Csoóri Sándor az első Duna-díjas • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Csoóri Sándor az első Duna-díjas

II. János Pál pápa köszönti a Duna Televíziót és nézőit (1992)

Húsz évvel ezelőtt, 1992. december 24-én kezdte meg működését a Duna Televízió, amelyet  II. János Pál pápa is köszöntött. Ennek alkalmából gálaestet tartottak Budapesten a Művészetek Házában, amelyen megjelent Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke is. Átadták az első Duna-díjat a csatorna egyik alapítójának, Csoóri Sándornak. Laudációt Balog Zoltán szakminiszter mondott.

A televíziócsatorna vezetője elmondta: az idén először átadott elismerést olyan alkotónak vagy szervezetnek ítélik oda, aki vagy amely a Duna Televízió működéséhez, tevékenységéhez és céljai eléréséhez tevékenyen hozzájárult. A díjat a jövőben mindig decemberben fogják átadni. A Duna-díjjal oklevél, egy Melocco Miklós által készített műalkotás és egymillió forint is jár. A Duna-díjjal a televíziócsatorna háláját kívánja kifejezni azok felé, akik a Duna Televízió létrejöttéért, fennmaradásáért és működéséért sokat tettek, támogatásukkal, munkájukkal segítették a nemzeti és kulturális küldetés teljesítését.

Csoóri Sándor a szerzővel


Csoóri Sándor
Kossuth-díjas költő, író. 1930-ban született Zámolyban. Költészetének jellegzetes karaktere, melynek legfőbb ismérvei: a képekből áradó metafizikai sugárzás, a váratlan és meglepő asszociációk sora, a mindenkor személyes hangvétel, mint hitelesítő jegy és a közösségi elkötelezettség. A hatvanas évektől a népi-nemzeti ellenzék vezető egyénisége volt, komoly szerepet vállalt a rendszerváltás előkészítésében. A rendszerváltozás után 1991-től 2000-ig a Magyarok Világszövetségének elnöke volt.

2000-ben A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje Csillaggal kitüntetést kapta. Az akkor 70 éves költőt mi is köszöntöttük, ekkor a Kortárs 2000. 2. számában megjelent Esztergomi elégia versét dedikálva jó munkát kívánt a Hetedhéthatárnak. Ezt a találkozást elevenítettük fel a mostani kitüntetésekor.

A következőkben idézünk ebből a csodálatos költeményből.

Esztergomi elégia

Jöhet még jó is? Jöhet ezután?
Körhinta-nyarak Esztergom fölött?
Szüretek? Tücskök? Birsalma-nyitány
A komor, őszi hangverseny előtt?

Küszködtem eddig-okosan? bután?
irgalmas hősként, ahogy lehetett.
És mit értem el? Nem sokat, csupán
Csak azt, hogy bámulhassatok vagy féltsetek,…


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS