Mint egy álom, melyből riadtan ébredtem,
Olyan volt az egész.
Öleltél, csókoltál és mindent elhittem,
De eszmélni nehéz.
Azt hittem szeretve a kevés is elég,
Úgy lettél az enyém…
Emlékezz, mennyire félve nyúltam feléd,
S te mily’ bátran felém!
Nehéz idők jöttek nehéz helyzetekkel,
Kitartottam mégis.
De magam maradtam, a szerelmem nem kell…
Bolond, aki így hisz!
Nem te vagy a hibás, a világ a gyilkos,
Szétlövi a szívet.
Kigomboltam ingem, úgy álltam a falhoz,
S megint leterített.
Elfedett a sorsom könyörtelen pora.
Meghaltam hát ismét…
Bár adná az Isten, s ne születnék újra,
Sírni szerelmedért!
Hozzászólások