Lenkey István | Közösséget szervezett az újhoz

Kultúra, művészet

Közösséget szervezett az újhoz

– gondolatok Tompa Mihály halálának 145. évfordulóján –

Az alig félévszázadot megélt Tompa Mihály a haza, a nemzet életének egyik legnehezebb korszakának volt a költője, ki a lelket, a kitartás szellemét igyekezett ébren tartani népében, költőtársaiban a Virrasztókban.

Kolokán

Korában és még a 20. század első harmadában is sokat olvasott költő a költészet nemzetfenntartó szerepét és jelentőségét hirdette verseiben.

A rimaszombati születésű, sárospataki neveltetésű Tompa Mihály munkásságának meghatározó helye van költészetünk és nemzeti szellemiségünk történetében még akkor is, ha nem volt Petőfi-méretű és lángoló lelkületű tehetség, s aki ritkán nőtt fel Arany János költői csúcsaihoz. Életét és munkásságát az az európai szellemi áramlat formálta, mely akkoriban nyugaton és keleten a népköltészet forrásaiból kívánt erőt meríteni a nemzeti irodalom megújulásához. Petőfi Arany Jánossal és Tompa Mihállyal szövetségben képzelte el a hazai népies irodalmi forradalom megszervezését. A forradalom eltiprása után Arany János a Bach korszak-beli magányáben Tompa Mihállyal valamiféle „irodadmi társaság” szervezésére gondolt, melyet évtizedekre szóló barátságuk és gazdag levélváltásuk bizonyít.

Költészetében ez 1840-es évektől már túlnőtt a romantika és az almanach-líra mesterkélt világán és népdalai, regéi, mondafeldolgozásai révén a népiesség egyik vezéralakjává emelkedett. Személyes költészetét is áthatotta az új ízlés, s őszinte, közvetlen érzések kifejezőjévé formálta líráját. Költői nyelvét tisztább színek árnyalták, bár az emelkedett, ódai hangnemek állandóan vonzották. Nem tudott teljesen szakítani e „fennkölt” stíllel. A forradalom előtt írt versei mindig őriznek valami a romantika emelkedett szárnyalásából és az almanach-líra finomkodásából. Ami ekkori műveiben avultnak hat/hathat ma már, annak valami módon szerepe volt abban a korban, hiszen közösséget szervezett ez újhoz. Minden bizonnyal ezzel magyarázható, hogy az 1846-ben megjelent Népregék, népmondák című kötetének rendkívüli sikere (alig egy hónapon belül második kiadásban is megjelent).

Vízi liliom

Tompa Mihályt is, mint kortársait megérintette e forradalom szele. Költészetében felzengett valamiféle toborzó hangulat, kicsendülnek soraiból a mámoros ünneplés hangjai is. Nemzetőrnek állt. A betegségéből alig lábadozó gömöri prédikátor elkísérte híveit a schwechati csatába. A forradalom leverése után bezárkózó, vidéki paróchiájára (Hanva) visszavonuló pap-költő költészete az elnyomatás éveiben igazi magasságokba ívelt (A gólyához; A madárfiaihoz stb.)

Kora ifjúságától betegségének terhe, családi tragédiái, a meghurcoltatás hónapjai közepette is ragaszkodott a nemzeti költő hivatásához, s a nemzet és személyes életének összeomlása közepette is hirdette a költészet nemzetfenntartó szerepét, fontosságát, Jelentőségét: „Fiaim, csak énekeljetek!” A szabadságharc bukása után ő lett a legnagyobb és legélesebb szavú költőnk a Virrasztók közül.

„A gólyák költője” – ahogyan kortársai nevezték – a megkeseredett embereknek reményhez, hűséghez és az áldozatos helytálláshoz nyújtott soraival erőt. Az egyéni helytállásban bízva, az egységes nemzeti ellenállás politikai gondolatra hivatkozva hisz abban, hogy az intézményeitől, szervezeti kereteitől, sőt fegyvereitől megfosztott, rettegésben tartott nép és nemzet talpra áll.

Tompa Mihály költészetét átitatta a hűségre kötelező, ez eszméket mindennél többre becsülő mártír-morál éppenúgy, mint Arany Jánosét, Gyulai Pálét, vagy Madách Imre és Vajda János munkásságát, politikai beszédeit. Moralizáló hajlama a legnemesebb ügy – a hazaszeretet – szolgálatába szegődött, s szállóigévé lettek gondolatai: pl. csak egy a sok közül: „Szívet cseréljen az, aki hazát cserél!”.

Közösségi költészete esztétikai szempontból is magasrendű líra, mely megmutatja, hogy a Petőfi által elkezdett irodalmi forradalom a népiesség és az ódaiság összevonásában, a lírai közvetlenség és a klasszicizáló emelkedettségben egyesült.

Költőnk nevéhez fűződik az allegória új virágkora, ahol a jelképes képsorokból árad annak tudata, hogy a személyes emberi gondok és kínok a jelképekbe olvadva megrendítő teljesítményekre tehetnek képessé. Szép verseiben a lelki tartalom mutat az újkor felé, s így a Petőfi – Arany nevével fémjelzett korszak költői eszközeivel messzire mutató alkotások teremtésére képes.

Tompa Mihály műveinek olvasásával és költői küldetésének kapuját szélesre tárva emlékezhetünk rá legméltóbban halálának 145. évében. Költészete velünk és bennünk él, tudva vagy tudatlanul része gondolkodásunknak, irányítója érzéseinknek, ébrentartója haza- és nemzetszeretetünknek.


Pethes Mária: Az idő távolléte — Tompa Mihályért

Csudafa

Ezernyolcszázhatvannyolc júliusának utolsó előtti
napján fél háromkor elszundítottak az óramutatók.
Ünnepi pillanat lett az idő távolléte. Az örökös
igyekezet: cselekedni a nemzetért a szív kitágult
ereiben nyugalomra tért. Az ablakok szerették
a rimaszombati tájat, amire láttak. Gömörön a
Lelkek Pásztorának lábnyomába csókolt a szél,
boldoggá íródott minden mélabús költemény.
Madár és fiai a Télen-nyáron kezdetű népdalt
kántálták. Tiszta forrásba tekintett egy Gólya.
A Költő megbocsátotta regéinek elkobzását.
A szerelem önéletrajzába írt túlzásokért senki
sem emelt kifogást. Kilélegezte egymást a két
főszereplő. Majd egy másik élettörténet hősi
halottal lesznek. A hanvai ház és a benne lévő
könyvek nem kívántak már újabb áldozatokat.

Az illusztrációk Repity Aranka munkái,
Tompa Mihály Virágregék-hez készülő sorozatának darabjai

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “Közösséget szervezett az újhoz”


  1. Drága Lenkey Professzor úr, szívből köszönöm a megtiszteltetést, hogy Tompa Mihály tiszteletére írt versem zárhatja gyönyörű gondolataidat. Tisztelő szeretettel ölellek: Mária

    Hozzászóló: Pethes Mária | 2015. augusztus 7., 06:39

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés