.
A számbavételnek van most ideje, az életmű kiteljesedett, további gyarapodásra nincs esély: a művész nagybetegen kórházban fekszik, ágya halálos ágy, jól tudja ezt, és nem lázadozik ellene. Bevégeztetett.
Előbb ismertem meg az embert – az elesett, szenvedélybetegségével küszködő, kényszerű egyedülvalóságából éppen kikapaszkodni készülő embert –, és csak később a művészt. Szobájának falait elborító festményeit először, azután a rajzait, grafikáit, a szekrénypolcokon, ágyneműtartóban meghúzódó munkáit.
– A legsikerültebbeket nem tudom megmutatni – mondta sajnálkozva. Lengyelországban rekedtek. Kiállításra küldtem, és sosem kaptam vissza egy darabot sem belőlük. Kallódnak valahol a világban. Csak azt remélhetem, jó helyen vannak, értő kezek között. Hogy megvannak legalább, nem semmisültek meg. Ezt már sosem fogom megtudni.
A megmaradtakban gyönyörködve nincs olyan érzésem, hogy ez valamiféle „maradék” volna; több kiállításra való anyag van itt felhalmozva, albumba kívánkozó képek sokasága, megmutatkozásra váró és arra érdemes művészi alkotások.
Bérces Gábor nevét „jegyzi” a művészvilág. A Képcsarnok kiadásában 1985-ben megjelent „Művészi életrajzok – kortárs magyar képzőművészek” című kötetben ezt olvasom róla: „Bérces Gábor grafikus, Budapest, 1939. Grafikusi és művésztanári képesítését Kádár György, Ék Sándor és Raszler Károly növendékeként szerezte. Tanulmányúton Bulgáriában, Lengyelországban, Olaszországban és a Német Szövetségi Köztársaságban járt. 1963 óta Pécsett él, egyéni kiállítása 1972-ben és 1974-ben itt került megrendezésre. Tört színvilágú, bonyolult felületű lapjait organikus formákból alakítja ki. Tartalmi szándékait a motívumok ismétléséből ill. színbeli variálásából adódó ritmusképletek hordozzák.”
Magánéleti válsága, egészségének megrendülése, úgy tűnt sokáig, megtörte végképp pályaívét: idő előtt nyugalomba vonulni kényszerült. Második házassága kimozdította dermedtségéből. A feleségéről (nővéremről: Kocsis Ilonáról) készült ceruzarajz-portré már felidézi a korábbról ismert grafikus-művészi erényeit. Ecsethez azonban csak hosszú évek múlva nyúlt. Magánéletének rendeződése mellett erőt adott számára egy Pécsett rendezett kiállítás sikere is a ’90-es évek elején, óraadói megbízatása korábbi munkahelye rajz tanszékén, megmutatkozási lehetősége az Embernevelés lapjain (1995. 2. sz.), tanítványai elismerő nyilatkozatai.
.
Reif György bonyhádi grafikusművész mondta kapcsolatukról: „A főiskolán két tanárom igen nagy hatással volt rám. Ők vezettek rá arra az útra, amelyen elindulva közelebb jutottam saját alkotói módszeremhez. Az egyik Kozák János főiskolai tanár, a másik Bérces Gábor grafikusművész, akinek óráin a portré- és alakrajz, illetve a különféle grafikai eljárások, a linómetszet, rézkarc, papírnyomat, kollázs és montázs technikáját sajátíthattam el.” (Embernevelés, 1997. 2. sz.)
Feltűnő a portrék gyakorisága az életmű egészében. Az ember érdekelte mindenekelőtt, az emberi arc kifejező ereje ejtette rabul, és nem tudott ezzel betelni. Portréi életsorsok sűrítményei. Elmondanak az emberről minden elmondhatót. Történeteket lehetne köréjük fűzni szavakból, csakhogy mi értelme volna ennek: ott vannak ezek a történetek a grafika kifejező eszközeivel megfogalmazottan.
Bérces Gábor barátsága számomra a rokoni kapcsolaton túllépő fontosságú: két könyvem címlapja és háromnak belső illusztrációi őrzik kapcsolatunkat. És hogy ez számára is fontos lehetett, azt egyik „utolsó kívánságával” jelezte: miután betegsége elhatalmasodására hivatkozva lemondta korábbi meghívásunkat, két hét múltán váratlanul bejelentkezett telefonon. Kijönne hozzánk mégis, mondta, most ehhez elegendő erőt érez, ha érte mennék, ne gondoljunk megvendégelésre, nemigen tud enni ő már, inkább csak elüldögélne közöttünk, a kertben, és elbeszélgethetnénk.
– És ha mégis megkínálhatnánk valamivel, mi legyen az? – kérdeztem.
– Hal – mondta habozás nélkül. – Talán halat ennék…
Jól sikerült a halászlé, a rántott halból is jóízűen evett. Visszahallottuk: másnap, akit csak elért telefonon, áradozott a halászléról, a kertről, és hogy milyen jót beszélgettünk…
Holnap halászlé lesz nálunk az ebéd.
Talán erről jutott az eszembe. Hogy vinni kellene belőle neki is. Meg egy nyíló virágot a kertből. Most van a rózsa másod(harmad?)-virágzása, abból egy szálat.
Hozzászólások