Jó szakembereink vannak az EU-elnökségre • Hetedhéthatár

Napi aktuál

Jó szakembereink vannak az EU-elnökségre

Balázs Péter külügyminiszter válaszolt kérdéseinkre

Ön azt nyilatkozta, hogy Finnországot vesszük alapul a követségek létszámát illetően. Két évvel ezelőtt megkérdeztem Gyurcsány miniszterelnököt, akkor azt mondta, 75 nagykövetség van, ez lecsökken 65-re, ez nagyon drasztikus lenne.

Balázs Péter és a szerző

Tartom, hogy nekem Finnország egy minta. Igen józan dogmatikus külügyi vezetés működik ott. Én egybeszámolom a képviseleteket, nekem minden képviselet, mindegy hogy most hogy hívják, 118 ilyen képviseletünk van a világban és az mind pénzbe kerül. Ott mind emberek dolgoznak, ott mind épületek vannak, gépkocsik vannak. Tehát én a 118-as számból indulok el, hogy ebből mennyi marad a végén, azt meg fogom mondani.

A parlamenti meghallgatásán mondta, miniszter úr, hogy a német és francia kapcsolatok a legfontosabbak. Milyen kapcsolatot szeretne ápolni mondjuk Angliával, Indiával, Japánnal, de az orosz és spanyol kapcsolatok is roppant fontosak.

Prioritás-képzéseknél ez egy örökös probléma, hogy az ember kiemel kettőt-hármat, és akkor megkérdezik az összes többit. Én a német, franciát azért mondtam, mert ma is ők mozgatják az Európai Uniót, és ővelük, mind a kettővel különlegesen jó személyes viszonyom van. Nem véletlen, hogy az első két gratuláló levelet ettől a két külügyminisztertől kaptam. A franciákkal nagyon intenzív volt a kapcsolatom, büszkén viselem a becsületrendet, amit, mondjuk, nem osztogatnak mindenkinek. A francia biztossal voltam párba az európai bizottságban. Mellékesen épp most jön majd, aki most már a bel- és igazságügyet viszi és együtt fogunk repülni Beregszászra, és megnézzük ott a kishatárforgalmat, hogy az EU mit tud tenni annak érdekében, hogy ezt minél rugalmasabban tudjuk tenni. Németországban pedig nagykövet voltam. Nagyon jól ismerem a politika túlnyomó részét, benne azt a mostani külügyminisztert, aki akkor a kancellári hivatalban dolgozott. Azóta tartjuk a kapcsolatunkat, tehát már több mint egy évtizedes barátság.

Milyen elképzelések vannak az EU-elnökséggel kapcsolatban? Az Ön utódja, Kovács László, azt mondta, most már nagyon sok tehetséges fiatalember ment ki hozzájuk, az EU-ba. Ezeket fel lehet-e használni, majd amikor mi leszünk elnökök?

Ami az elnökséget illeti nagyon sok jó szakemberünk van, nemcsak kint az EU-ban, itt a házban is. A tárgyalásoknak az utolsó öt éve, ami a belépést megelőzte, egy olyan szakembergárdát nevelt ki, akik bárhol megállják a helyüket. Öt éve vagyunk benne és azóta az EU mindennapjai képezi az embereket, akik odajárnak. A Földművelési Minisztérium emberei most éppen azért, mert jó szakembereink vannak, sikerrel pályáztak az európai bizottságba. Az az ő egyéni döntésük, hogy hazajönnek egy félév miatt, vagy ott maradnak, mert ott olyan jó állásuk van. De anélkül is meg fogjuk tudni oldani, a kérdés az, hogy ebből a szaktudásból hogyan lesz politikai akció. Mert ez úgy épül fel, hogy a szakértői bizottságok elviszik egész odáig, hogy aztán az állandó képviselők kézbe veszik az ügyeket és jön a miniszteri tanács, kérdés, hogy a miniszter hogy van felkészítve, mert ő szólaltatja aztán meg a dolgokat. Az elnökségnél nagy kérdés, hogy 2011-ben milyen miniszterek ülnek majd a különböző EU miniszteri tanácsokban és szakmailag és nyelvileg és kulturálisan miként fogják Magyarországot képviselni.

Szintén a parlamenti meghallgatáson mondta Ön, hogy sokkal kevesebb utazást kell lebonyolítani, mint eddig. Meg fogják nézni, hogy eddig mennyit utaztak a külügyminisztériumi munkatársak?

Kevesebb utazás, én ezt magamra mondtam, szeretem az ilyen normákat magamra értelmezni először, s utána bárki másra. Azt mondtam, hogy én nem fogok távoli, izgalmas, szép utakat lebonyolítani, hanem járok szorgalmasan az EU külügyminiszteri tanácsaira minden hónapban. Végiglátogatom a szomszédokat, a közeli és az igen fontos partnereket és a gyönyöröket hagyom az utódomnak. Thaiföldet és az egyéb luxus utakat… és ezzel példát kívánok mutatni a kollégáimnak.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS