Olvasgatom az „Azok a régi szép idők” c cikksorozatom hozzászólásait. Eltűnődöm azon, hogy milyen fontosak is nekünk Reéh Gyuri régi Pécsre való visszaemlékezései. Ő valóban hiteles szemtanú! Látta, amikről pontos leírást ad, átélte életének izgalmasan szép kalandjait.
Manapság, amikor árad felénk az Interneten – legtöbbször ellenőrzés nélkül – a sok információ, bizony olykor nehéz megállapítani mi a hamis, és mi a valódi érték. Ebben – a helyenként ugyancsak kaotikus zűrzavarban – szilárd tájékozódási pontot jelenthetnek Reéh Gyuri hiteles és veretesen szép leírásai, értékes gondolatai.
Hát csak továbbra is bíztatni tudom a Hetedhéthatár tisztelt olvasóit, hogy folytassuk sétánkat Reéh Gyuri szakavatott idegenvezetése mellett. Irány továbbra is a számunkra oly kedves régi Pécs városa.
Újfürdő
Pécsi Figyelő 1885. október 3.
„Ahogy múlottak felettem az évek, úgy fűződnek emlékeim egy-egy újabb kirándulóhelyhez.
A hetvenes években a Klimó utca nyugati része még a város középpontjától jóval kívül esett, pedig itt a régi várárokban, a város falának egyetlen csaknem épen maradt bástyájának tövében, a sétatér nyugati oldalán volt ez az Újfürdő. Nevét onnan nyerte, hogy itt is állottak egy időben kádfürdők a közönség rendelkezésére s megkülönböztetésül a fentebb leírt Ó-fürdőtől, a fürdő vizét a Petrezselyem forrástól nyerte.
Romantikus hely volt, beültetve fákkal, az egész hely titokzatos hatást gyakorolt különösen a gyermek fantáziára. Várárok, felvonó híd, bástya rom, árnyas, csaknem sötét hely!
Vendéglője különösen a fiatal iparosságnak kedvenc találkozó helye volt.
Még emlékszem gyermekkoromban, egy léghajós itt bocsátotta fel ballonját, amelyről lelógó trapézon hajmeresztő mutatványokat produkált, míg a ballon mind kisebbnek és kisebbnek látszott, ahogyan magasabbra és magasabbra szállt s végre valahol a Mecseken leereszkedett.
Ezt a helyet is elérte a végzete. Egy időre megszűnt, mint kiránduló hely lenni, majd a nálunk kitört első bérharcok idején a sztrájkoló munkások itt tartották sztrájktanyájukat, amit az akkori pécsi lapok Darázsfészeknek neveztek el. Másnap már az egész bejárat röpködő darazsakkal volt kifestve, s a helyiség félhivatalosan is felvette a „Darázsfészek” elnevezést. A kerthelyiség ma a Zsolnay család tulajdonát képezi s a pécsi tenisz társaságoknak van e helyütt szívesen látogatott pályája.”
A Czindery-kert
A Czindery kert (vázlatrajz)
„Oh ez már sokkal közelebb esik a mához. A Czindery kerthez már kis diákkoromnak emlékei fűződnek. Ott terült el a Rákóczi úttól délre, az Engel fürdő és részben a gőzfűrésztelep és a Rákóczi út 56 sz. ház helyén.
A Rákóczi út (akkor országút) felől díszes vasrács zárta el s széles lépcsőkön át lehetett az utca színvonalánál jóval mélyebben fekvő kertbe jutni.
A kertet Czindery László (1792-1860) császári királyi udvari tanácsos, földbirtokos létesítette s a kertből, kocsmaházból és fürdőből állott, kitől illetve kinek örököseitől, jelesül báró Wenckheim Viktortól (1815-1900 – felesége Czindery Mária) 1861. évi április hó 19-én kelt adásvételi szerződéssel Jánosi Engel Adolf szerzi meg 20.000 wieni forintért. Ezen szerződésben az ingatlan, mint kert, fürdő és vendéglő van feltüntetve, amely a közönség használatára nyitva áll. Ekkor bővült ki a fürdő, s az új tulajdonos a kertben egy nagy favázas lovardát is épített, – több mint ezer ember fért el benne, amelyben a világhírű Rencz és Carré (Európa hírű) cirkuszok előadásai vonzották a városnak a cirkuszi produkciók iránt érdeklődő közönségét.
Ez a lovarda a hatvanas évek végéig állott fenn s nemcsak a cirkusz mutatványoknak szolgált színteréül, hanem kulturális célt is szolgált, például a „Pécsi Dalárda” mely ebben a kertben rendezte szebbnél szebb kerti mulatságait, a kocsma helyiségében adta elő Schumann „Rózsa zarándoklata” című kántatét fúvós zenekar közreműködésével.
A kert szépen volt gondozva, az útjai petróleummal világítva.
A kert közepén volt egy fedett emelvény a zenekarok részére. A vértes és vadász katonák, majd a városi zenekar játszott azon. Itt énekelt a rendezett ünnepélyeken a „Pécsi Dalárda” is.
Ez a kert a 80-as évek közepéig állott a közönség rendelkezésére. Nagy hátránya volt, hogy az utca színvonalánál jóval mélyebben feküdvén levegője nyirkos volt, esős időszakok napjaiban az a tömérdek szúnyog, mely ellepte, majdnem lehetetlenné tette az ottani tartózkodást.
A nyolcvanas évek második felében épült ez a modern bérház, amely a kert tekintélyes részét elfoglalta, s ezzel a Czindery kert, mint nyilvános kert megszűnt létezni.”
Ráth-kert
A régi Pécs az 1860-as években
„1869. évben konzorciális alapon létesítenek a pécsi polgárok a vasúti állomás mellett, a mai Ráth-telep helyén egy kirándulóhelyet, mely a Ráth-kert nevet kapja.
A mai is meglévő épület csoportokból méltán lehet következtetni annak díszes voltára. A kert közepén a vendéglői célokat szolgáló főépület, benne egy nagy táncterem, melyben gázcsillárok (akkortájt még újdonság) szórták pazar fényüket a táncoló elegáns párokra s elmondhatjuk, hogy az akkor még gyérebb lakossággal bíró városunk közönsége igényeit messze felülmúlta.
A konzorcionális alapon indult művet Ráth Mátyás fakereskedő és városi bizottsági tag vette át s ő fejezte be az építkezést. Sok fényes mulattság pergett le e helyen. Többek között a pécsi Torna és Tűzoltó Egylet zászlószentelésének egy része is.
A vállalkozás, mint ilyen csak pár évig állott fenn s felemésztette Ráth Mátyás vagyonának tekintélyes részét, mert berendezése túlhaladta a város közönségének igényeit és a Pestről ideszármazott vendéglős áraival a város takarékos közönsége sehogy sem tudott megbarátkozni.
A Ráth kert (vázlatrajz)
Hozzájárultak a balsikerhez a szerencsétlen talajviszonyok is. Az Indóház-utca akkortájt még nem volt beépítve, a telep még nem volt alagcsövezve, a rétek vajmi gyakran víz alatt állottak s így a kert levegője még a nyári melegben is nyirkos és hideg volt. A tolakodó szúnyogseregek légióit, mint a nem legkisebb jelentőségű csapást említem fel.
Pedig szép volt a hely, dús vegetációjával, szokatlan pompájú épületeivel s azzal a kerttel, mely körülvette. A város piros tetejű, fehér falú házainak egész tömege fölött, a még csipkés négytornyú vártemplom, a kupolák és tornyok felett a kékeszöld Mecsek – olyan háttért szolgáltatott, melynél szebbet festeni sem lehetett volna.
Nem csoda, hogy a pécsi országos kiállítás megteremtőjének, Zsolnay Miklósnak szeme ezen a helyen akadt meg s ide építtette azt a csodavárost, melynél szebb csupán a tündérmesékben létezhetett.”
Kirándulásunk folytatódik…
Hozzászólások