Pécsi Advent 2006. • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Pécsi Advent 2006.

2006. december 2-21. között rendezik a Pécsi Advent programsorozatot a pécsi Bazilikában és a Dómmúzeumban. Magyarország egyik leghíresebb, mediterrán hangulatú városában, ahol közel 2000 év óta él a kereszténység, kulturális bemutatókat és adventi vásárt rendeznek minden év decemberében. Mayer Mihály megyéspüspök úr szavait idézve: “Megnyílnak a Bazilika millenniumi bronz kapui, melyek hívnak és csalogatnak. A kapu nem lemezből készült, nem elválasztó falként áll előttünk, hanem venyige szőlőlevéllel, terméssel, a románkor szimbolikájában megtalálható állatkákkal, madarakkal.”.

A Bazilika megtelik a kultúra jeles képviselőivel, akik európai és hazai kultúránk szebbnél szebb darabjait kínálják. A téren kézművesek kínálják portékáikat, hívogat a forralt bor és a kürtős kalács illata. A Pécsi Advent ideje alatt ingyenesen látogatható a Bazilika, a Péter-Pál Sírkamra, valamint a Dómmúzeum. Keddtől szombatig délelőtt 11.00 és 12.00 órai kezdettel, előzetes bejelentkezéssel idegenvezető kíséretében tekinthetők meg az említett helyszínek. A számos zenei műsor mellett kiállítás lesz a Bazilika altemplomában és a Dómmúzeumban. E rendezvénysorozattal a szervezők nem csak a Bazilikát és annak terét kívánják megnyitni, hanem az emberi szíveket is, melyek kell, hogy békességet és szeretetet sugározzanak minden jóakaratú és jó szándékú ember felé, hogy a jó jobbá, a rossz pedig jóvá válhasson.

Részletes információ a programokról: www.pecsiadvent.hu


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS