A gyilkolás 1945 előtt és után zavartalanul folytatódott
Népek, volt hadifoglyok irtása, deportálása
Nem volt elég, hogy milliók haltak meg a német támadás idején, majd a különböző frontokon, Sztálin és köre a világháború alatt gátlástalanul folytatta tovább a népirtást. Képesek voltak az amerikaiak „hátában”, Mexikóban baloldali zavargásokat szítani, az „örök ellenség”, Trockij jégcsákányos meggyilkolását megszervezni. A Legfelsőbb Tanács Elnöksége pedig 1941. augusztus 28-án rendeletet hozott a Volgai Német Köztársaság, Szaratov, Sztálingrád és környéke németjeinek kollektív deportálásáról Kazahsztánba, Szibériába a tömeggyilkos Ivan Szerov tábornok vezetésével. Ez az országban szétszórtan élő németek 82%-át érintette, de hozzá kell számolnunk azokat a tízezreket is, akiket kivontak a szovjet hadsereg kötelékéből, és a „Munka Hadserege” büntető zászlóaljaiba sorozták.
Ezt tetézték meg a balkárok, csecsenek, ingusok, kalmükök, karacsájok, krimi tatárok 1943 novembere és 1944 júniusa, és a bolgárok, görögök, kaukázusi hemcsinek, krimi örmények, kurdok, meszhet törökök 1944 júliusa és decembere között Szibériába, Üzbegisztánba, Kirgíziába történő száműzetésével. A GULAG táboraiba hurcoltak létszáma 1944 januárja és 1946 januárja között több mint 45%-kal nőtt. A szovjet titkosszolgálat – amely akkor az NKVD nevet viselte – Berija vezetésével továbbra is gátlástalanul, könyörtelenül hajtotta végre az újabb embertelen tetteket. A gyilkolás, a pusztítás, a szenvedés tehát tovább folytatódott. A világ nagy képmutatása volt, hogy a második világháború szovjet győzelmei „elfedték” azt az önpusztító, gyilkos szerepet, amelyet közben saját népei ellen követtek el, és ezt minden gátlás nélkül kiterjeszthették a megszállt Kelet-Közép-Európa országaira is!
Közben, a második világháború visszafoglaló hadműveletei során a balti országok, Fehér Oroszország, Ukrajna, Moldova területén is működésbe lépett az NKVD, könyörtelenül levervén a szovjet hatalom ellen kibontakozó ellenállást, üldözvén az „ellenséges elemeket”, újabb tömegeket deportálván a GULAG-ra.
A németek oldalán harcoló Vlaszov tábornok hadseregén a vereség után rettenetes bosszút álltak a szovjetek. A tábornokot és tisztjeit kivégezték, altisztjeit, katonáit Szibériába száműzték. Nem is beszélve a német hadifogságba esett szovjet katonák sokaságáról, akik az egyik borzalomból a másikba estek, amikor a háború végén őket is Szibériába deportálták.
A GULAG táborainak újabb „föltöltése”
Ürügyet a további bolsevik bosszúra a világégés után is talált a hatalom. 1946. szeptember 19-én „a betakarítást szabotáló ellenséges és osztályidegen elemek, a termelés dézsmálói és fecsérlői” ellen hoztak rendelkezéseket. Ezzel egy időben pedig az egyéni gazdaságok és a „kolhozok alapszabályának megsértői” ellen is „harcot” indítottak. 1947. június 5-én pedig az állami és a kolhoz tulajdon elleni „vétséget” büntették szigorúan, sőt már a jelentési kötelezettség elmulasztását is. Folytatódtak az ukránok, a balti államok lakosai elleni üldözések is. Ismét jött tehát az éhínség, az üldözés, a deportálás. Ott folytatták Sztálinék tehát, ahol 1945 előtt abbahagyták…
1953 elején a GULAG táboraiban kb. 2 750 000 rabot őriztek. Az egyik fajta munkatelepek száma 500 volt az ország különböző részein, mindegyikben 1000-5000 köztörvényes rabbal, akiket felerészben 5 évnél kisebb büntetésre ítéltek. Az ország északi-keleti részén volt még 60 nagy fegyintézet („munkatábor”), több tízezer politikai és köztörvényes rabbal, akiknek a büntetése túlhaladta a 10 évet. A „különleges rendszerű táborok” száma 15 volt, amelyek a BM 1948. február 7-i titkos utasítása alapján létesültek. Itt a „különlegesen veszélyes” politikai rabokat őrizték, akiknek a száma 200 000 volt. Ez utóbbiban a halálozási arány igen magas volt, de állandó volt az „utánpótlás”. Ez volt az egyik rendszer. Volt azonban egy másik tábor-rendszer is, ahol újabb 2 750 000 foglyot őriztek. Amikor 1951-ben Kruglov tábornok, belügyminiszter elégedetlenségében országos szemlét szervezett, nagyon feszült helyzettel, szervezetlenséggel, termelékenység-kieséssel találta szemben magát a helyszíneken. Ezek megmutatkoztak a kor nagy beruházásainak: a kujbisevi és a sztálingrádi vízi erőmű, a turkesztáni csatorna, a Volga-Don csatorna megvalósításának tetemes késésében.
Koncepciós perek, gyilkosságok a „vég” előtt is
A Sztálin halála előtti éveket is koncepciós perek jellemezték. A „leningrádi per” kommunista pártvezetőinek pere 1950. szeptember 30-án éjfélkor ért véget, egy óra (!) múlva már ki is végezték Kuznyecovot, Rogyionovot, Popkovot, Vozsnyeszenszkijt, Kapusztyint, Lazutyint. Hasonlóan zárt ajtók mögött ért véget a Zsidó Antifasiszta Bizottság tagjainak „pere” 1952. július 18-án, ahol először 13, majd újabb 10 vádlottat ítéltek halálra, végeztek ki. A többi 100 pedig 10-től 25 évig terjedő börtönt vagy táborfogságot kapott. 1953. február 19-én tartóztatták le Ivan Majszkij külügyminiszter-helyettest, angliai nagykövetet, aki a verések során „bevallotta”, hogy maga Churchill szervezte be angol kémnek! Cionista orvosok és az állambiztonsági (!) szerveknél tapasztalt „lazaság” miatt több, nagyszabású koncepciós per terve bontakozott ki, amikor – máig tisztázatlan körülmények között – Dzsugasvili/Sztálin 1953. március 5-én meghalt. A világtörténelem legnagyobb szélhámosa és gyilkosa múlt ki, akinek véres tetteit, több tíz millió ember halálát, még több ember nyomorúságát „köszönheti” az emberiség! Volt mit tanulnia tömeggyilkos „mesterétől”, Lenintől, maga és cinkosai bűneivel még most sem számolt le igazán országa és a világ „baloldali” fele!
Hozzászólások