A fametszetről, rézmetszetről való nyomtatás a nyomdászattól függetlenül jött létre, de a nyomdászat elterjedésével vált valójában társadalmilag, történetileg jelentős művészi értékteremtő lehetőséggé. Martin Schongauer (1430-1491), Albrecht Dürer (1471-1528), Lucas Cranach (1472-1553), Andrea Mantegna (1431-1506) korán felismerte e technikák jelentőségét és a bennük rejlő lehetőségeket, amint a művészettörténetből tudjuk, nagyon aktívan használták is. Szinte egész sorozatokat alkottak különböző technikákkal. A könyvnyomtatás elterjedésével ezek a technikák sokszorosító műfajjá váltak és fontos szerepet töltöttek be festmények reprodukálásában, a könyvek illusztrálásában vagy éppen térképek, városképek készítésében.
Az ex libris nyomon követte a könyv fejlődését. A sokszorosított grafika lapok művészi kivitelezése a 18. századra érte el azt a csúcspontot, melytől már ex libris-művészetről beszélhetünk.
A rézmetszés, a fametszés a könyvnyomtatás korai időszakában kézműiparrá fejlődött. Mesterei legtöbbször nem a maguk rajzait vésték fába, rézbe, hanem kész rajzokat készítettek elő sokszorosításra.
A könyvnyomtatás hazai elterjedésével a nyomdával rendelkező városaink legtöbbjében (Bártfa, Eperjes, Lőcse, Nagyszeben, Nagyszombat) – hogy csak néhányat említsünk – jelentős réz- és fametsző kultúra alakult ki. Csak néhány jelentős név a 16-18 századi művelők sorából: Szelepcsényi György (1595-1685) esztergomi érsek, királyi helytartó, aki ex librist is készített magának, vagy az erdélyi Páldi Székely János (1717-1769), vagy Csáky Antal, akit a 18 század legjobb magyar rézmetszőjének tart a szakmai tudományos világ (Pataky Dénes: A magyar rézmetszés története. Bp. 1951.).
Érdekes és elgondolkodtató lehet annak a kérdésnek a felvetése, hogy abban a Debrecenben, ahol 1561-töl folyamatosan működik a nyomda, miért későn jelent mag a fa- és a rézmetszői tevékenység. Fametszés bizonyára a nyomdán belül működött, hogy a nyomtatáshoz szükséges eszközöket pótolni, felújítani tudják, de ez még nem jelenthetett művészi munkát. A rézmetszői tevékenység a 18. század második felében kezdődött, az is az oskolai keretek között a Kollégiumban, igaz, hogy rövid időn belül kinőtt annak falai közül.
A Debreceni Ref. Colleg. exlibrise
Kérdésünkre a választ úgy adhatjuk meg, hogy a késői megjelenés oka valószínűleg Debrecen protestáns voltában keresendő. Ott a különösen puritán kálvini világ volt erős, melynek a képellenessége meghatározójává vált ez egész tiszántúli szellemi és társadalmi világnak, – Gondoljunk csak arra, hogy a reformátussá lett Debrecenben az első római katolikus templomot, mely a város legjelentősebb barokk kori műemléke, 1719-1746 között építették: ez a Szent Anna templom. A képi ábrázolás még itt is „puritánabb” lehetett, mint általában a római katolikus templomokban, hiszen csak a 20. század harmincas éveiben készült freskókkal nyerte el mai díszesebb állapotát.
A 18 században mégis eljutott a rézmetszés a városba. A hogyan kérdésre a választ a nagyszámú, külföldet járt diák sereg tájékozottságában kereshetjük és adhatjuk meg. Európa nyugati felében megismerkedtek az ottani fejlettebb kultúrával, a szép kiállítású könyvekkel, egyéb nyomtatványokkal. Nagy számmal hoztak magukkal ilyeneket. A Kollégium könyvtára jelentősen gyarapodott a diákok által hozott könyvekkel. Úgy gondolom, nem túlzás azt mondani, hogy ezek a könyvek, nyomtatványok az itthon maradottak ízlését is formálták, igényeket ébresztettek az illusztrált, a díszes kivitelű nyomtatványok iránt. Köztudott az is, hogy már a 16. századtól a hazai protestáns egyházak nem egyszer azzal a szándékkal küldtek diákokat Nyugatra, hogy a magyar nyelvű biblia és más egyházi kiadványok kinyomtatásában vegyenek részt, segédkezzenek. Közülük egyesek már ott is, majd hazatérve a nyomdászat művelésében, fejlesztésében nevet vívtak ki maguknak. A legismertebb közülük Tótfalusi Kis Miklós (1650-1702). A debreceni rézmetsző diákok könyveket illusztráltak és térképeket készítettek elsősorban, s ezzel segítették a szemléltető oktatói munkát. Néhányukat – a teljesség igénye nélkül – megemlítek: Georgius Kovats (Kováts György), aki később a város mérnökeként működött; Sárvári Pál később professzora a Kollégiumnak; Pethe Ferenc; Kiss Sámuel (1781-1819) festő, rajztanár, az európai hírű térképmetsző Karacs Ferenc (1770-1838) és az Erőss testvérek: János és Gábor (1779-1815). Ők a kollégiumi rézmetszés fellendítői. A rézmetsző diákok a 18-19 század fordulóján a felvilágosodás szellemétől áthatva a megújulást, az átalakulást segítették elő az oktató-nevelő munkában tevékenységükkel. A sokszorosító grafika-történetünk legelső műhelye a debreceni Kollégium volt.
Ismereteink szerint az első ex librist is ebben a korszakban készítették. Dr. Tóth Béla a rézmetsző diákok munkásságáról írt nagyszerű és csodálatos korabeli illusztrációkkal – mellyel a Kollégium gyűjteményében meglévő rézlemezekről készített levonatok után offszet technikával sokszorosítottak – megjelent művében ezt írja: „Erőss !Gábor! műve lehetett az a kis (57×75 mm) könyvjegy (ex libris) is, mely gyönyörű betűkkel a Kollégium „Bibliothecaja” könyveihez készült. Egykorú nyomtatott mását nem láttam…”. S ehhez hozzá tehetem, hogy több mint másfél évtizedes kollégiumi könyvtárosi munkám során nem találtam olyan könyvet, melybe akkor vagy később beragasztották volna. – Az ex librisre 1914-ben Nagy József (1879-1962) gazdasági akadémiai tanár, Debrecen művelődéstörténetének kutatója talált rá. Ő a Debreceni Képes Kalendárium 1918-as évfolyamában publikálta először.
Minden valószínűség szerint valamelyik rézmetsző diák munkája lehet az a patika címke, mely később könyvjegyként is funkcionál: „Patika a napnál Debrecenben”. Ezzel Martonfalvi György: Szent história című művében találkoztam, mely a Debreceni Egyetemi Könyvtár állományában van. Minden bizonnyal az eredeti lapot körül vágva használta ex librisként Nagy Mihály, a patika tulajdonosa, kinek monogramja is szerepel a lap felső részén (részletes ismertetés a Kisgrafika 1980/3/26 olvasható).
A fentieken kívül még két ex librist tulajdonít a szakirodalom a rézmetsző diákoknak: Nagy Gáborét és Segesvári Istvánét.
Nagy Gábor ex librise
Nagy Gábor (1770-1861) ügyvéd és műgyűjtő volt. Ex librisének felirata a következő: Ex Bibliotheca Gabrielis nagy Debrecini Anno … 18 …
Az 1811-es debreceni nagy tűz mindenét elpusztította. Kazinczy Ferenc ekkor írta hozzá az alábbi sorokat:
„… Az a rettentő tűz, mely Debrecennek
Ötnyolcadát vad lángja alá borítá,
Földiglen égetett le téged is,
Ugy mondja a hír …
Hogy jó férj, jó atya, a dühösködő
lángokból kikapván hitvesed s leányod
Oly nyugalommal nézted a csapást …
Hogy kézírásaid gazdag gyűjteményét
S rakott könyvtárodat prédára eresztvén,
Egy gondod az volt, papírosaik
Clienseidnek mind tartassanak meg.
S így megmaradtak a rongyok; de ah,
Hazánk viszontagságainak tanúi,
Az a való kincs, melyért éltedet
Méltóbban vethetnéd kockára,
hamv 1őn könyvtárad is…
S ily veszteségek, ennyi kár után,
Te nem keseregsz, nem hallatsz panaszt?!”
Segesvári István ex librise
Nagy Gábor újra kezdte a gyűjtést, ezt tanúsítja egyik ex librise, amelyre 1827-es évszámot írt kézzel. A Magyar Könyvszemle 1895. évfolyamában Varjú Elemér írta le először és a Gyűjtő 1913. évfolyamában reprodukálták.
Kortársa volt a debreceni orvos és a város történetének egyik első kutatója, Segesvári István. Könyvjegyének felirata: Ex Bibliotheca Stephani Segesvari medicinae doctoris. A Gyűjtő ex lib-ris számában közölték először.
Debrecen városa a 18-19 század fordulóján élte életének egyik fénykorát. Ekkor volt hazánk legnagyobb, leggazdagabb és külföldet járt lelkészei, tanárai és egyéb értelmiségei révén, talán legműveltebb városa is. A Kollégium könyvtára mellett magángyűjteményekről is tudunk ebből a korszakból: Fáy János, Kazay Sámuel, Nagy Gábor gyűjteményéről (róla már fentebb szóltunk).
Fáy János (177? – 1833) hat éven át volt a város szenátora és 11 éven át polgármestere.
Nyomdai szedésű ex librisének szövege két változatban ismert:
Fáy János egyik ex librise
a/
Ex collectione
Joannis Fáy
senatoris Debrecinensis
Anno …. Nro …..
b/
Ex collectione
Joannis Fáy
consuli Debrecinensis
Anno …. Nro ….
A tetszetős szöveg elosztás mellé keretet is szedett a nyomdász címlaphoz vagy szöveglezáráshoz használt díszből. – Fáy János Klimó György pécsi püspök húgának, Klimó Annának a fia. Gyüjtő szenvedélyét valószínűleg ebből a körből hozta. Festményeket, szobrokat, könyveket, érméket, régészeti emlékeket gyűjtött. Gyűjteményének nagyságára csak feltevéseink vannak, mert a hagyatéki leltárban tételesen nem sorolták fel a gyűjteményt. Fitz József 1955. június 11-én kelt levelében Zoltai Lajosnak azt írta, hogy a Sárvár-Ujszigeti nyomdában 1539-ben megjelent Sylvester-féle magyar-latin nyelvtan egyik példányában lévő ex libris szerint a Fáy gyűjtemény 1658. darabja volt. Minden bizonnyal ez a szám nemcsak a könyveket foglalja magába, hanem a birtokában lévő valamennyi műtárgyat is.
Péchy Mihály (1755-1819) építész, mérnökkari tábornok. Debrecen két leghíresebb épületének tervezője. Hadi jelvényekkel díszített ex librisét a Kollégiumi könyvtár egyik három kötetes művében fedeztem fel. Ismereteim szerint eddig publikálatlan. – Feljegyzéseim a többszöri költözködés közben elkallódtak s ezért nem tudom jelen pillanatban pontosítani sem a művet, sem a könyvtári leltári számot. –
Kotsis István ex librise
Kotsis István fametszetű ex librisét Nagy József közléséből ismerjük. Sajnos személyéről semmi biztosat nem sikerült megtudnunk. Az is elképzelhető, hogy ex librise nem kapcsolja Debrecenhez.
Diószeghi István (+1749) rézmetszetű ex librise minden bizonnyal a Hollandiában megjelent könyvének eladatlan példányainak címlapjából van kivágva. Diószeghi Debrecenben született és a Kollégiumban végezte tanulmányait. Hollandiában volt ösztöndíjas, majd hazatérve csengeri lelkész lett. – Ex librise csak félig-meddig tartozik a debreceni könyvjegyek közé. A polgári gyűjtőszenvedély fordította a figyelmet a miniatűr lapok felé, melyből rövid időn belül cseretárgy lett.
A 19. század utolsó harmadában Európában egymás után alakultak meg az ex libris gyűjtő csoportok. A gyűjtés mellett szinte mindenütt igyekeztek összegyűjteni az elmúlt évszázadok emlékeit. Katalógusokban mutatták be egy-egy ország ex libriseit. Hazánkban a millennium táján fordult a figyelem az ex libris felé, melynek talán elindítója Varjú Elemér cikke volt a Magyar Könyvszemlében (1895). A 20. század első éveiben már kiállításokon is bemutattak régi és újabb ex libriseket és elkezdődött valamiféle szervezkedés. Debrecenben e mozgalomnak első „fecskéje” a már fentebb említett Nagy József volt, aki 1903-ban került a városba. 1908-ban Toroczkai Oszvalddal (1884- 1951) készítette el első két lapját s ettől az évtől számíthatjuk gyűjtői tevékenységét, s elkezdődött a debreceni ex libris-gyüjtés alapjainak lerakása. Nagy József nemcsak művészeket indított el az ex libris-készítés útján, nemcsak gyűjtötte e miniatűr alkotásokat, hanem kutatta és kereste is a debreceni könyvtárban, majd írásban is terjesztette a grafikai kultúra eme ágának ismertetését. Az első világháború utáni konszolidációban kiállításokon mutatta be gyűjteményének darabjait és a debreceni nyári egyetemen előadással is propagálta az ex librist. Gyűjtői aktivitása, művészeket ösztönző lelkesedése és ereje hozzájárult ahhoz, hogy Debrecen a harmincas évek közepétől az egyik meghatározó ex libris-gyűjtő központtá lett hazánkban.
Haranghy Jenő rajza
A következőkben vegyük sorra a 20. század első felében a Debrecenben élő ex librist készítő művészeket, felsorolás szerűen:
Balczer György (?-?)
Bánszky Tamás (1892-?)
Bella László (?-?)
Berki Irma (?-?)
Dely István (?-?)
Dienes János (1884-1962)
Dobi Oláh István 1926-tól a fém és faipari szakiskolában saját kezűleg épített rézkarcnyomó gépe köré gyűjtötte össze az alkotókat. Műhelyében minden technika kipróbálására lehetőség nyílott a litográfia kivételével. Ezt megelőzően a sokszorosító grafikai tevékenység a Művészházban folyt 1924-tól s ezt váltotta fel a Debreceni Grafikai Műhely a szakiskolában, ahol az 1944. évi júniusi bombázásokig eleven művészeti élet folyt. A szakiskolát is találat érte, s minden elpusztult, ott halt meg Dobi Oláh is.
Félegyházi László (1907-1986) az Ajtósi Dürer Céh kiállítáain tűnt fel metszeteivel, később festészetével lett elismert.
Gáborjání Szabó Kálmán (1897-1955). 1923-tól foglalkozott fametszéssel. A MEGE 1932-ben jelentette meg 32 eredeti ex librisét és önarcképét. A kiadványhoz Lyka Károly írt bevezetést. A Magyar Exlibris II. évfolyamának 4. számában már 76 az ex libriseinek száma, ebben a MEGE kiadványban találhatók is benne foglaltatnak.
Tóth Ervin 1963-ban a Déri Múzeum Baráti körének 4. kiadványaként grafikáiról adott közre egy kötetet.
Haranghy Jenő (1894-1951). Nagy József ösztönzésére kezdett ex librist készíteni még debreceni diák korában. A két világháború között a legtermékenyebb hazai ex libris művész volt. Alkotásjegyzékét Schramkóné Haranghy Judit és Palásthy Lajos állította össze (Balatonfűzfő, 1994.).
Király Jenő (?-?)
Petry Béla rajza
Menyhárt József (1901-1976) autodidaktaként sajátította el a grafika minden csínját-bínját. A fametszetben találta meg sajátos hangját. Munkáiból Réthy István 72 ex librist tartalmazó mappát jelentetett meg Debrecenben. A Magyar Exlibris I. évfolyam 1. száma és a II. évfolyam 4. száma 24 rézkarc és 73 fa- és linómetszetű ex libriséről ad számot. Teljességre törekvő alkotásjegyzékét Lenkey István állította össze és a hajdúhadházi könyvtár kisgrafikai füzeteinek 40. számaként 1986-ban jelent meg.
Nagy Ferenc (1892-?)
Nagy Sándor János (1897-1955)
Petry Béla (1902-1996) ex librisei beleérző képességről, kitűnő kulturális, történelmi és művészeti felkészültségről vallanak. A népművészet kiapadhatatlan forrásából merítkezik. 1929-ben 100 ex librise jelent meg az Athenaeum kiadásában Budapesten.
Selmeczi [Skonda] Károly műkedvelő metsző, kinek 50 ex librisét tartalmazó mappája jelent meg (?).
Senyei Oláh István (1893-1963)
Szoboszlai Kata János (1907-1944) műkedvelő művészből komoly, érett művésszé vált. Jó ízű rusztikusság jellemzi, mely vonalvezetését áthatja és ezáltal nyomatékossá és egyénivé válik grafikája. 1935-ben Húsz fametszetű könyvjegy a magyar Parnasszusról című mappája jelent meg Debrecenben. Tóth Ervin írt róla kismonográfiát a hatvanas évek elején.
Toroczkai Oszvald (1884-1951) kezdetben a szecessziót képviselte Debrecenben.
Menyhárt József fametszete
Vadász Endre (1901-1944) a rézkarcolást magas szinten művelte. A szabadon mozgó vonal művésze volt – írta róla Varga Nándor Lajos. Nyolc évig élt Debrecenben, ahol a zsidó gimnázium tanáraként tevékenykedett. Sz. Kürti Katalin több alkalommal foglalkozott munkásságával, Alkotásjegyzékét a Kisgrafikában 1986/3/19-27., 1987/1/6-14., 1987/2-3/45-50 oldalakon, a Déri Múzeum 1979. évi évkönyvének 319-451. oldalain és a Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának 152. számú közleményében (1987) tette közzé. Várkonyi Károly (1910/13-2001) élettörténetét fia, Várkonyi Zsolt írta meg és 2007-ben Debrecenben jelent meg. Alkotásjegyzékének összeállításán jelenleg is dolgozik.
A debreceni grafikai élet a vizsgált időszakban olyan aktív és eleven volt, hogy még a festészetéről ismert és elismert Holló Lászlót (1887-1976), az európai hírű szobrászt, Medgyessy Ferencet (1881-1958), és a Hortobágy festőjét, Káplár Miklóst is magával ragadta néhány grafikai lap elkészítéséig.
E névsorban majdnem teljességét kapjuk azoknak, akik Debrecen művészeti életében, különösen grafikai vonatkozásban, komoly, meghatározó szerepet töltöttek be és munkásságukkal öregbítették a város hírnevét és méltó folytatói voltak és európai szintre emelték a rézmetsző diákok által megkezdett munkát.
Nem hagyhatjuk említés nélkül azokat sem, akik mint gyűjtők és mint megrendelők fontos szerepet játszottak ebben a művészvilágban. Már többször is említettem Nagy Józsefet. Mellette azonban berei Soó Rezső (1903-1980) egyetemi professzor, Réthy István (1909-1988), Reisinger Jenő (1906-1971), Nagy Dezső (1911-1981) és Tóth Ervin neve és gyűjtő tevékenysége is szót érdemel. Berei Soó Rezső közel 60 ezer darabos gyűjteményét, melyből 10 ezer magyar művész alkotása, 1969-ben az Iparművészeti Múzeumnak ajándékozta. A duplumokból több tízezer darab a keszthelyi Múzeumot gazdagítja.
Várkonyi Károly fametszete
Végül szólnunk kell az Ajtósi Dürer Céh-ről is. 1935. október 29-én alakult meg a MEGE és a szegedi Grafikabarátok Köre után mintegy harmadik grafikagyűjtő egyesületként. Az alelnök, a névadó Nagy József, az elnök Berei Soó Rezső, művészalelnök Gáborjáni Szabó Kálmán lett. A titkári feladatokat Békés István kereskedő, író, kritikus látta el, akit később Réthv István követett. A Céh összefogta a Debrecenben élő grafikusokat és műgyűjtőket. Megjelentette hazánkban máig legszínvonalasabbként és legszebb kivitelűként számon tartott ex libris újságot, a Magyar Exlibris-t. A hat számot (1935-1936) megért lap repertóriumát 1980-ban a Debreceni Egyetemi Könyvtár jelentette meg magyar-német bevezetővel szerkesztésemben.
A lap megszűnte után sem csökkent a Céh aktivitása. 1938 karácsonyára: Bánszky Tamás Fery Antal, Gáborjáni Szabó Kálmán, Menyhárt József, Nagy Árpád, Nagy Ferenc, Nagy Sándor János műveiből szép albumot jelentettek meg. Egy-egy album megjelentetésére vállalkozott Lehotay Pál nyomdász, Kanszky Márton, Reisinger Jenő és Réthy István is. – A Céh működéséről az utolsó híradás 1942-ből való. Viszont a Képzőművészek és Műpártolók Egyesülete égisze alatt még 1943. novemberében országos kiállítást szerveztek Debrecenben.
A Céh szervezésében rendszeressé váltak a kiállítások a városban. Különösen, miután a Déri Múzeum (1926-28 között épült) épülete elkészült. Egyéni és csoportos kiállításokon mutatkoztak be a művész tagok és munkásságuk, személyük a város kulturális életének szerves részévé vált.
Debrecen művészeit általában az eredeti grafikai műfajok (rézmetszet, rézkarc, fametszet, linóleummetszet) szeretete és tisztelete jellemezte. Kivétel volt Haranghy Jenő és Petry Béla – akik klisékhez készítettek rajzokat –, de nélkülük elképzelhetetlen lenne az a mozgalmas művészeti élet, mely a második világháborúig meghatározta a város kulturális életét. A debreceni grafikusok ebben a korszakban a hazai ex libris-készítés irányítói voltak.
A második világháború az ex libris- és grafikagyűjtést is, mint annyi mindent a polgári értékekből lezárt, az újjáformálódott társadalmi berendezkedésben új utakat és módokat kellett keresni a gyűjtő élet és mozgalom számára. Ezeknek a számbavétele egy másik alkalommal történhet meg.
Hozzászólások