Titkos hatalom • Hetedhéthatár

Napi aktuál

Titkos hatalom

A könyv, amely felkerült a The New York Times bestseller listájára

Kati Marton magyar származású világhírű amerikai író és újságíró. Rádió- és tévériporterként, valamint olyan neves folyóiratok és újságok munkatársaként, mint a The New Yorker, az Atlantic Monthly, a The Times of London, a The Washington Post, a The Wall Street Journal vagy a Newsweek számos szakmai elismerést és díjat kapott. A „Titkos hatalom” című 2001-ben Amerikában megjelent könyve 2009-ben jelent meg magyarul aktualizálva . Első könyve egy Wallenberg-életrajz volt, de „Egy amerikai asszony” című regényével szépíróként is bemutatkozott már. A Titkos hatalom előtt Kilenc Magyar címmel már 2008-ban a Corvina megjelentette magyarul egy nagysikerű könyvét.
Jelentős emberi jogi tevékenységet fejt ki egy nők és leányok jogait védő nemzetközi szervezet élén, s 2001 óta a háborús zónákban élő gyermekeket gondozó ENSZ-szervezetnek is munkatársa. 2007 novemberben nővérével, Júliával együtt részt vett Budapesten a II. Tudós Világ Fórumon ahol mindketten előadást tartottak. 2008 januárban Pro Cultura Hungarica díjat kapott, 2009-januárban pedig a kulturális miniszter a Magyar Kultúra Követének nevezte ki abból az alkalomból, hogy ő lett az „Extremely Hungary – Csordultig magyar” címet viselő, New York-i és washingtoni magyar kulturális évad védnöke. Kati Marton két gyermek, egy fiú és egy leány édesanyja, New Yorkban él, harmadik férjével akit Richard Holbrookenak hívnak és ma is aktív diplomata.

A „Titkos hatalom avagy amikor az elnök felesége beleszól a történelembe” különlegességét az adja meg, hogy történelmi elemzés, és szerző ahogy a bevezetőjében írja első kézből álló forrásokat használ.

Kati Marton és a szerző

A könyv nem tárgyalja az összes 20. századi amerikai elnöki párt. Warren és Florence Harding, Calvin és Grace Goolidge, Herbert és Lou Hoover története ma már nem tarthat számot közérdeklődésre – írja könyvében a szerző, majd így folytatja:
Ez a könyv nem az elnökfeleségek életének krónikája. Sokkal inkább a hatalom, a szerelem és a vészterhes keresztútjánál álló férjekről a feleségekről szóló tanulmány. Továbbá azt a kérdést is felteszi, hogy mi módon befolyásolta a Fehér Házban történteket az elnöki házasság nyilvános látszata és annak privát valósága.

Ha jelen elbeszélés néha kicsit elfogult a nők iránt, az nem véletlen műve. Meggyőződésem, hogy nem jut elég figyelem annak, hogy a feleségek milyen szerepet játszottak az elnök politikájában és kormányzati tevékenységében. Az elnökjelöltnek rá kell éreznie a kor ritmusára, tudnia kell, mi az ami az embereket leginkább foglalkoztatja. Az elnökfeleség sikere azonban attól függ, képes-e meglátni a korszak belső lényegét.

A könyvben szereplők: Edith és Woodrow Wilson, Eleanor és Franklin Roosevelt, Bess és Harry Truman, Jacqueline és John F. Kennedy, Lady Bird és Lyndon Johson, Pat és Richard Nixon, Rosalyn és Jimmy Carter, Nancy és Ronald Reagan, Barbara és George Bush, Hillary és Bill Clinton, Laura és George W. Bush, Michelle és Barack Obama.

Harry Truman elnök így vall a mindenkori elnökfeleség szerepéről: „Bízom benne, hogy egy nap majd veszi valaki a fáradságot, hogy felmérje, milyen szerepet játszik a mindenkori elnök felesége, aki majd méltányolja, milyen hatalmas terheket hordoz, és hogy mennyi mindent tesz az országért.”


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS