Kóta Dénes házát keressük Tésen, öcsémmel, feleségeink társaságában.
A jóbarát-jószomszéd, Leidemann László nyit kaput.
A barátságosan hűvös, udvarra néző kis nappali beszélgető sarkában hosszan elidőzünk a legszebb Kóta-festmények alatt.
Őrzöm magamban Dénes szavait.
– Szeretem ezt a falut a Bakony tetején, mintha mindig is itt éltem volna. Vannak jó barátaim, kedves és kedvetlen munkatársaim, szép kertem, lakom, barátaim gyönyörűségére. Alkonyatkor a kutyát megsimogatom, várom, hogy a Nap lemenjen, az ablakpárkánynak támaszkodom, ábrándozom. Ha úgy érzem, hogy a torkom kapar, forralt bort főzök, sok mézzel, bodzavirággal és a szokásos fűszerekkel. Szeretek a gyerekek között, jobban, mint a felnőttek között. Talán ők is szeretnek. Megvagyok, kopaszodom, olvasáshoz már szemüveg kell; jól megvagyok, a hétköznapi szélmalomharcokat leszámítva. Tésen az országban egyedülállóan, hatlapátos szélmalmok vannak. Így vitorláit könnyebb eltalálni, elkapni, fölemelkedni azonban épp oly nehéz, mint akárhol szép hazánkban. (Embernevelés, 1996. 2. sz.)
Az aprócska nappaliból még kisebb dolgozószoba nyílik, ablakából, örömünkre, a szép kertre látni. Dénes íróasztala az ablakig ér, sarkán toronyba rakva a legutóbb lapozgatott könyvek. Mellette magasodik a festőállványa, rajta a legutóbb készült „angyalos” kép. Minden itt van a kezeügyében, ha belép, ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk. S hogy nem jön, magamban felidézem, hol tartottunk.
– Különösek az emberek. Csak futnak, mennek, kiabálnak, mintha mindig mással törődnének. Tanácsokat osztogatnak, szervezkednek, őrült dolgokat találnak ki, s annak megvalósításába bevonnak másokat is, akik meg önként mennek, biztos, hogy gondolkodás nélkül. Nem tudom, hová visz ez a világ, de biztosan nem lesz jó vége. Észre kell venni az apró örömöket. Nagyon boldogok lehetünk, ha figyelünk egymásra, nem szónokolunk, ha néha megállunk, ha van időnk fölvenni egy letört, elhullott szalmavirágot – mondja. (Szalmavirág – Kóta Dénes: Szitakötő)
Kapar a torkom, Dénes, talán forralt bort kellene főznöm a te recepted szerint, sok mézzel, bodzavirággal és a szokásos fűszerekkel. Mondod, hogy használni szokott. Persze, te sem vagy tévedhetetlen, itt van mindjárt ez a szélmalom-dolog. Méghogy a tési hatlapátos sem tudja magasabbra emelni az embert a szokásos négylapátosnál? Ha nem, hát veled kivételt tett: fölemelt, és hihetetlenül magasba repített.
Ámulva nézünk utánad, egy éve halott Barátom. (Kocsis Tibor felvételei)
Hozzászólások