Hetedhéthatár | Pécsi Advent – 2009. december 4-20.

Kultúra, művészet

Pécsi Advent – 2009. december 4-20.

A Szent István által alapított – idén 1000 éves fennállását ünneplő – Pécsi Püspökség ünnepi programmal és adventi vásárral várja vendégeit 2009. december 4. és 20. között.

A rendezvénysorozat helyszíne a korábbi évekhez hasonlóan a Szent Péter és Pál Bazilika és a Dómmúzeum, melyek estéről estére megtelnek a különböző művészeti ágak jeles képviselőivel, akik a magyar és egyetemes kultúra szebbnél szebb alkotásaival ajándékozzák meg a város lakóit és látogatóit.

A Püspöki Palota előtt kerül felállításra az a szalmából készült betlehem, mely már a korábbi években is megörvendeztetett kicsiket és nagyokat egyaránt. Karácsonyi dallamok csalogatnak és apró égősorral díszített fenyőfák mutatják az utat a templom felé.

Vasárnaponként közös gyertyagyújtásra hív mindenkit a harsonaszó, majd adventi vers és köszöntő kíséretében felgyúlnak az adventi koszorú gyertyái.

A Pécsi Advent ideje alatt ingyenesen látogatható a Bazilika és a Dómmúzeum. Keddtől szombatig délelőtt 11:00 és 12:30 órai kezdettel, előzetes bejelentkezéssel idegenvezető kíséretében tekinthetők meg az említett helyszínek.

A programunk lassan hagyománnyá válik, hiszen az érdeklődés évről évre egyre nagyobb.  A szervezők szándéka évekkel ezelőtt nem csak a Bazilika és terének megnyitása volt, hanem hogy megnyíljanak az emberi szívek is, békesség és szeretet áradjon mindannyiunkból szeretteink, rokonaink, barátaink és embertársaink felé.

A rendezvénysorozat programjai a pécsi Advent hivatalos honlapján olvashatók: www.pecsiadvent.hu

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Pécsi Advent – 2009. december 4-20.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés