„Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege hideg, téli éjszakákon, én vagyok tornácod barátságos fedele, amelynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjúságodat.
Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja, én vagyok asztalod lapja, én vagyok az ágy, amelyben fekszel, a deszka, amelyből csónakodat építed.
Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd meg a kérésemet: – Ne bánts!”
(Az erdő fohásza)
Baumann József: Tarvágás
Egy kedves ismerősöm a minap megkérdezte tőlem, mi az az úgynevezett „tarvágás”? Először arra gondoltam, hogy röviden kitérek az egyenes válasz elől, és csak annyit válaszolok, nézzen utána egy lexikonban.
Sajnos a kérdés nem ilyen egyszerű. Fiatalember koromat egy Zengő alatti kis faluban éltem le. A csodálatos mecseki erdő nem csak a közvetlen környezetem volt, hanem szerető testvérem, gondoskodó édesanyám is egyben.
Mostanában olvasgatva a különböző internetes portálokat, bloqokat, tele vannak vészhírekkel: Veszélyben az erdő!
Mert mi is a tarvágás? Az erdő módszeres, kegyetlen, felelőtlen kiirtása, a madárdal és a kirándulás megölése. És mindez miért? Mert a telhetetlen, energiafaló embernek semmi nem elég. Energia kell, de minden áron.
Hát igen. Lehetne gondolkozni mindenféle alternatív energiaforrások felkutatásán. Ez egyszerűbb, tegyük tönkre a természetet. Elfogynak lassan a fosszilis energiahordozók, hát pusztuljon el az emberiség tüdeje, az erdő is.
A már idézett fiatalkoromban szükségem volt arra, hogy nyaranta a család szerény anyagi lehetőségeit az erdőgazdaságban végzett különböző munkákból kapott bérezéssel pótoljam. Mai napig is hálás vagyok a Sorsnak, hogy így történt. Olyan csodákat láttam, mint az akkor még majdnem érintetlen Hármashegyi és Zobáki erdők, és a sejtelmesen susogó Zengői bükkösök.
Baumann József: Tarvágás
Azután ott volt a felejthetetlen Lankovics erdész bácsi. Ő, aki egyébként a légynek sem vétő, békés idős ember volt, a fatolvajoknak nem kegyelmezett!
Szóval ide jutottunk. Az ember saját jól felfogott érdekeivel fordul szembe. Ha nincs erdő, nincs fotoszintézis, nincs oxigén, nincs lélegzés. Igaz is minek az, legfeljebb megfulladunk, miközben nézzük a napképernyős televíziót, és plusz húsz fokban is járatjuk a klímaberendezést.
Elismerem, nem vagyok modern gazdasági szakember, sőt még tudományosan felkészült természettudós sem. Egyszerűen csak aggódó idős ember vagyok, aki szeretné tudni, hogy az utána következő nemzedékeknek lesz-e még életfeltétele.
Talán majd újraültetik a letarolt fákat – fogalmazódik az óvatos bizakodás. Erdőmérnök barátomtól tudom, hogy egy „igazi” fának sok-sok évre van szüksége, mire eléri az ideális méreteket.
Egyszóval fontos lenne haladéktalanul megállítani a természet további rombolását, keressünk inkább újabb, alternatív utakat.
Ma divatos hivatkozni a civil szervezetek kontrolljára. Talán még ők is tudnának tenni valamit.
Hozzászólások