Kurucz Gyula | Alázattal a színpadon és a katedrán is

Napi aktuál

Alázattal a színpadon és a katedrán is

A szakmám az életem

Sziklakemény ember, vonzóan csinos nő, varázslatos énekhanggal, irigylésre méltóan kidolgozott színpadi mozgással, a Pécsi Nemzeti Színháznak népszerű primadonnája, prózai szerepekben is nagyhatású színésznő – ez mind Lesznyák Katalin. Tizenegyedik éve a pécsi közönség egyik kedvence, számomra pedig máig is megfejthetetlen rejtély.

Alapszabály, hogy az újságíró ne lepődjön meg semmin, vagy ha mégis, hát azt ne mutassa. Bevallom, hatására megszegtem ezt az alapszabályt. Mert hogy jön ahhoz egy színésznő, hogy az egyetemen retorikát tanítson, a MIOK-nál pedig munkanélküliek számára tartson, úgynevezett álláskereső tréningeket? Mindezek mellett, vagy tán előtt vastapsokat arasson a Csárdáskirálynő Szilviájaként, a Viktória címszerepében, Szibillként, vagy egyik legkedvesebb szerepében, a Három testőrben, mint Milady. Csáth Géza: A Janika című drámájának premier előtti egyik próbájáról érkezett beszélgetésünkre, s e testet, lelket meggyötrő igénybevétel sem tudta megtörni mindenre odafigyelését.

– Vágjunk a közepébe! Hol kapcsolódik a színészet és a tanítás?

– Sehol. Nem is volna szerencsés. Egészen más embert kíván a színpad és a katedra. A színházban legjobb tudásom és képességem szerint elvégzem azt, amit rám osztottak, igyekszem megvalósítani a rendezői elképzeléseket. A hallgatók előtt teljesen magamra vagyok utalva, nincs olyan, hogy itt gyere be, nincs hatásos abgang, nincs szövegkönyv. Talán egyvalami közös: ugyanazzal az alázattal lépek a színpadra, mint a katedrára. Tisztelem a hallgatóimat, s ez a tisztelet magában hordozza a megértést is.

– Kezdjük a színészettel! Mindig is színpadra vágyott?

– Operaénekes szerettem volna lenni. A Zeneakadémiára azonban nem vettek fel, a Színművészeti Főiskolára felvettek volna a prózai szakra, de csak a következő évben indult operett-musical szak, ide simán felvettek. A diploma megszerzése óta Pécshez kötődöm.

– A Színművészeti Főiskola – jó, ma már egyetem – nem arról nevezetes, hogy tanárokat képez. Legalábbis nem olyanokat, akik nem a színészmesterséget oktatják.

– Ez már egy másik érdeklődési körhöz tartozik. Mindig is foglalkoztattak a társadalomtudományok, főleg a jog és a közgazdaság. Hát beiratkoztam a PTE Felnőtt Emberi Erőforrás Fejlesztő Intézet humán szervező szakára. Itt szereztem a második diplomámat. Néhányan, akik megtudták, hogy színész vagyok, megkérdezték, hogy mit keresek itt? Buta kérdésre hasonló válasz dukál, hát mondtam, hogy sehol sem találtam képregényt, vagy kifestőkönyvet, ami ilyesmiről szól. Aztán dr. Koltai Dénes tanszékvezető felajánlotta, hogy legyek oktató az egyetemen. Szívesen vállaltam, de akkor még nem tudtam, hogy mi szakad a nyakamba. El lehet képzelni, hogy mit jelent egy nap egyfolytában nyolc órában retorikát előadni felnőtt embereknek – hisz ők levelező hallgatók -, lekötni a figyelmüket, adni hasznos ismereteket?

– Legyek őszinte? Én belehaltam volna.

– Én is kicsit belehalok minden alkalommal. Ám amit szeret az ember, azt teljes erejével teszi újra és újra.

– Merőben más az, amit a MIOK, azaz a Magyar Iparszövetség Oktatási Központjában csinál.

– Ott munkanélküliek számára, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ által finanszírozott álláskereső tréningeket tartok. Abban igyekszem segíteni, hogyan fedezzék fel önmaguk értékeit, s ezt hogyan közvetítsék a leendő munkaadó felé. Nem könnyű feladat, mert a sorozatos kudarcok, amik érték őket, kisebbségi érzést idéznek elő. Igyekszem folyamatosan bombázni, lebontani a belső korlátokat.

– Van erre valami bevált módszer?

– Adok olyan házi feladatot, hogy hazafelé a buszon mosolyogjanak rá az emberekre, szóljanak egy kedves szót, akár távoli ismerősöknek, köszönjenek a buszvezetőnek, az útitársaknak, aztán számoljanak be a reakciókról. Általában pozitív a visszajelzés, s mi több: nő a magabiztosságuk.

– A színésznek a legszebb honorárium a közönség szeretete, a taps. Vajon a tanárnőnek van-e ilyenben része?
– A MIOK egyik tanfolyamának egyik csoportja, teljes létszámban eljött egy előadásra, pedig én ott nem mondom, értelmetlen is volna közölni, hogy színész vagyok. Az előadás végén feljöttek hozzám egy hatalmas, gyönyörű csokorral. Virágkötésznek tanultak.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Alázattal a színpadon és a katedrán is”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés