Programok a Nagyhéten - 10 éves a Míves Tojás Múzeum • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Programok a Nagyhéten – 10 éves a Míves Tojás Múzeum

Nagyhét, húsvét, locsolkodás, hagyományápolás és hímes tojás – mindez hozzátartozik Zengővárkonyhoz, ehhez a mecsekalji kis faluhoz; az itt működő Míves Tojás Múzeumhoz. Minden évben, így az idén is a múzeum szervezésében lázas munka kezdődik az ősi ünnep jegyében. Mindenek előtt maga a múzeum rendezi át a gyűjtemény anyagát, hogy új fényben tündököljön az odalátogatóknak – akik száma egyre csak szaporodik, hozzávetőlegesen tavaly például kb. 15 000-en jártak a múzeumban Japántól Kanadáig a világ minden tájáról. A tojásdíszítő népművészet összegyűjtött remekeinek páratlan látványa, a szépség sugárzása az ünnep emelkedett hangulatát kínálja a szemlélőnek.

A múzeum nagyheti programjai sorában az első a virágvasárnapon megrendezésre kerülő Ifjúsági Tojásfestő verseny, ami ez évtől kezdve nemzetközivé válik. A 10-15 év közötti résztvevőket egy nemzetközi bíráló bizottság (hazánkban és a környező országokban tevékenykedő jeles tojásdíszítők) véleményezi az előzetesen beküldött munkák alapján, majd közülük választja ki azokat, akiket meghív a versenyre. A múzeum természetesen az utánpótlásról is gondoskodik: a kevésbé ügyesek versenyen kívül ülhetnek asztalhoz és tanulhatnak tojást festeni a nagyhét minden napján.

A nagyhét folyamán (2010. március 29 – április 2.) tojásfestő-bemutatókra is sor kerül: naponta 10-től 17 óráig. Ekkor a közönség nemcsak a kiállított műtárgyakban gyönyörködhet, hanem nyomon követheti, hogy hogyan válik egy közönséges tyúktojás igazi hímessé.

Húsvét héfőn, reggel 9-től a Zengővárkonyi Népiegyüttes „Húsvéti locsoló” című néptáncos műsorával a nap folyamán többször is köszönti a látogatókat.

Míves Tojás Múzeum – Zengővárkony
www.tojasmuzeum.ini.hu, E-mail: tojas@museum.hu

tel: 00-36-72-466-605, fax: 00-36-72-566-012
nyitva tartás: minden nap 10-18 óráig, szünnap szerda (Nagyhét kivételével)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS