A POSZT első napjáról jelentem • Hetedhéthatár

Színház

A POSZT első napjáról jelentem

Borovics Tamás átveszi a Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltántól

A több mint százötven programot felvonultató tíznapos fesztivál június 6-án 16 órakor megtartott megnyitóján adták át Pécsett a Király utcában a Palatinus szálló Bartók termében a Kaszás Attila-díjat, mely elismerésben idén Borovics Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház tagja részesült. Egy órával később Bodrogi Gyula, a nemzet színésze egy ekhós szekér bakjáról elmondott köszöntőjével kezdetét vette a XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó.

Az immár hatodik alkalommal átadott Kaszás Attila-díj a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerését, valamint a 2007-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt népszerű művész, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. Azokat tüntetik ki vele, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő teljesítményükön kívül jelentős közösségépítő szerepet vállaltak társulatukon belül.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere megnyitó beszédében hangsúlyozta az, hogy a Kaszás Attila-díj átadása a POSZT megnyitóján volt, erősíti a találkozót és növeli az elismerés presztízsét.

Ezután Haumann Péter a nemzet színésze Petőfi Sándor „Levél egy színészbarátomhoz” című költeményét adta elő a tőle megszokott óriási átéléssel amely hatalmas sikert aratott.

Idézzük a vers három ma is aktuális három sorát.

„Az Isten adja, hogy minél előbb,

Akképpen álljon színművészetünk

Amint valóban kéne állnia”

Halász János államtitkár a kormány nevében köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta: a magyar színházi világ biztonságban van. A kultúráért felelős államtitkár szavai szerint 2008-ban az előadóművészeti törvény elfogadásával és későbbi módosításával létrejött struktúra ma is biztosítja a magyar színjátszás intézményi kereteit.

Ezután részletek hangzottak el A padlás című musicalből Rátóti Zoltán tolmácsolásában.

Pokorni Zoltán, a díjat a Mozaik Művészegyesülettel közösen alapító Budapest-Hegyvidék polgármestere azt hangsúlyozta, hogy egy olyan díjról van szó, amelyet nem zsűri vagy kuratórium, hanem a szakma és a közönség ítél oda az arra érdemeseknek és ez a kritérium más díjaknál nem így van. Az általuk méltónak ítélt művészek a második fordulóban hármat neveznek meg maguk közül, a díj odaítéléséről a rájuk szavazó közönség dönt. Az utolsó körbe Borovics Tamás mellett idén Nyári Oszkár, a kaposvári Csiky Gergely Színház, és Vass György, az Új Színház tagja jutott.

Pokorni Zoltán úgy vélte, már a három jelölt közé kerülni is hallatlanul nagy elismerés, mert a legkeményebb kritikusok, saját kollégáik juttatták el ide őket. „Ezért bár fontos, hogy kinek a neve van a borítékban, de nem lényeges” – mondta a díjazott Borovics Tamás nevének kimondását megelőzően.

A díjátadón köszöntötte a díjazottat és a jelölteket Rudolf Péter Kossuth-díjas színművész is.

A 39 éves Borovics Tamás a díj átvételét követően azt mondta, estéről estére százak előtt lép fel, de ebben a szituációban meg van illetődve. Hozzátette: letaglózta az a szeretet, amely őt és színésztársait vette körül, miután a díjra esélyesként nevük nyilvánosságra került.

Megnyitó – Bodrogi Gyula

A díjátadás után a Pécsi Nemzeti Színház előtt Bodrogi Gyula a nemzet színésze, a POSZT fővendége egy ekhós szekér bakjáról mondott köszöntőjében arra kérte az őt ünneplő tömeget, hogy nézzenek az égre és mondják ki egyszerre a száz évvel ezelőtt született Gobbi Hilda nevét.

Az idei POSZT díjaiért hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadás verseng. A szakmai zsűrit Dobák Lívia dramaturg, Füzér Anni tervező, Gyöngyössy Katalin színész, Jászay Tamás kritikus, Nagy Viktor rendező, Zalán Tibor drámaíró és Pawel Szkotak, a poznani színház művésze, rendezője alkotja.

Az első napon szerepelt a versenyprogramban a Nemzeti Színház Amphitryon című előadása Gothár Péter rendezésében, és a szombathelyi Weöres Színház A félkegyelmű előadása Jeles András rendezésében.

Komlós Attila és Fucskár József Attila

A Belvárosi Csorba Győző Könyvtár első napi POSZT-OFF programjában szerepelt szerzőtársunk, Komlós Attila beszélgetése a Felvidék című fotóalbum szerzőjével, Fucskár József Attila fotóművésszel. Komlós Attila elmúlt fesztiválokról készült színész fotó portréi pedig a könyvtár udvari falán láthatók.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS