Mohácson született és hat éves koráig Mohács-Szigeten a Kormoserdő-i erdészházban élt, s az erdő és a Duna-táj határozta meg életét. Általános iskolai tanulmányait Mohácson, a Külvárosi iskolában végezte. Kolbe Mihály volt a rajztanára, aki felfedezte rajzkészségét, irányította lépéseit, majd felkészítette a pécsi Művészeti Gimnáziumban folytatandó tanulmányokra is. Pécsett Bizse János, Bizséné Zs, Kovács Diána és Bérczes Gábor voltak a tanárai, akik a rajzolás, a festés mellett bevezették a textilművészetek világába is. A pécsi érettségi vizsga után hosszú kitérő következett. A művészetek világából a mindennapok megélhetési gondjai hosszú évekre az egészségügyhöz kötötték. Nyugdíjas évekhez közeledve tért vissza a képzőművészethez, s ebben ösztönzőleg hatott rá a mohácsi Képző- és Iparművészeti Szalon, melyre 1996-ban figyelt fel és küldött tájképet is. Azóta folyamatosan jelen van a Szalon kiállításain tájképeivel és portréival. Tájképei mohácsi meghatározottságúak, e tájnak a szépségét, nyugalmát kívánja közvetíteni, építve a nézők közös emlékezetére, melyet kiben-kiben az ismert képi világ hív elő. Mindezek mellett a jelen és a múlt elgondolkodtató elemei egy sajátos világot, emberi, táji kapcsolatokat kötnek össze. Sallang, cifraság és erőltetettség nélkül a színekkel, a formákkal fogalmazza meg gondolatait. Soha nem másolta a látványt, hanem újrafogalmazta és sajátos élményvilágával töltötte meg.
Művészi indíttatása a táj, a környezet felől egyre inkább az ember felé vitte. A nyolcadik Szalonon szinte mindenkit meglepő módon férfi portréja irányította munkásságára a figyelmet. A nyílt tekintetű, dús szakállú férfi portré – Mohácson sokak által ismert Gabona Heirich Miklós arcképe – az alkotóra irányította a figyelmet. A fénykép után készült portré egy új útnak és alkotói világnak a kezdetét jelentette. Az azt követő portrék sora szinte magától értetődő módon egy olyan alkotót 
mutat meg szűkebb és tágabb világunkban, aki az arc és a lélek kapcsolatának kutatásában fáradozva tudja az arcot tónusosan, a szemeket mosolygósan vagy éppen távolba révedezve, merülve, szemlélődve ábrázolni. Rajzain a fény és árnyék kontrasztjával, a humor és az öröm ábrázolásában egy egész világ kommunikációs kapcsolatát tárja fel. Mindebben benne van az alkotó önismerete, ugyanakkor benne van mindaz a sok-sok tárgyi és szellemi ismeret is, mely egy-egy ábrázolt, újraformált, felfedezett személyhez a viszonyát is tükrözi. Portéi a nyugalom mellett egy sajátos belső feszültségnek a kifejezői is. Ez a feszültség abból ered, hogy miközben a portré készül, aközben az ábrázolt személy élettere, történelme, mégha a kor attribútumai nélkül is, jelen van az alkotói világban. Az ábrázolt személyben egy olyan szabadság felmutatásának a lehetősége nyilvánul meg, melyet a lelkiállapot jellemzésével egyedivé, egyszerivé tesz. A portré kapcsolatteremtés a múlt és a jelen embereivel, ahol az alkotó önnön lelkéből és az ábrázolt lelkivilágából is megragad valamit, ötvözi azt és így közelít az ábrázolt személy egyéni sorsának a megismeréséhez.
Repity Aranka kedvelt témái, mint a fentiekből is kiderült: a tájkép és a portré. Ehhez választja az eszközeit is. Szívesen rajzol pitt- és pasztellkrétával. Alapanyagul színes papírt használ, melynek érdes felületét és színvilágát is beépíti alkotásába. – A Csele TV készítette portérfilmen azt vallotta, hogy elsősorban a maga örömére alkot. Mi már tudjuk, hogy elkészült művei sokaknak szereztek eddig is örömet, a pozitív visszajelzések a mások örömét is sugározzák, s reméljük, hogy az elkövetkező években még többeknek is.
Hozzászólások