A Nagybazárban és általában a keleti vásárlás során elengedhetetlen az alkudozás (törökül: pazarlik). Legendák fűződnek hozzá. A Nagybazárokban, a csarsikban ez ma is divatos, sőt kötelező. Aki nem alkuszik, az nézetük szerint nem is jó vevő. Nem lehet azonban alkudozni az áruházakban, az élelmiszerüzletekben és az éttermekben. Az eladók rendkívül udvariasak, szolgálatkészek. Mosolyogva és udvariasan nyújtják felénk a tizedik kért árut is. És még akkor sem sértődnek meg, ha egyik sem nyeri el tetszésünket, és vásárlás nélkül távozunk, mosolyogva köszönnek el tőlünk az ajtóban.
A Nagybazár rejtelmes félhomályában ma is elálmélkodhatunk a barlangszerű üzletek csodás szépségein, színpompás szőnyegcsodáin, a halomba rakott tömérdek rézedényein, az ékszerutcák kirakatsorának hihetetlen ragyogásán. Mindez az „Ezeregyéj” meséjébe illik, mintha csak a „Szezám nyílj ki” barlangot járnánk végig.
Miután Isztambul, ez a mérhetetlenül gazdag mesevilág kimeríthetetlen, a városnézésre fordítható időnk viszont véges, ezért az idő kedvező kihasználására vezetőnk azt ajánlotta, hogy a következő nap nézzük meg a volt szultánok lakóhelyét a „Topkapu Szeráj Múzeumot” (Topkapi Sarayi Müzesi).
Hajókikötő a Márvány-tengeren
II. Mehmet első palotáját Isztambul meghódítása után a Theodosius Forum és a mostani központi egyetem környékén építették fel. A Topkapu Szeráj hatalmas épületegyüttesének magját 1456 és 1478 között létesítette. Ettől kezdve a legtöbb uralkodó változtatott rajta és bővítette. Így az új kioszkokkal, pavilonokkal valóságos városkává bővült. Az 1839. évi politikai reform után a szultánok már máshol laktak, de felbecsülhetetlen értékű kincstáraik, könyvtáraik ittmaradtak. Az egykori palotavárost a köztársaság 1923. évi kikiáltása után közgyűjteménnyé nyilvánították. Azóta a világ egyik leglátogatottabb művelődéstörténeti intézménye.
A külső szerájudvarból a Nagy Szulejmán által 1524-ben épített két, nyolcszögletes torony közti középkapun lépünk be a múzeumvárosba.
A hatalmas területen fekvő Topkapu Szeráj Múzeum néhány érdekesebb részét ismertetem, mert talán külön könyvet kellene írnom, ha mindent részletesen bemutatnék.
Az Ortakapi-Középkapu vagy üdvözlés kapu (Bab-i Selam) két tornyában tartották egykoron fogva a halálraítélteket. Az Ortakapi környéke évszázadokon keresztül számos kivégzés színhelye volt. A tőle jobbra lévő „hóhérkútban” mosták le a hóhérbárdról és pallosról a vért.
A szultáni konyha az udvar jobb szélén van, II. Mehmet építtette. Az épületszárny ma a szultáni porcelángyűjteményt őrzi. Három helyiségben az I. Selim és Nagy Szulejmán által összegyűjtött 13 ezer kínai és japán porcelánedény – világviszonylatban is páratlan – gyűjteményben gyönyörködhetünk.
A Boldogság kapuját (Bab-i Saadet) II. Mehmet építtette. Hajdan a kincstárból előhozott trónt e nagy kapu elé helyezték, és itt hódoltak első ízben a trónra lépő uralkodónak.
III. Ahmet könyvtárának 1719-ben alapított oszlopos, erkélyes, ólomkupolás, emeletes márványépülete a kihallgatási terem mögött áll. Mintegy 4 ezer arab, görög, perzsa és török nyelvű forrásértékű művet tartalmaz.
Az egykori fehér eunuchok lakosztálya ez idő szerint régi órák, perzsa és olasz szövetek, szőttesek, selymek kiállítási helye.
Az Új könyvtár (Yeni Kütüphane) az udvari apródok XVII századi épületében kapott helyet. Tízezer arab, perzsa és török kéziratos krónika van benne. Köztük sok könyvkötészeti remek. Kalligráfiájuk és színpompás miniatúrájuk világviszonylatban is igen előkelő helyet biztosít ennek a könyvtárnak. Több XVI. századi krónika hazánk történelmével, az oszmán-török magyarországi hadjárataival is foglalkozik.
II. Mehmet zeneiskolája a másik épületszárnyban van. Ma díszruhagyűjtemény, amelynek 55 hatalmas tárlójában több évszázad szultáni díszruháit láthatjuk. A tökéletes állapotban fennmaradt kaftánok közül a legkorábbi II. Mehmeté (1451-1481), a legkésőbbi V. Muraté (1876). Ez a világ egyik legnagyobb ruhagyűjteménye. Tanulmányozása történeti szempontból is jelentős, hiszen több mint négy évszázad anyagát öleli fel. Nem kisebb azonban a jelentősége ipartörténeti szempontból sem.
Az épületszárny folytatása a kincstár, ami korábban II. Mehmet nyári palotája volt (úgy látszik, itt mindent II. Mehmet építtetett) és I. Selim alakította át kincstárrá. Az első helyiségben IV. Murat (1623-1640) elefántcsont trónja található, a körülötte lévő tárlókat drágakövek, arany, ezüst, valamint jade és gyöngyháztárgyakkal töltötték meg.
A második helyiség dísze I. Ahmet (1603-1617) drágakövekkel, gyöngyházzal és elefántcsont-berakással díszített baldachinos trónja. Körülötte pompás aranybölcsőt, drágakövekkel kirakott kardokat, díszfegyvereket és serlegeket látni.
A harmadik helyiségben található Ismail sah drágakővel és 825 ezer drágagyönggyel kirakott remekművű indiai aranytrónja, továbbá pompás írókészletek, drágaköves aranyvázák, aranykardok, valamint dohányszelencék találhatók itt.
A szultáni háremrész a Topkapu Szeráj nyugati oldalát foglalja el. A legkorábbi feliratok tanúsága szerint III. Murat 1578-ban létesítette. A régi időkben a szultán magánlakosztálya volt.
Sok mindent látni még itt a Topkapu Szeráj Múzeumban, de ezekről most nem számolok be, mindenki tudja, hogy a szultáni Törökország valamikor hatalmas birodalom volt és a kincseket a világ minden részéről Isztambulba hordták. Talán Kemán Atatürknek köszönhetjük, hogy ezeket a csodálatos kincseket most minden Törökországba látogató turista megnézheti.
Szentiványi Árpád EFIAP, PSA** fotóművész felvétele
Hozzászólások