Szelíd fohász szól: kápolnád harangja,
Mint akkor, júniusban, sok-sok éve.
Könnyet morzsolt férfikéz is e hangra:
Béres, úr, polgár, koporsódhoz érve.
És jött, csak jött árja emberfolyamnak;
Vonat százával gyászolókat ontott.
Tisztességed előtt tisztes főt hajtva
Pécs s az ország riadt méhkasként zsongott.
Éltedben fáklyászenével, viváttal
Köszöntöttek; a halott némaságban
Megtörten borult rád hidasi földünk.
Hazátlan kor emléked eltörölte,
Hamvad tovább élt: erdő nőtt fölötte,
S mi megidéztünk, itt maradsz közöttünk.
Hozzászólások