Néhány rendhagyó gondolat a Nick ház további életéről
A Bazár udvar mélyén működő Nick féle delikátesz kereskedés élénk forgalmat bonyolított le. A bolt előtt nyári időszakban, a tikkasztó forróságban egy takaros, kis söröző terasz csalogatta a szomjas belvárosi polgárokat a szomjoltásra, no meg egy kis vidám tereferére.
A Bazár udvarában volt a Nick…
Az 1933. évben a Nick udvar új bérlőt kapott Szalay Béla személyében.
Halvány gyermekkori emlékeim között őrzöm, hogy édesapámmal egy alkalommal én is vendége voltam a Nick sörözőnek.
Még egy emléket őrzök Szalay Béla bácsiról. 1957-ben, amikor a Nádorba kerültem, a ruhatárban egy csendes, alacsony termetű bácsi dolgozott, akinek egy pillanatra sem kerül ki szájából a rövid kis angolpipa. Kíváncsi kérdéseimre egy idősebb portás kollégám válaszolt. Ő Szalay Béla, a Nick Söröző egykori dúsgazdag tulajdonosa. Hát igen, azokban az években ilyen volt a divat…
Pedig Szalay Béla bácsi még a pécsi villamos életében is jelentős szerepet töltött be. Erről Tegzes Béla, az „Új Dunántúl” c. pécsi napilap 1995. augusztus 23-i számában így emlékezik:
„De sok közismert ember is volt a 6 órai járaton, hogy a 8 órás munkakezdés előtt jól kiússza magát. A valamikor híres Nick söröző vezetője, a kedves Szalay úr minden reggel jó időben az első járattal jött egyet fürödni, úgyhogy már a sörözőben várta a korai vendégeit.”
Persze a villamos sem volt akármilyen. Ez volt a híres „majomketrec”, azaz a 31-es pályaszámú motorkocsi, amelyet kifejezetten pécsi kérésre, speciális nyári változatra gyártottak le.
Az üvegezett Nick udvar
Szőke Karcsi, a Nádor Kávéház főpincére (később éttermi üzletvezető) a „Dunántúli Napló” 1974. február 24-i számában így gondolt vissza legénykorának kedvenc sörözőjére:
„A két háború között a Nick söröző működött a jelenlegi tapétabolt helyén. Ha jól emlékszem a bolt volt a konyha, majd a jobboldali szárny pedig maga a söröző. Azután tavasztól késő őszig, amíg elviselhető volt az időjárás, a söröző bejárta előtt kockásmintás abroszokkal leterített asztalok álltak, meg terebélyes dísznövények.
Kik jártak ide?
Többnyire iparosok, kiskereskedők zónáztak (közérthetőbben zónát fogyasztottak, amely alatt kisadag pejslit – azaz szalontüdőt, marhapörköltet, pirított májat kell gondolni, melyeket magától értetődően ún. kisezüstben illett felszolgálni) két üzleti megbeszélés között, de a fő sláger persze a virsli és a forró, mustáros debreceni volt, egy-egy korsó sörrel.
A törzsvendégek nevükkel ellátott korsókból, poharakból iszogattak. Abban az időben mindig akadtak ügyes „pohárkopogtatók”, akik éleshegyű szerszámmal neveket véstek, kopogtattak a poharakra. Zene persze nem volt…”
És aztán nehogy kifelejtsük, minden asztalon ott volt fogpiszkálóra tűzve a sózott ringli, magyarul a tengeri halikra. Ezt Béla bácsi térítésmentesen szolgáltatta. „A fogyasztásban bent foglaltatik!”
Persze az ingyenes delikatesz falatok bőségesen megtérültek a ravasz tulajnak. A sós ikrára számolatlan mennyiségű sört lehetett azután lehörpinteni. Ahogy mondani szokták az idős emberek: „még az angyalok könnyét” is megitta a nagyérdemű kuncsaft.
A „hanzli”-ból sok mindenre tellett. Hogy mi a „hanzli”? Az a felesleges sörhab mennyiség, amelyet egy falap segítségével illett lecsapni söröskorsó tetejéről. Hogy ez mennyi volt, hát ki tudta volna utólag meghatározni…
Talán a fiatalabbak már nem ismerik azt sem, hogy hányféle változatban lehetett a Nick-ben sört fogyasztani:
Itt volt a Nick söröző
Piccoló sör 2dl
Pohár sör 3 dl
Vágás – a söröskorsóban 3 dl
Korsó 5 dl
Aztán ott voltak a csizma alakú söröspoharak, amelyekbe (méretüktől függően) 7-8-9 dl sör fért bele
Kedves Hetedhéthatár olvasók, ugye milyen szép is lenne még megélni a Nick söröző újranyitását. Akkor azután felkerekedhetnénk, és békés egyetértésben elballaghatnánk a Nickbe egy kis zónára, amely után hatalmas korsó sörök következnének. Talán még a „hanzlit” sem bánnánk…
Hozzászólások