az Athenaeum Nyomda által 1986-ban kiadott Kína útikönyv 591. oldalán található.)
A Szent Pál Bazilika megmaradt homlokzata
A város közepe táján volt a csodálatosan szép Szent Pál Bazilika, melyet korábban Jézus anyja templomának neveztek. Most általánosságban Szent Pál Bazilikának neveznék. A bazilikát egy olasz jezsuita a 16. század elején tervezte és egy japán kézműves segítségével építette, aki a japán keresztények üldözésekor Nagasakiból menekült Hongkongba. Az egyik sarokkövön található a dátum, hogy a bazilikát 1602-ben kezdték építeni és néhány évvel később befejezték, később építették hozzá a hatalmas lépcsőházat: alapvetően európai szerkezet és a díszítés kínai stíluselemeket is felhasznált.
Amikor a bazilika készen lett, azt írták róla, hogy ez a legnagyobb keresztény építmény az egész keleti világban.
1835-ben egy hatalmas tájfun alkalmával villám csapott az épületbe és porig égett, csak a ma látható rész, a homlokfal maradt meg, amely a város jelképe lett.
A templom mellett volt a jezsuita szeminárium, ahol azokat a misszionáriusokat nevelték, akik keletre mentek hittérítés céljából. Itt volt egy hasonló egyetem és egy híres könyvtár is.
1759-ben a sikeres és erőskezű jezsuiták rendelettel belekontárkodtak a politikába, ezért a társaságot feloszlatták, a makaói szerzeteseket visszavitték Portugáliába és bebörtönözték. (Lásd Colin Simpson: Off to Asia. 171. o., Angus and Robertson – Publisher – PTY.Ltd. 1973.)
A zenekar
A Szent Pál Bazilika megmaradt homlokfalát többször körbejárva egyszer csak valami ének- és zenehangot hallottam. Közelebb mentem. Egy férfit láttam, aki valami pengetős hangszerrel különleges dallamokat csalt elő, mellette egy nő mikrofonba énekelve kísérte a zenét valami számomra ismeretlen nyelven. Talán kínai lehetett. Kíváncsiságomat az keltette fel, hogy előttük egy 3-4 éves kisgyermek volt spárgával a nőhöz kötve – aki valószínűleg az anyja volt –, kezében egy műanyagból készült bögreszerű edényt tartva, jobbra-balra mászkálva, amíg a spárga engedte. A kisgyermek nem sírt, csak egykedvűen járkált jobbra-balra, ameddig a kötele engedte. Hosszan néztem ezt a képet, aztán rájöttem, hogy a kisgyermeknek a szülei – mert azok lehettek – vakok voltak.
Megdöbbentett az a tudat, hogy itt Makaóban, ahol a hatóságok szerint 1982-ben 161 milliós jövedelmet hozott a szerencsejáték, ahol Stanley Ho kínai milliomos nem tudja mennyi pénze van, egy szegény vak család így keresi a megélhetését.
Sajnos szegények mindig voltak, mindig vannak és mindig lesznek, legyen kapitalista, szocialista vagy kommunista rendszer. Ezt a különböző rendszerek statisztikái részben vagy egészben elrejthetik, mert a statisztika a számok bűvészetének tudománya.
Sajnálom ezt az egész családot, de leginkább azt a kisgyermeket, aki még talán beszélni sem tudott, de máris éreznie kellett, hogy a társadalom hogy bánik vele. Gyorsan odamentem és egy ötdollárost tettem a kisgyermek kezében lévő plasztik csészébe. Összeszorul a szíve az embernek, ha ilyeneket lát a 20. században. Némely helyen a kutyák nagyobb megbecsülést kapnak, mint az ember, főleg pedig a gyermek. Egyes pártok, mozgalmak azt hirdetik, hogy az ember a legnagyobb érték. Milyen érték akkor az ember, ha így viselik gondját? Mikor a gazdagok, a politikusok és egyes vallások vezetői a jólétben dúskálnak és ilyen szegényeknek nincs betevő falatjuk. Hogy értelmezik akkor, hogy az ember a legnagyobb érték?
Az 1955-ben Budapesten kiadott Újszövetségben Lukács írása szerint való szent evangélium 6. rész 20. és 21. versben ezt olvashatjuk a 117. oldalon:
20. Boldogok vagytok ti szegények, mert tiétek az Isten országa.
21. Boldogok vagytok ti, akik most éheztek, mert megelégültök.
Milyen boldogok lehetnek azok a szegények, akik már három napja nem ettek, és a gazdag keresztények, politikusok, vagy az egyes vallási vezetők emberszámba sem veszik a szegényeket, de hirdetik, hogy az ember a legnagyobb érték? És a tv-ben pedig hirdetik, hogy mindenünk a kutya, nem pedig a gyermek. Igaz, hogy a kutya az ember hűséges barátja, de azért nem kellene egy kutyát a gyermek elé helyezni.
„Panem et circenses” követelték a plebejusok a római birodalomban. (Magyarul: Kenyeret és cirkuszt.) A mai világban cirkusz van bőven, de kenyér nem mindig van, főleg a szegény embernek.
(folytatjuk)
Hozzászólások