Bízom benne, hogy reform-kormányzás indul
1.
Dr. Magda Sándor (jobbról) a szerzővel
Beszélgetőpartnerem dr. Magda Sándor rektor a gyöngyösi főiskoláról. Már a megszólítással is gondban vagyok. Minek szólítsalak: professzor úr, rektor úr vagy képviselő úr?
Azt szoktam mondani, hogy azt szeretem, ha Magda Sándornak szólítanak, de mivel minden a Károly Róbert Főiskolához és a tudományhoz köt, így a professzori megszólítás is természetes még a Parlamentben is. Ám amikor Boconádon megfordulok, ott azt mondják, hogy főagronómus elvtárs, hisz abban az időszakban, amikor több mint 10 évet a termelőszövetkezetben dolgoztam, így hívtak és ezt sem tartom pejoratívnak. De professzornak tartom ma már magam és örülök, hogy az lehetek.
Akkor legyen professzor, professzor úr. A gyöngyösi főiskola specialitása az, hogy a fenntartható fejlődéshez megfelelő szakembereket képezzenek. Az egyik havi lapban úgy nyilatkoztál, hogy kevés az ilyen tudással rendelkező fiatal. Jól látom ezt a kérdést?
Igen. Nemcsak Magyarországon, Európában és a világban is hiányoznak az ilyen szakemberek. Ha megnézzük, Európában egy-két felsőoktatási intézményben jelenik meg önálló szakként a fenntartható gazdálkodás szak. Magyarországon, mint diszciplínával a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem foglalkozik, más felsőoktatási intézményekben csak mint tantárgy kerül oktatásra. A Károly Róbert Főiskolán ebben a témában már a szakalapítás időszakában vagyunk, és hogy mennyire új a kihívás, arra csak példa, hogy az itt foglalkoztatott kollégák mellett Svédországból, Németországból, Franciaországból hívunk hozzá elismert kutatókat, oktatókat, akik az itteni kollégákkal együttesen lesznek képesek arra, hogy a szó igazi értelmében a fenntarthatóságot, a fenntartható gazdálkodás lehetőségeit kutassák, oktassák. Hiszek abban, hogy már most jó volna, ha a különböző ágazatokban a fenntarthatóság kritériumai megfogalmazásra kerülnének és ezt nem átképzéssel, hanem alaptudományi szinten rendelkező fiatal kollégákkal valósíthatnánk meg.
Menjünk egy kicsit a részletekbe! Mit értünk az alatt, hogy fenntartható gazdálkodás?
Gyakorlatilag a fejlődésnél azt mondjuk, hogy a jelenlegi értékeinkből nem engedve, jelenlegi értékeinket megtartva – akár a földre gondolva, akár egy ipari vállalatra, akár egy vállalkozásra – miként tartható fenn azonos vagy kisebb ráfordításokkal, racionalizálással mindaz, amit eddig tettem és mindezzel a hatékonyságot miként tudom növelni.
Bizonyára itt nagyon lényeges az energiával való takarékosság kérdése.
Ha egy nemzetgazdaságra vizsgálom, akkor a takarékosság minden szempontból kiemelkedő fontosságú. Mi az eddigi bioenergetikai kutatásunkhoz kapcsolódóan fogalmaztuk meg a fenntarthatóság szükségességét. A fenntarthatóság ma egy olyan fogalom, ami szerintem a jövőben még teljesebben kerül kibontásra, megfogalmazásra. Mondhatnám azt is, hogy a versenyképességhez hasonlóan emlegetett fogalomként lesz jelen napjainkban.
Kopácsi Sándor egyik munkájában azt írja, hogy Magyarország úgy tudna kitörni, hogyha sokkal több ember foglalkozna a föld művelésével. Gondolom, hogy ez összefügg a fenntartható fejlődéssel – hogyan lehet termeszteni, hogyan lehet energiával ellátni a növények fejlődéséhez szükséges feltételeket.
Sokan sokféleképpen fogalmazzák meg. Én a hetvenes években a Boconádi Termelőszövetkezet főagronómusa voltam. Ez arra az időszakra esett, amikor bevezettük a különböző világszínvonalú erő- és munkagépeket, mint például a John Deere gépsort stb., és a hatékonyság munkanélküliséget eredményezett. Akkor a hatékonyság és a fenntartható fejlődés abban a térségben azt követelte – ma már így fogalmaznánk –, hogy ne korlátozzuk a modern technikát, de a felszabaduló munkaerő foglalkoztatására létrehozzuk az integrált háztáji gazdaságokat. Akkor, abban az időszakban ez volt az a lehetőség, ami megváltotta Magyarországot, hisz akkor is, ugyan a gépesítés hatására, de 300–400 ezer ember vált volna munkanélkülivé, ha ezt nem cselekedjük meg. Ekkor két kihívás volt előttünk, szakemberek előtt: hatékonyság és munkanélküliség. Akkor a szocializmusban az utóbbi nem volt megengedhető, így megkaptunk minden lehetséges támogatást ahhoz, hogy értékteremtő céllal foglalkoztassuk az ott élő embereket, így pl. a mi tájkörzetünkben ez a foglalkoztató ágazat a kertészet volt. Visszatérve a kérdéshez: kijelenthető, hogy Magyarországnak mindenkor az egyik előnye – ám ezzel nem éltünk a rendszerváltás óta – a Kárpát-medence éghajlati, talajtani adottsága, az emberek szakmai hozzáértése, az apáról fiúra szálló tudás, amellyel új értéket hoztunk létre, amellyel eredményt tudunk elérni. Tehát egyetértve Kopácsi Sándorral vagy másokkal, Magyarország akkor volt sikeres, amikor az agráriumra tudott építeni és akkor lesz sikeres, mikor ismét az agráriumra épít, de nem mint nyersanyag-termelőre, hanem egy integrált ágazatra.
Menjünk át más területre, de még maradjunk a főiskolánál. Azt mondják, hogy Magyarországon sokkal több felsőoktatási intézmény van, mint amennyit elbír, és csökkenteni fogják a főiskolák számát, így csak azok maradnak meg, amelyek valóban olyan szakembereket képeznek – amit te is mondtál ma az előadásodban –, akik tudják a szakmát. Hogy néz ki ez a kérdés?
Én azt mondom, hogy Magyarországon a felsőoktatási intézmények – és nem a főiskolák – száma jóval több, mint amennyire szükség van. Megítélésem szerint 5-6 egyetem elegendő Magyarországon, ahol az alapkutatás, a doktorképzés folyik, és itt több tízezer hallgató tanul, valamint régiónként kettő, maximum három felsőoktatási intézmény szükséges (ahol 3–5 ezer hallgató van jelen), amely a régió igényeit kielégíti és lehetőséget teremt arra, hogy gyorsan igazodjon a munkaerő-piaci igényekhez, de ezeknél a felsőoktatási intézményeknél már alapvető követelmény, hogy az ott végzettek képesek legyenek a szakmájukat gyakorolni. Vagyis, ha azt mondom, hogy vendéglátós, adós, vagy pénzügyes, akkor ő alkalmas legyen a munka végzésére is, ha azt mondom, hogy szőlész-borász, akkor tudjon metszeni és minőségi bort készíteni. Tehát az az elvárás – és mi Gyöngyösön erre törekszünk –, hogy hallgatóink a szakmát jól tudják, lehetőség szerint az ERASMUS-programon belül egy fél évet valahol külföldön töltsenek, így megfelelő nyelvismerettel rendelkezzenek, és a BSc-képzés után a Master-képzésbe már inkább az a 30% kerüljön, akik számára az önmegvalósítás, az elméleti ismeretek további elsajátítása kerül előtérbe. Tehát ellentétben a többi magyar felsőoktatási intézménnyel, mi már az életre úgy készítjük fel MSc-s hallgatóinkat, hogy ők több mint középszintű vezetők lesznek, belőlük kerülhetnek ki a magasabb vezetők. A BSc szinten hallgatóknak pedig azt mondjuk, hogy a főiskolai diploma megszerzését követően valószínűleg az első 2–3 vagy 4–5 évben akár fizikai munkásként is meg kell hogy állják a helyüket, és majd ez után lesz belőlük jó középszintű vezető. A Mastert pedig úgy készítjük fel, hogy az intézményből kikerülve minden csínját-bínját ismerje a szakmájának, neki már vezetői ismeretekkel, kommunikációs készséggel és sok minden többlettel kell hogy rendelkezzen BSc-s elődjéhez képest.
Ezen a hétvégén zajlik főiskolátokban a XXIX. Fiatal Közgazdászok Országos Találkozója, melyre sikerült megnyerni a szakma legjelentősebb előadóit. Épp a főtitkár úrral folytatott beszélgetés során jegyeztem meg, hogy ugyanolyan magas szintű az itteni tanácskozás, mint Egerben a rendes Közgazdász Vándorgyűlés. Bizonyára, hogyha itt rendezik meg, akkor fontosnak tartod ezt a tanácskozást. Érdekes apropó még, hogy a főiskola egyik munkatársát kitüntette a Közgazdasági Társaság elnöke, és érdemes megjegyezni, hogy itt többen tagjai a Közgazdasági Társaságnak, mint a Corvinus Egyetemen. Hogyan lehetséges ez?
Nagyon fontos, hogy a fiatal kollégák érdeklődők és jó kapcsolatot ápolnak a közgazdasági területek különböző kiválóságaival. Hallgatóink ezeknek a beszélgetéseknek – mi inkább ennek mondjuk – 30–40 fővel rendszeres résztvevői. Vagyis törekszünk arra, hogy ne csak az előadáson ismerkedjenek meg a különböző közgazdasági nézetekkel, hanem legyen módjuk találkozni Kupa Mihálytól kezdve Kádár Béláig nagyszámú kiválósággal. A hallgatók azt látják, hogy ezekkel a kiválóságokkal a köznapok során nem mindig cserélhetnek véleményt. Ilyen alkalmakkal viszont összekovácsolódik az az igényes társaság, akik már elvárják a tanár kollégáktól, hogy hívjanak meg vendégeket önfejlődésük érdekében. Ez azért is fontos, mert ha a hallgatók látják, hogy egy-egy adjunktus, egy-egy docens kollégám egy neves professzor környezetében is képes szerepelni, akkor azt mondják, hogy ugyan a Károly Róbert Főiskolán ő még csak docens, de képességei alapján több egyetemen akár professzor is lehetne. Az egyetemek többsége nem igazi egyetem, úgy is mondhatnánk, hogy van több főiskola a Károly Róbert Főiskolán kívül is, amelyik megüti az egyetemi szintet. Ezért is mondom, hogy ma Magyarországon nem volna szabad 5–6 kiválósági egyetemnél többet támogatni, ám ezeknek Európával és a világgal kellene versenyezniük, míg a többiek a munkaerőpiacot kellene, hogy szolgálják. Főiskolánkon a diploma kiadása után is megmarad a jó kapcsolat hallgatóinkkal. A felsőoktatási intézmények közül, megítélésem szerint hosszú távon csak azok maradhatnak meg, akik a szakma számára újat tudnak nyújtani. Ezért fontos az, hogy mi most olyan témában kutatunk, fejlesztünk, amely eredményeként a Károly Róbert Főiskola integrálja a létrejövő gazdaságokat, így előadásainkban arról beszélhetünk hallgatóinknak, hogy mi, oktatók miben segítsük a gyakorlatot, az egyes vállalkozásokat, miként tudjuk őket „eladni” – bár csúnya szó ez –, és ők miként jönnek ide vissza szaktanácsért.
2.
Mit jelent neked Gyöngyös? Mert a főiskola Gyöngyös büszkesége és az ország egyik közjogi méltósága, Szili Katalin is többször járt már itt, hiszen ő adta át a Károly Róbert Főiskola Alapító Okiratát, valamint szoboravatások alkalmából is díszvendégetek volt.
Azt gondolom, hogy számomra – eleve mivel Heves megyei vagyok, hisz itt születtem Gyöngyös járás Ludas községében – Gyöngyös a minden. Édesanyám, mikor még élt, azt mondta: „Tudod kisfiam, amikor az udvarra kijövök, akkor látom a Kékest, és ez sokat jelent számomra.” Idekerülve gyermekünk itt végezte el az általános iskolát, a középiskolát, unokáim itt vannak és így mi ebben a városban, a Mátra közelségében élünk boldogan. Én azt hiszem, az emberek itt szeretnek, én legalább ilyen mértékben őket, és mindent megteszek azért, hogy közéleti személyiségként minél több örömet szerezzek a városban élőknek. Számomra fontos az idősek otthona, a sport, az egészségügy és természetesen – gondolom, nem sértek meg senkit – a legfontosabb a család mellett a Károly Róbert Főiskola. Ez életem része, ennél többet nem kaphattam. Ezért soha nem jöhetett szóba, hogy bármilyen csábításnak engedjek, hisz a nyolcvanas években, amikor a kandidátusimat megkaptam, akkor a pártközpontba hívtak, de nem akartam hallani sem arról, hogy itthagyjam Gyöngyöst, a főiskolát. Pedig akkor (1984-ben) még nem volt szó arról, hogy rendszerváltás lesz, de döntésemet a mai napig sem bántam meg. Gyakorlatilag többször felmerült a rendszerváltás utáni időszakban is, hogy talán máshol kellene munkát vállalnom. Amikor a Szent István Egyetemhez tartoztunk, rektorhelyettes voltam, de nem akartam rektor lenni. Vagyis mindenem Gyöngyös és a főiskola. Amikor a nagyrédei partokról látom Gyöngyöst, akkor már hazaérek, de úgy is fogalmazhatok, hogy amikor Budapestről jövet a Shell kutat meglátom, akkor már tudom, hogy a nyakkendőmet levehetem, mert már itthon vagyok. Nekem mindig a Mátra fénye jelentette a Sarkcsillagot, mert ez vezet Gyöngyöshöz, a főiskolához és az otthonomhoz. Míg vannak vállalkozók, akik a vagyonukat gyarapították és így lettek gazdagok, én azt mondhatom, hogy egy csodálatos vagyonom van, egy óriási gazdagság, amely valahol a részem, és remélem, hogy életem végéig egy közös megbecsüléssel leszünk az iskola és magam iránt. Lehet mondani, hogy nagyon elfogult vagyok, de úgy érzékelem, hogy a kollégáim is így vannak ezzel, és főleg akkor igaz ez, ha megnézzük, hogy mi volt ez az iskola 30 évvel ezelőtt épületében, környezetében, tanáraiban, a tanárok tudományos minősítésében, hallgatói létszámában, épített környezetében, kultúrában, sportban és még sorolhatnám.
Azért beszéljünk a másik munkahelyedről is, a Parlamentről.
Ott a kutatási és innovációs eseti bizottság elnöke vagyok, így jelenleg ebben a minősítésben tudok nyilatkozni. Az előző 4 évben a mezőgazdasági bizottság elnökeként segítettem a Parlament munkáját.
Most, mialatt beszélgetünk zajlik az MSZP küldött-közgyűlés. Mire megjelenik ez a cikk, hogy fog kinézni – Magyarországnak régi vagy új miniszterelnöke lesz? És mit vársz a közeljövőtől?
Mindenképpen azt várom, hogy szakértői kormány jöjjön létre. Válság van, és ebből a válságból ki kell lábalni. Tudomásul kell venni, nem engedhető meg, hogy az ország továbbra is ebben a „totoja”, lassú mozgásban maradjon. Ma sokkal gyorsabban kell reagálni a kihívásokra. Ellustultunk, a minisztériumok többségében elszabotálják a munkát. Ezt képviselőként sokat mondom, háborgok és igyekszem segíteni. Az nem engedhető meg, hogy ez európai uniós pénzek még mindig nem tömegében hozzák létre az új értéket. Azt reméltem 2008-ban, hogy az európai uniós fejlesztésekkel nagy fejlődés indul el. Azt gondolom, a kormány egyik fő bűne, hogy az európai uniós pénzeket eddig nem tudtuk hatékonyan elkölteni. Ha ez megvalósult volna, akkor ma 60–80 ezer embernek lenne új munkahelye. Ígéret volt, sokat hallottuk, hogy 2008 őszén már „daruhegyek” fognak Magyarországon állni. Olyan miniszterelnök-jelölt kell, aki a megoldást is felmutatja, mert ennek az országnak változnia kell. Azt remélem, hogy ha egy szakértői kormány működik, azzal jól jár az MSZP, jól jár az MDF, jól jár az SZDSZ, és talán beáll ebbe a mindig ellenkező ellenzék, a FIDESZ és a KDNP is. Az országnak azt kell megérteni, hogy legcsodálatosabb az lenne, ha volna egy normális politika, ahol most azt mondanák, hogy igen, a következő négy évben létrehozunk egy nagy koalíciót – amit a németek meg tudtak tenni, pedig nem volt ekkora a válság –, és a nagy koalíció érdekében félretesszük az önös politikánkat, mint ahogy mi például a kutatás és innovációs eseti bizottságban mindig konszenzussal hozzuk meg a döntéseinket. Ma a politika, a politikusok hazájukhoz, egymáshoz való viszonya az, ami tönkreteszi az országot, mert önös érdekük hajszolását mellőzve kellene valahogy azt mondani az embereknek, hogy nem saját érdeket megvalósító választás kell, hanem egy sikeres Magyarország hozhat a többség számára megnyugvást, örömet, de a sikeres Magyarország csak hiteles embereken keresztül valósulhat meg. Ezért úgy gondolkodom, hogy a minisztériumokba szakemberek kellenek, nem pedig politikusok. Szakemberek, akik számon kérhetők. Persze nem tudom, hogy vannak-e, akik elvállalják az ilyen feladatokat, de mindenképpen abban reménykedek, hogy mikorra ez az interjú megjelenik, akkorra egy több párt által támogatott, az MSZP többségét fenntartva és súlyát megőrizve egy reform-kormányzás indul el, amely nagyon jó hatással lesz Magyarországra, az itt élő emberekre, Európára.
Van-e valami olyasmi, amit én nem kérdeztem, és szívesen megosztanál olvasóinkkal?
Azt gondolom, hogy a tudomány, az oktatás felelőssége soha nem volt akkora jelentőségű, mint napjainkban. Ha kritikusan beszélünk, és azt mondjuk, hogy a válságban több minden is elavul, akkor joggal kérdezhetjük, hogy a tudományt nem kellene-e felülvizsgálni és ezzel együtt a felsőoktatást is? Ha új eljárások kellenek, akkor talán új ismeretekkel rendelkező tanárok is kellenek, mert nem a diák a hibás abban, hogy alacsony és használhatatlan tudással kerül ki az intézmények többségéből, hanem az az iskola, amely olyan tanárokat alkalmaz, akik tudása napjainkra már elavult. Így én a fejlődést, az ország fejlődésének, fejlesztésének alapját a képzésben látom. Nem engedhető meg, hogy amikor jelentős pedagógus-többlet van, akkor 10 ezer pedagógust veszünk fel egy évben, akik közül többen a diploma megszerzését követően átképzésre szorulnak. Tudomásul kell venni, hogy ma más a szerkezet, mint ami indokolt lenne. Lehet, hogy kevesebb hallgató kell, de akkor azt nem a „fűnyíró elven” kell elérni. Ha látjuk azt, hogy csak ezer pedagógus, vagy kommunikációs, humánerőforrás-gazdálkodás stb. szakos végzős hallgató tud csak elhelyezkedni, akkor vissza kell fogni az ilyen képzéseket. Meggyőződésem, hogy ha túlképezzük azt, akire nincs szükség, akkor ő a diploma megszerzését követően joggal kérdezi azt, hogy miért tanult (még ha ezt az állam finanszírozta is).
(Megjelent: 2009. július-szeptemberben, 2 részben)
Hozzászólások