Amikor Weöres Sándor – aki 1913-ban a Vas megyei Csöngén született – Sopronban leérettségizett, egyetemi tanulmányait a fővárosban szerette volna folytatni. Szülei azonban, akik jól ismerték egyetlen fiuk kalandos ifjúságát – gimnáziumi éveit négy különböző városban töltötte el −, óvták Budapesttől, és jobbnak látták, ha egy vidéki városban iratkozik be az egyetemre. A választás azért esett Pécsre és Baranyára, mert itt élt a költő nagybátyja, édesanyjának testvére, Blaskovich Iván, aki négy lánynak volt az édesapja, és a harmincas évek elején Sásdon főszolgabíróként szolgált.
Weöres Sándor két ízben, 1933 és 1934 tavaszán több hetet töltött Sásdon. Itt tartózkodásának eseményeit Sásdról küldött levelei alapján tudjuk rekonstruálni.
1933-ban a húsvéti ünnepekre érkezik Weöres Sándor Sásdra. Ekkor már ismert költő. A legrangosabb folyóiratok és lapok közlik verseit. Tisztelt mesterének, a Nyugat folyóirat szerkesztőjének, Babits Mihálynak írja (1933. ápr. 12.): „Kedves Mester, Sásdról írok, itt vagyok Blaskovich Iván nagybátyáméknál. Négy szép és velem körülbelül egyidős unokanővérem van itt, így a húsvéti ünnepek majd csak kellemesen telnek el a csöngei unt egyhangúság után…” A levéllel együtt elküldi néhány „párszavas” versét is. Ezek közül való: „Tavaszi vetés. A dombon friss vetések csíkjai: korbácsütések.” Vagy: „Koratavasz. A madár elszáll, − a gally utána kiegyenesül.”
Még a következő hónapban is Sásdon tartózkodik. Volt szombathelyi szállásadójának és pártfogójának, Pável Ágostonnak írja (1933. máj. 2.): „Kedves Guszti Bátyám, Sásdon töltöm a heteket kedves, kellemes környezetben: nagybátyám, a felesége, négy csinos és velem kb. egyidős lányuk a társaságom. Konzervatív gondolkodású és egyáltalán nem irodalmi érdeklődésű emberek: jó gyógyszer nekem ez a környezet gondolkodásba-vonultságom ellen, a könyvek és az irodalom már majdnem megették tizenkilenc évemet. Olyan jól esik a csöngei egyedüllét és zárkózottság és elirodalmiasodottság után egy kis egészséges földi levegő, »száz bús vasárnap helyett egy víg hétköznap«, hogy a múzsám teljesen elaludt tőle és húsvét óta levelet se írtam, csak anyámnak egyszer.”
Ugyanezen a napon (1933. máj. 2.) levelet ír Simon Miklósnak is, a győri reálgimnázium igazgatójának, aki Weöres magyartanára volt, s akit sokra becsült és szeretett. „Mélyen Tisztelt Igazgató Úr, Most Sásdon vagyok április első napjai óta… Most a nagybátyám vendége vagyok itt Baranya megyében. Nagybátyám főszolgabíró Sásdon, négy lánya van, mind csinosak, kedvesek és jól érzem magamat köztük, már csak azért is, mert nem kívánják, hogy udvaroljak nekik.” (Az igazsághoz tartozik, hogy amikor Weöres Pécsett betegen fekszik, azért jól esik, hogy az egyik Blaskovich-lány, Hanna teát küld neki. Erről szól Hannának című verse, melyet így kezd: „Betegágyból írok, lonc-ágacska, Hanna…”)
A győri iskolaigazgatónak írt levelét a táj, sásdi környezetének bemutatásával folytatja: „A vidék nem nevezhető »szép«-nek, de van valami rendkívül bájos és megnyugtató az itteni dombokban, a Mecsek nyúlványaiban. Csupa lágy forma, igénytelen puha vonal. Apró faluk, közel egymáshoz, miknek házai úgy tapadnak a dombokhoz, följebb és följebb, mint a parti-fecske fészkei.”
A levélben terveiről is beszámol. Az ősszel egyetemista lesz Pécsett. Valamint szeretne kiadót találni első verseskötetére.
Weöres Sándornak szerencséje volt. Teljesültek kívánságai. 1933 őszén beiratkozott a pécsi Erzsébet Tudományegyetem bölcsész hallgatójának a történelem-földrajz szakra. Továbbá 1934 tavaszán megjelent Pécsett első verseskötete, a Hideg van a Mayer-féle nyomdában, saját költségén. (A legenda szerint egy hízott sertésdisznó áráért.)
Weöres 1934 tavaszán ismét Sásdon tartózkodik nagybátyjánál. Itt intézi az első verseskönyvével kapcsolatos adminisztrációs tennivalóit. Innét küldi el a tiszteletpéldányokat Babits Mihálynak és Pável Ágostonnak, ide kéri pesti barátjától, Berda Józseftől azoknak címjegyzékét, akiknek további példányokat akar eljuttatni.
Babits Mihálynak írja (1934. márc. 23.): „Kedves Mester, kiadtam Pécsett a verseskötetemet, tegnapelőtt jelent meg. Levelemmel egyidejűleg küldök belőle tiszteletpéldányt… Most nem írok többet, mert nagyon el vagyok foglalva a könyvem szétpostázásával. Engedje meg Mester, hogy Mindnyájuknak kellemes és boldog húsvéti ünnepeket kívánjak…”
Ugyanaz nap (1934. márc. 23.) Berdának írja: „Kedves Jóskám, ne vedd rossznéven, hogy megint megkésve írok, de most adtam ki a verseskötetemet, és rengeteg dolgom van vele… Ezzel a levelemmel egyidejűleg küldök Neked egy példányt a Hideg van-ból, kérlek, hogy fogadd szeretettel.” A továbbiakban negyvenhárom (!) nevet sorol föl, akinek pontos címét kéri barátjától, hogy további tiszteletpéldányokat tudjon nekik küldeni. A névsorban – többek között – Bartók Béla, Szőnyi István, Móricz Zsigmond, József Attila, Németh László neve szerepel. A gyors választ erre a címre kéri: „Sásd, Baranya megye, Blaskovich Iván főszolgabíró címén.” „Légy olyan szíves, írj még húsvét előtt, minél előbb, hogy a könyveket mennél hamarabb szanaszét küldhessem. Ápr. 4-ig maradok Sásdon.”
Az első verseskönyve megjelenése fölötti örömét Pável Ágostonnal is megosztja. Sásdról küldött levelében írja neki (1934. márc. 27.): „Kedves Guszti Bátyám, végre-valahára mégis csak meg tudott születni a Hideg van. Bocsánatot kérek, hogy csak ilyen késve írok és most is csak ilyen kutyanyelv-félére, de egyelőre nagyon el vagyok foglalva a könyvem szétpostázásával… Guszti Bátyám kedves fáradozása és segítsége nélkül talán a halálom után jelent volna meg ez a könyv szüleim költségén, vagy akkor se. Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok kedves Mindnyájuknak…”
*
Minderről az elmúlt év őszén beszéltem Sásdon, amikor a városi könyvtár vendégeként a magyar irodalom európai értékeiről, többek között Weöres Sándor költészetéről tartottam előadást. A költő sásdi tartózkodása is szóba került. Úgy látszik, a közönség megjegyezte a hallottakat. Blaskovich Iván lakását és a főszolgabírói hivatal épületét azóta lebontották, de a városi könyvtár és művelődési központ falára az idén tavasszal emléktábla került, mely megörökítette a költő sásdi tartózkodásának az emlékét. A költészet napjára kitűzött eseményt szavalóversennyel kötötték össze a sásdi tanárok és a könyvtár munkatársai. A szavalóverseny résztvevői, az általános iskolai diákok egy-egy Weöres Sándor-verset adtak elő hibátlanul, könyv nélkül. Az ízléses meghívó, a Weöres-versek szép és igényes előadása, az önkormányzat anyagi áldozatvállalásából megvalósított emléktábla méltó módon idézte föl a több mint hetven esztendővel korábbi eseményeket, Weöres Sándor sásdi tartózkodásait.
Sásd valamilyen módon jelen volt, beépült Weöres Sándor életébe, Sásdról keltezett leveleibe, itt született verseibe.
Most már azon van a sor, hogy a sásdiak is számon tartsák Weöres Sándor nevét, ismerjék költészetét, becsüljék és szeressék verseit.
Hozzászólások