Lazarev Oleg | Krónikus krónikássá

Szépirodalom - vers

Krónikus krónikássá

Álmaim üzennek, gyötörnek
Éberséggel össze-összenéznek
Nem emlékszem, ha ébredek
Pedig értelemmel teli tények.

Ó atyáim, testvérek, angyalok!
Küldjétek meg az örök emléket,
Vésődjön tudatba az, amit akartok,
Maradjon bennem, hogy egész legyek.

Várom tőletek a tudást, – ez az élet,
Köszönöm, s akarom, épp ezért élek,
Csupán egy jelet másnap, ennyit kérek,
Villámot testembe, hogy örökké égjek!

Lángomban egyetlen egy jéghideg percet,
Amelyben újra elragadom, írok és tudom
Azt, hogy éppen mi az akarat, s mi szentet
Tehetek azért, hogy áldott legyen a karom.

Csupán ennyi, egy elemet, egy égi horgot,
Mely belém akadva tépje ki azt a csontot,
Ne kímélje koponyámat, emelje meg lábam,
Nem félek tőle(tek), nem félek a magasban.

Áldom azt, hogy itt vagyok, hogy álmodom,
Tisztelet és szeretet, életben vagyok értetek.
Miért? Azért, mert tudom mi az otthonom.
Kérek, kérek, nem sokat, egy tiszta üzenetet.

Lemondok! Eldobom minden mocskomat!
Egy botot, s egy kezet – mutassa az utamat.
Talán egyetlen szó, vagy csupán egy mondat
Őrizze ép testemben a már készen álló tudat.

Felejtek sajnos, forog sok értelmetlen indulat.
Nyugalom, mérséklet, és béke lesz a társam,
Eltépem a piszkosan zajos, hazug lapokat,
Írnokotok leszek, tiszta lap felett a tollam…

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Krónikus krónikássá”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés