Hetedhéthatáros szerzői összejövetel az Iparos Kisvendéglőben • Hetedhéthatár

Asztaltársaság

Hetedhéthatáros szerzői összejövetel az Iparos Kisvendéglőben

Mint köztudott, nyolc hetente csütörtök délutánonként összeülünk a társaság kedves Iparos Vendéglőjében. Mindig az jön el, aki éppen ráér, de az biztos: mindig jó a hangulat, sokat beszélgetünk, és kedves házigazdáink jóvoltából garantáltan jól érezzük magunkat. Nem történt ez másként a legutóbbi találkozásunk idején, július 5-én sem, amint azt a melléket fotó-együttes bizonyítja.

A rekkenő hőség miatt sajnos nem tudtak eljönni többen, például Szentlőrincről Kocsis Józsefék és Budapestről/Észak-Karolinából Bányai Tamásék, Tóth Károly, Németországból Kisslaki László. De gondolatban velünk voltak, az üres székeken ott ültek köztünk azokkal együtt, akik egyéb elfoglaltság miatt távol maradtak.

Amikor ez alkalommal is jó nyaralást kívánunk minden kedves barátunknak, reméljük: ősz kezdetén, szeptember 6-án ismét összejövünk, és olyanokat is üdvözölhetünk majd köreinkben, akik most nem tudtak eljönni. Azt pedig megígérhetem: fotók akkor is készülnek majd, és azokat is közzé fogjuk tenni.

Kardhordó Kálmán, Komlós Attila, Prim Péter, L. Csépányi Katalin, Trebbin Ágost

Kardhordó Kálmán, Komlós Attila, Prim Péter, L. Csépányi Katalin, Trebbin Ágost

Kardhordó Kálmán, Komlós Attila, Dr. Vargha Dezső, L. Csépányi Katalain, Trebbin Ágost

Trebbin Ágost, Bandi András, Kardhordó Kálmán, Komlós Attila, L. Csépányi Katalin

Trebbin Ágost, Bandi András, Kardhordó Kálmán, L. Csépányi Katalin, Dr. Vargha Dezső


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS