Attila Kappadókiáról • Hetedhéthatár

Asztaltársaság

Attila Kappadókiáról

Azért szép a világ, mert sokféle – vallja Komlós Attila, akinek pécsi kiállításáról nemrég számoltunk be a Hetedhéthatár magazinban.

– Attila! Hogy jött a Kappadókia cím a kiállításhoz?

Kappadókia – Uchisar

Kappadókia Törökország középső részén helyezkedik el. Hírnevét a különleges sziklaképződményeknek köszönheti, a természet pusztító erői és az ember által évszázadok-évezredek alatt kialakított formavilág jelenti a táj fő vonzerejét. Itt jártam 2006 tavaszán, a kiállításon látható képeket ekkor készítettem.

Mik tettek rád nagyobb benyomást Törökországban, a táj vagy az emberek?

Mindkettő. Inkább időrendi sorrendet tudnék felállítani. Elsőként a táj ragadott meg. Nagy várakozással voltam a megérkezés előtt, hiszen több-kevesebb információval már rendelkeztem a vidék jellegzetes sziklaképződményeiről. Azonban a helyszínen megtapasztalt látvány és az ottani élmények minden képzeletet felülmúltak. A sziklavilág, a tündérkémények, a barlanglakások, földalatti városok, a festett templomok, melyeket a sziklák belsejébe vájva alakítottak ki évszázadokkal ezelőtt. Az emberek nagyon barátságosak. Belülről jövő, őszinte kedvesség jellemzi őket, a tömeges idegenforgalom még nem „rontotta el” őket. Tetszett az is, hogy a helyi viseletet a mindennapok során is használják.

Mit szeretsz jobban, írni, vagy fotózni?

A kettő szinte párhuzamosan van jelen az utazásaimhoz kapcsolódóan. A helyszínen igyekszem minél több fényképet készíteni azokról a látnivalókról, amelyek megragadnak. Leginkább csoportos utazásokon veszek részt, ennek megvan az az előnye, hogy a szervezők intéznek minden utazással kapcsolatos ügyet az útvonal megtervezésétől a közlekedésen át a szállásfoglalásig. Így minden energiát a befogadásra, az élmények gyűjtésére lehet fordítani.

Be kell vallanom azonban, hogy a helyszíni idegenvezetésekre nem szoktam teljes odaadással odafigyelni, annyi információt úgysem volnék képes megjegyezni. Közben inkább el-eltávolodom a csoporttól – persze úgy, hogy látótávolságon belül maradjanak a többiek – és igyekszem az ott és akkor általam lehető legjobbnak vélt helyről lefotózni a látnivalókat, a lehetőségekhez mérten ügyelve a fényviszonyokra, a képkivágásra. Az útleírások készítését azért szeretem, mert egyrészt megoszthatom a közönséggel az élményeket, másrészt jó érzés még egyszer átélni egy-egy utazás élményeit. Ilyenkor mindig kiadványokban, könyvekben és az interneten keresek információkat a felkeresett helyekről.

Törekszem arra, hogy közérthető legyen amit megírok, és a szöveget ne zsúfoljam tele olyan információkkal, száraz adatokkal melyek az olvasó számára nem annyira érdekesek. Például egy templom építéstörténetének tételes bemutatása helyett jobban szeretek egy-egy sztorit megírni, vagy olyan – egyébként kézenfekvő – információkra rávilágítani, melyek elsőre nem biztos, hogy kézenfekvőnek tűnnek. Konkrét példa erre mondjuk a baszkföldi St-Jean-de-Luz temploma, ahol egy nagy hajómakett lóg le a mennyezetről – az óceánparti kikötőváros templomában gyakran fohászkodtak a komoly veszélyeknek kitett tengerészekért…

A meglátogatott 35 országból melyik tette rád a legnagyobb benyomást?

Nem tudok megnevezni egyetlen országot. Mindegyik más miatt különleges, az egyik ország az érintetlen természeti szépségei miatt tetszik, a másik azért, mert annyira precízen és praktikusan működik benne minden, megint másutt a miénktől olyannyira eltérő kultúra fogott meg… Pont azért szép a világ, mert annyira sokféle, változatos. Törekedni kellene arra, hogy ez a sokféleség fennmaradjon, a különböző kultúrák egymás mellett élhessenek.

Az lenne az igazi, ha minél többen eljutnának minél több országba – így szerintem sokkal nyitottabbá válnánk gondolkodásunkban, tolerancia tekintetében. A napi problémáink kezelésében is sokat segítene, ha tágulna a látókörünk, és egyazon dolgot több nézőpontból is meg tudnánk közelíteni. Régen, a céhek korában a fiataloknak kötelező volt külföldön gyakorlatot szerezni, ezek voltak a vándorévek. Hasznos lenne ma is beiktatni az oktatásba ilyen „vándoréveket”, hogy tapasztalatot szerezzen mindenki, és széles látókörrel kezdje a nagybetűsnek mondott életet.

Melyik ország, ahol nem voltál és feltétlenül el szeretnél jutni?

Sok országban nem jártam még. Európán belül Bulgária érdekel nagyon, a hegyvidéki területek, a kolostorok, a rózsaolaj-lepárlók, a helyi hagyományok. Jó lenne minél előbb eljutni oda, még mielőtt a turizmus ipari méreteket ölt és a hagyományos formákat felváltja a tömeges, üzleti alapon szerveződő kínálat, sarkítva fogalmazva megjelenik a bóvli. Sajnos nem igazán lehet mit tenni ellene, a helyiek számára ez a megélhetést jelenti, viszont így alig egy generáción belül eltűnhetnek azok az évszázados értékek, amelyek jellemezték az országot. Ugyanez érvényes Albániára is – barátaim jártak ott több alkalommal a közelmúltban, és mesélték, mennyire eltűnő félben vannak a régi értékek, hagyományok…

Milyen a jó fotó?

Nehéz erre válaszolni. Ahány ember annyiféle ízlés, mondhatnánk közhelyesen. Azt tartom jó fotónak, ami ugyanazt az érzést, gondolatot váltja ki a szemlélőben, mint amit saját magam a kép készítésekor átéltem, ott a helyszínen. Szerintem nem a technikai tudás, vagy a fényképezőgép teljesítménye a döntő, hanem a gondolat, ami egy kép mögött van. A jó fényképet leginkább „médiumnak”, közvetítő eszköznek tekintem, ami érzelmeket, hangulatokat vezet át a készítője és a nézője között. Olyasmi ez, mint egy zenemű, amit ha teljes odaadással fogadunk be, sikerülhet ugyanabba a lelki állapotba kerülnünk, mint amilyenben a megalkotója volt a zeneszerzés közben.

Szerinted mihez értesz jobban, az újságíráshoz vagy a fotózáshoz?

Egyik sem tanult szakmám. Úgy érzem, a környezetemben élő nagy tudású és gazdag tapasztalatokkal rendelkezőktől az elmúlt évek alatt sikerült ellesnem fogásokat, szemléletmódot. Mondom ezt a visszajelzésekből, személyes, vagy levélben, telefonon történő megkeresésekből ítélve. Bőven van hová fejlődni, van mit tanulni. Számomra örömet jelent, ha sikerül megosztani utazás közben szerzett élményeimet, tapasztalataimat azokkal, akiknek nem áll módjukban eljutni azokra a helyekre, ahol már jártam. Másokban talán sikerül felkelteni az érdeklődést, kedvet csinálni egy utazáshoz. Akik pedig már jártak azokon a helyeken, melyeket éppen bemutatok, újból átélhetik az élményeket, esetleg egy-két újabb érdekességet, „rejtett titkot” tudhatnak meg a korábban felkeresett helyekről.

Van olyan képed, ami különlegesen a szívedhez nőtt?

A saját képeim közül? Az életképeket szeretem, amikor a felvétel szereplői természetes élethelyzetben vannak, és nem pózolnak. Romániában, Ógerlistyén fotóztam le egy nénit az unokájával, amint a falu főutcáján zöldtakarmányt cipelnek hazafelé a vállukon. Ez a képem az Utazás a világ körül című fotópályázat 2007. évi kiállításán szerepelt. Számomra az életképek jelentik a legnagyobb értéket.

A műfajban nagy mesterektől tanulhatunk. Vegyünk csak kézbe egy-két albumot Ács Iréntől vagy Korniss Pétertől. Semmiképp ne lapozzuk végig gyorsan a könyvet, hanem időzzünk el egy-egy fotónál, alaposan szemléljünk meg minden részletet! Figyeljük csak meg, ahogy a fekete fehér képek színessé válnak, sorban jönnek elő megmagyarázhatatlanul a gondolatok, az emlékek, sőt a hangok, az illatok…! Errefelé kellene keresni a jó fotó titkát? Talán igen.

Köszönjük a válaszokat. Várjuk a Bulgáriát bemutató fotókat is!


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS