Tám László fotóművész úrnak
A Lenau Házban nemrég megtartott vetítettképes előadásodkor, ez egyben a Keresztek, szentek, kálváriák, temetők csodálatos könyved bemutatója is volt, Ami a könyvből kimaradt címmel vetítettél sok-sok képet, köztük egy kör alaprajzú sírról készültet. A szokatlan forma, és az addig ismeretlen megoldás miatt azt kérted, aki erről tud valamit, mondja el.
Betlehem: a Születés bazilika bejárata (Tám László felvétele)
Így kapcsolódik ehhez az én történetem, ami ugyan térben és időben máshol játszódott le, de a megidézés szellemisége tér és időn túl – szinte azonos lehet.
*
Az 1960-as évek legelején népi építészeti kutatóként jártam a Kárpátokon túli Bukovinában, ahol akkor még a csángó magyarok fellelhetők voltak, de ahol a keleti szél hidege csontig hatolt, megdermesztve testet-lelket, mert a Kárpátok ölelő karja ott már nem véd. Gyönyörű kolostorokban jártunk, ahol fekete apácák a töltött káposzta húsgombócait szőlőlevélbe göngyölték, és ahol a hitvilág, a mese és a valóság együtt élt. A falvak temetőibe mindig kimentem, mert a sírok, sírkeresztek, kopjafák néha többet mondtak, mint az ott élők nyelve. A temetőkben festett keresztek voltak. Fehér színű volt, akit kisgyermek korában temettek el, vörös, akit erőszakosan küldtek el az árnyékvilágból a fény világába – vagy fordítva. Kék volt a fiatal asszonyoké és fekete az öreg embereké. És ott találkoztam a temető árkában lévő kör alakú sírral, ami apró és nagyobbacska kövekkel volt körberakva, se fejfa, se évszám nem volt rajta, csak a története élt.
A falu melletti csordakútba ölte magát újszülött magzatával egy kis cselédlány – még a nevét is tudták: Katuszia – éppen szent karácsony éjszakáján, s mint öngyilkosnak nem járt egyházi temetés, így a falu temetője árkába hantolták el. A történet szerint valaki a kútra emlékezve, lehet, hogy bűnbánattal a sírt kővel körberakta és évekig szent karácsony éjszakáján 17 gyertyát (ahány éves volt a lány) gyújtott meg az éjféli mise után.
*
A történetem még nem ért véget, hazafelé tartva Erdélyen át a szilágysági Érmindszenten betértünk Ady Endre szülőházába – és ott belelapozva verseskötetébe, szinte véletlenszerűen nyitottam ki és találtam a versét
Kató a misén
Pompás, fehér karácsony-éjen
Kidobta a szikrázó hóba,
Kidobta a havas semmibe
Magzatját a papék Katója.
Aztán Kató, a kis cseléd-lyány,
Szédülve, tántorogva, félve.
Ahogy illik, elment maga is
Éjféli, szent, vidám misére.
Kató gazdája, az izmos pap
S falusi nyája énekelnek:
„Dicsértessék az egek ura,
Hogy megszületett az a gyermek.
Az a gyermek, ott Betlehemben.”
Kató fölsír a papi szóra
S az a gyermek, a betlehemi,
Könnyezve tekint le Katóra.
*
Nem tudom, van-e ott még valaki, aki emlékezik a történetre, gyújt-e valaki gyertyát karácsonykor a gyűrűs síron? Biztosan már nem, mert a sírok besüppednek, a fejfák elkorhadnak, a gyertyák csonkig égnek, egyedül csak a csillagok – benne a betlehemi is – ragyognak és emlékeztetnek…
Hozzászólások