Hetedhéthatár | Társadalmi Párbeszéd Fórum a III. Magyar Világtalálkozón

Napi aktuál

Társadalmi Párbeszéd Fórum a III. Magyar Világtalálkozón

A 2013. május 23-án – a III. Magyar Világtalálkozó részeként – hatodik alkalommal rendezi meg Társadalmi Párbeszéd Fórumát Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület Budapesten a Thomas Hotelben (1094., Liliom  utca. 44). A rendezvény szervezőbizottságának elnökét, Czeglédi Józsefet kértük szóljon az eseményről.

A rendezvény – nevéből következően is – mindig olyan témákat tárgyal meg, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Ennek megfelelően alakítottuk ki az idei program három fő témakörét: a demokratizmusról, a gazdasági egyensúlyról és a hagyományok szerepéről lesz szó. Egyfelől tehát párbeszédet folytatunk a demokratikus intézményrendszer működéséről, másfelől a magyar gazdasági egyensúly kérdésének érzékeny pontjai kerülnek terítékre, harmadrészt pedig a történelmi hagyományok jelenlegi szerepét tűzzük napirendre.


A Fórum lebonyolításával kapcsolatos néhány információ

A szervetők tervei szerint május 23-án 16 órakor rövid megnyitó, köszöntő és fővédnöki üdvözletek után a 3 témavezető professzor saját témájából fél-fél órás bevezető előadást tart. Az előadókhoz néhány korreferens is csatlakozik 8-10 perces hozzászólásokkal. Ezt követően lehet mindhárom témához kérdéseket, észrevételeket tenni. Ezzel kapcsolatban a moderátori feladatokat a Fórum elnöke látja el. Az egyes kérdésekre, észrevételekre alapvetően az illetékes témavezető válaszol, röviden értékelve a vita főbb eredményeit. A rendezvény valamennyi résztvevője ajándékba kap 1-1 könyvet, 2-2 db belépőt a III. Magyar Világtalálkozó kiemelt rendezvényére, a Világfaluba (beváltható: május 24, 25, 26 péntek, szombat, vasárnap – Syma Rendezvény Központ).

A konferenciára az előzetes regisztráció kötelező, amelynek határideje: 2013. május 20.! Jelentkezni a Közép-Európai Club Pannónia Közhasznú Egyesület honlapján lehet: http://kepcp.hu

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Társadalmi Párbeszéd Fórum a III. Magyar Világtalálkozón”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés

Legutóbbi hozzászólások