Rossz előjel: a Sosemvolt Toscana című regényem hozott össze bennünket, melynek főhőse rákban hal meg. Egy évre rá, idén kora tavasszal kezdtük tervezgetni a Mihály könyve című, Csokonai életéről írt, díjnyertes regényének kiadását. Tavaly, a regény befejezése után pár nappal már műtőasztalon feküdt – agydaganattal. Regénye díszbemutatóján, Debrecenben találkoztunk először, és kis híján utolszor. Hihetetlen összpontosítással, szónokokat megszégyenítő ékesszólással mesélt hajdani iskolája, a mostani Dóczy Gimnázium hallgatóságának. Pár nap múlva még fölküzdötte magát a könyvhétre, dedikált néhány Mihály könyvét, s valamennyi dedikáció előtt eldörmögte a leendő olvasóinak: „Jól fog járni vele, én meghalok hamarosan, magának meg lesz egy dedikált Juhani-könyve.”
Levélváltásainkból kiemelt mondatai is szarkasztikus humorát példázzák:
„Olyan műtét után vagyok, amelyet követően 2-4 hónappal el szoktak hunyni a páciensek. És csak egy poént profitáltam belőle: – Vág az esze, mint a borotva – mondta a negyedik szike, mikor az is kicsorbult agyműtétem közben…
Csatolt fájlban küldök neked egy könyvkéziratot. Most már csak rajtad múlik, hogy a Szamárfül Kiadó eme sikerkönyve posztumusz kiadás lesz-e, avagy sem. Egyelőre még evilági üdvözlettel ölel: JNJ
… miközben Csokonait gyógyítgattam, a kor jeles – orvosi praxist is folytató – polihisztor professzorával, magamra nem maradt időm. Saját leletemre („az agy rosszindulatú daganatos megbetegedése”) csak kutyafuttában pillantottam, hogy utolsó leheletemig a sokévi munkával készült kéziratot csiszolgathassam.
Ami pedig a sürgető időt illeti: lám, a felvilágosodás poétáját halhatatlanná tudtam tenni, de önmagamat nem. 30 napi sugárkezelés egyelőre a penzumom, de egyetlen orvos sem válaszolt még nyíltan a kérdésemre, hogy érdemes-e tartós tejet vennem. 🙁
… kösz az utalást, de jól gondold meg, milyen jogcímen teszed. Te is nyilván ismered a hatezer éves kínai mondást: „Akarsz egy ellenséget? Adj neki kölcsön. – Akarsz egy jó barátot? – Ajándékozz neki pénzt.” Szóval, legszívesebben kiadói előlegnek tekinteném, s akkor nincs lelkiismeret-furdalásom, ha haláleset vagy egyéb ok miatt nem tudnám megadni.
Megbontott (és remélhetőleg nem megbomlott) aggyal csak a minap írtam meg októberi agyműtétem óta első cikkemet az MTI-nek.
Ami a könyvheti mutogatást illeti, ha erőnlétem engedi, két kemoterápia között állok (ülök) rendelkezésedre. Majd kell valami kis kalpagféle, nehogy a kemó miatt kihullott hajam elriassza a nyájas Olvasót…”
A 2007. június 21-én kapott utolsó e-mail kibeszélte aktuális állapotát:
„pomócióknkörülök,indazonáétal deinSOgwnmöxht ihhbn.
minenhiábakiújult az fdgntom,mgin műtniklln 🙁
őm zint emmiéltkv3mmégkvbb,odkin vihr ölljnj”
(Megpróbáltam kibogarászni, talán ezt írta:)
Promóciónak örülök, mindazonáltal Dein Sohn möcht’ ich bin. (A Fiad szeretnék lenni).
Minden hiába, kiújult a daganatom, megint műteni kellene. 🙁
Őszintén: semmi értelme még tovább.
Odakint vihar. Ölel jnj
Hogy ki is volt Ő?
1953-ban született. A Hajdú-Bihari Napló munkatársaként indult. Anno ez a mondás járta: stílust Szabolcs-Szatmárban Balogh Gézától, Hajdú-Biharban Nagy Jánostól lehet tanulni. Később a Pálfy József vezette Magyarország főmunkatársa, majd pedig a Pesti Hírlap főszerkesztője lett. Győrffy Miklóssal, Pálfy Józseffel és Bajor Nagy Ernővel tanította a jövő újságíróit. Közben könyvet írt az AIDS-ről és Michael Jacksonról. Az Európa eszik című kötetében elmerült a gasztronómiában, és górcső alá tette a kontinens étkezési szokásait. A Konyhai kifejezések kis szótára és a Világasztal sokak polcán megtalálható. Árvay Sándorral közösen írta meg Eltűnt egy ország címmel az NDK elmúlását. Ötezernél is több cikket és tucatnyi kötetet publikált.
Vendégtanárként éveket töltött külföldön, például Dániában, legtöbbet Finnországban, a Jánosnak megfelelő finn Juhani nevet is innen hozta. (Danmarks Journalisthøjskole, Århus tanított, és idegenforgalmi, illetve gasztronómiai magazinokban (Geo, Matkailu, Globo, Køkken, Keittiö stb.) publikált. Közben bebarangolta a nagyvilágot Burmától a Dél-Afrikai Köztársaságon át Venezueláig. Grönlandon fél évig élt. A világ legnagyobb szigetéről írott könyve ma már valóban csak posztumusz jelenhet meg vagy úgy sem.
Egyébként pedig amikor ezeket a sorokat írom, odakint vihar.
És idebent is.
Juhani temetésén
Ki tudja, mért neked jutott
az érthetőnél kurtább élet,
sorsod úgy írva, hogy sírba
vesszen megannyi szép ígéret.
Éveket vénült ősz anyád
hajolgat mészarcod fölébe,
be régen is szívtad mellét,
beléveszve madonnaölébe.
Az isten vagy igen, vagy nem,
csak az öreg esperes velünk.
Mostantól már nem vitázunk,
nem morgunk, és nem pereskedünk,
többé már szót sem ejthetünk
hitről, életről és hazárul,
helyére kerül a négy csavar,
és koporsód végleg lezárul.
Utolszor állunk melletted,
vörhenyes szemünk már kisírva,
s ötvennégy fehér rózsaszál
egyenként hull alá a sírba.
Augusztus 24-én, Debrecenben, a Köztemetőben tért végső nyugovóra a Hetedhéthatár egykori munkatársa, Juhani Nagy János.
Nem túl sokan, talán százan, ha voltunk, néhány megmaradt rokona, egykori osztálytársai, barátai. Meghatóan szép és nagyon összeszedett, Jánoshoz méltó búcsúztatót mondott az esperes úr. Kiemelte, hogy igaz ugyan, hogy az átlagnál rövidebb élet jutott neki, de az átlagosnál sokkal több tartalommal. Igen, a Mihály könyve a tizenötödik kötete volt, de számtalan könyve vár, immár posztumusz kiadásra.
Édesapja, János bácsi derék emberként viselte a gyászt, az oldalán ülő Erzsike, a második fiát is elvesztő édesanya sorsába törődve könnyezett. Csoda, hogy kibírta anélkül, hogy megszakadt volna a szíve. Hajdúszoboszlói otthonukba érve kicsit csitult a fájdalmuk. Sok időt, mintegy nyolc hónapot kaptak arra, hogy ha nem is lehet, de megpróbálják földolgozni a kór támadását és fiuk elvesztését. A műszaki pályán jeleskedő István fiukat, anno, 30 évesen egy hasnyálmirigy gyulladás vitte el három nap alatt. Jancsit melléje temették, és miközben végső búcsút vettünk Tőle, az a lélekharang szólt, melyet István temetése után ajándékoztak a temetőnek az immár végképp elárvult, lélekben megroppant szülei.
Hozzászólások