Kéri a rét

(Varga Évának)

Levélke szélén csöpp darázs.
Csak nagyítóm alatt
látni, hogy légi műremek:
aranypont-pillanat.

Két fűkalász leng, összeér,
s már sok-sok követi,
s kéri a rét: írjak mesét,
zászlós dalt – csak neki.

Hát bizony, rét, már így vagyunk,
ameddig még vagyunk!
Este bólint, estéhez ér –
oda volt-hajnalunk,

mégis, azt kéred, írjak én
mesét, te Rét, te Nincs,
melyben fohász: te lét-gyümölcs
pirosan ránk tekints!

Zászlós dal? Hát az is – minek?
Csak Neked és nekem?
Nincs már ki Szépért küzdene,
s ha van: fegyvertelen.

A zászló senkin sem segít,
ha nincsen már Haza,
s máglyatűzben az Égi Dal:
a Csillag igaza.

(2011)

____________________

Őszi harang

(Rusovszki Szilviának)

Az ősz halkan harangoz.
Figyelj! Talán
rongyos dió-kabátból
kinéz magány.

Szél szoknyájára illeszt
levélhadat,
s lerázza. S újra. Villan
színpillanat.

Együtt: pusztulás, szépség,
bú és öröm,
mosoly, könny, közöny, átok,
fényköszönöm.

Fakult kék. Halk harangszó
hull, hull, ragyog.
Hozod már, esti ország,
csend-csillagod?

Csigaház-csont fehérlik.
Sárga, vörös
leng, lobban. Elsötétlő
levélközök.

Kis szív, bújnál az őszhöz,
te csöpp harang?
Félénk haza, már fájón
piros a hang!

(2011)

Megosztás

Tweet