Trebbin Ágost | Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 100.

Kultúra, művészet

Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 100.

A Szemináriumi kápolna, Gebauer Ernő faliképei

Sajnos a szemináriumi kápolna és Gebauer Ernő pécsi festőművész meglévő freskó részletei napjainkban meglehetősen lehangoló látványt nyújtanak.

A kápolna falfestmények nélkül

Így azután a rendelkezésemre álló irodalomra támaszkodva kísérlem meg, hogy ennek a nagyszerű Gebauer Ernő alkotásnak emlékét felidézzem. Persze tisztában vagyok vele, a szavak nem pótolhatják a művészeti élményt.

 

Szinte csodálatos, hogy Pécsett mennyire észrevétlenül jönnek létre érdemes festői alkotások, amelyek közöttünk élő mesterek keze alól kerülnek ki. Egész bizonyosan hosszabb életre születnek ezek a fontos képzőművészeti termékeink. Bátran merem állítani, hogy nemcsak Pécs mai életében fontosak ezek a képzőművészeti munkák. Fontosak, hogy megvannak. Fontosak, mert szükségesek. S nekünk különösen azért fontosak, mert azt a mostoha bánásmódot, amelyben részük van, e műalkotások helyi viszonylatban egyáltalán nem tükrözik. S ez reánk nézve szerencse.

Mert e műveket, mint amilyenek az egyetemi templom, a Ferencesek templomának faliképei, illetve kupolaképe, a kórházi kápolna hatalmas mennyezetképe (melyről sehol semmi méltó megemlékezés nem történt), a temetői kápolna kubikulumának (katakomba) új képei (mely utóbbi Szelle Stefán nevéhez kapcsolódik), a mohácsi új közkórházi kápolna és még sok más érdemes egyházi és profán mű, amelynek felemlítését itt mellőzöm, bemutatásáról nem tudok, s az valószínűleg nem is történt meg.

Szőnyi Ottó szeretetteljes és hívatott gondoskodását, figyelmét nélkülözik e mostohán felnőtt művek, amelyek még hivatott méltatóra várnak.

A kápolna Gebauer Ernő freskóival

A pécsi szemináriumi kápolna 13 méteres faliképe előtt, pl. engem az a fogyatkozás fenyeget, hogy inkább a művészeti szempontokat figyelem. S mert Gebauer Ernő festette a kápolna többi faliképeit is, azokat a – sokszor itt talán fontosabb – tekinteteket, amiknek a képek létrejöttüket köszönik, az egyházi vizsgálódás feltételeit, mellőznöm kell.

E hatalmas munka első felének kb. fél méretű vázlatát a Pécsi Képzőművészek legutóbbi kiállításáról ismerjük. De mert e kiállításokra is vonatkozik az előbbi megjegyzésem, e mű bemutatása természetszerűleg késett. A hivatalos hivatásosság, úgy érzem, most már jó időre el is fog maradni. S mert ismétlésekbe nem bocsátkozunk, e nagy mű – de általában az egész kápolna, új képei – számára csak e profán szavak jutnak kifejezésre. De e szavak sem lehetnek mentesek minden elfogultságtól, mert – különösen e nagy falat egyvégtében kitöltő képpel szemben – nem átallom bevallani, hogy én, érzésem szerint, csak jó barátja tudok lenni ennek az élő műnek. S amennyiben fogyatkozásai is vannak e műnek, azokat egyáltalán nem tartom fontosnak.

De mégis átvizsgálva egy rövid körültekintéssel a kápolna újjáalakított belső falitereit, azonnal szembetűnik az áhítatos egyszerűség, amely a képek alkalmazásában megnyilvánul. Képkeretnek, díszítménynek sehol semmi nyoma. A képek tagozott szélekkel, mint al fresco-k nyertek behelyezést az egyszínű, világos sima drapfestésű falmezőkbe. Az akvarellszerűen világos tónusokban tartott képek alatt csupán a latin feliratok adnak az ahhoz értőknek átfordított szövegmagyarázatot. S mert e feliratok alkalmazása jó, a festői tartalomnak nincs rovására semmi.

Komlós Attila felvétele (2012)

S mi a szöveg sorrendjében, a bejárati ajtótól jobbról-balra vesszük szemügyre a kápolna főművét, mely az oltár felé, befelé nyer természetszerű befejezést. „Saulus erat consentiens, neci eius” kezdettel a jobboldali hosszanti falon él ez a Szent Pál életéből merített, az apostol legfőbb életmozzanatait széles ütemben egybefogó festmény. Látjuk, hogy bár merőben újat kapunk e nagyméretű alkotásban, Gebauer új terekre tér, mégis azt hisszük, hogy a régi sárgult kódexek iniciálés kezdőképei, fejlécei, a legközelebbi rokonai e nagy képnek. Ugyanezt mondhatjuk az oltárfal jobb- és baloldalán levő két képének és az oltárfallal átellenes – jelentőségében nem kevesebb értékű – a kispapságot oktató sajátságosan pécsi kompozíciónak megjelenítéséről. Hasonló értékű munkák az ablakfal három egyes alakja is – Beatus Maurus, S. Carolus Borromoeus, S. Joannes M. Vianney.

S ha nézem a fiatal filiszteus római katona Saul, öntelt alakját, akit még nem hatott meg a keresztény hittérítő István megkövezése, úgy a kövező legény nagyvonalúságában, mint a vértanú alakjának egyszerű térdre hullásában, e három alak ellentétének egybehangolásában mégis örvendetesen, a régi, lényegi dolgokban komolyan elmerülő Gebauerre ismerek. Lépten nyomon felüti fejét a maga kipróbált formanyelvére visszatérő festő, aki nem épít csupán a külső dekoratív hatásra – ami az úgynevezett modern piktúra főbenjáró hibája volt eddig – de megtartja a festői felépítés szerves alapjait, szervességét. A keresztényüldöző Saul Pállá fordulásában, a damaszkuszi futás mozgalma már háttérbe szorul, hogy a következő jelenetben Sault már az előtérben, szemben, térdre hullva lássuk a vakító fényű égi figyelmeztetés szózatával megvilágosulva. Az ágaskodó paripa kiemeli a jelenet megrázó erejét. Innen kezdődik Pál apostoli tövises útja, a sivatag kaktuszától, amely végül a dicsfényt – a képen a harmadikat (az első kettő: Szent István vértanúé és a vértanúságtétel fölött megjelenő Megváltóé) – megszerzi a későbbi vértanúnak. A rejtett neonfény felső világításával szépen érvényesül e kiemelt három glória.

Komlós Attila felvétele (2012)

Nagyszerű ritmus fogja e festői mozzanatokat egybe. Az egész kápolna mind a 7 képével jó meggyőző példa arra, hogy az igazhívő önfegyelmezéssel s az alkotási vágy teljes erejével vidéken is lehet a vidék számára tehetséges festőnek jó művet alkotni s ezzel az egyetemes magyar művészetbe bekapcsolódni.” (Nikelszky Géza: A szemináriumi kápolna faliképei. Dunántúl, 1936. november 22. 10 p.)

„A pécsi szeminárium kápolnájában 1935. nyarán készített Szent Pál freskókon még kötetlenebbül adhatta saját énjét. Sajátos elhatároltsággal játszódik le előttünk, mint vált Saulból a keresztények ostorából Szent Pál, a népek apostola. Az első momentum, amint Saul hevült együttérzéssel szemléli István vértanú megkövezését. Ezután következik a parancs átvétele a keresztények fogságba hurcolására. Majd a harmadikon a Damaszkuszba vezető úton kinyilatkoztatott égi szózat hatása, végül a sort Ananiás látogatása zárja be az imádkozó Saulnál.

Alkotásai sorában megkülönböztetett helyet biztosít e művének a korszerű ábrázolási mód következetes keresztülvitele, valamint a felépítés sajátos és minden egyéniessége mellett is természetesnek ható mivolta. A mozdulatmotívumok lélekkel telítettsége felhívja a figyelmet arra, hogy a művészi ábrázolás legnemesebb gondolatot hordó objektuma az emberi test. A mozgalmas történések lelki rugóit emberi alakokon, félreérthetetlen gesztusokon keresztül juttatja kifejezésre. A komponálást tehát az ábrázolt lelki megnyilvánulásokba való erős beleélés előzi meg. Csak az egyes érzelmi indítékok feltárása után kerül sor a kifejezési módok lehetőségeinek kipróbálására. A merev, mozdulatlan alakok nem fejeznek ki semmit a fotografikus hűségű mozdulatban nincs mindig elhihető meggyőzőerő. Ezért a legkarakterisztikusabb mozdulat egyben a legművészibb, a legkifejezőbb erejű.

Komlós Attila felvétele (2012)

Lineáris jellegéből is következik, hogy ez a művészet előbb az értelemhez szól és csak azután a szívhez. Ezen nem azt értjük, hogy az irodalmiság a lényeges momentum benne, csak azt, hogy a határozott vonalrajz, a formák tudatos összehangolása, felépítettségük harmonikus szerkezete sokkal inkább intellektuális, mintsem érzelmi motívumokból tevődik össze. Az a művész, aki alkotásait érzelmei kitörő bőségének tolmácsolására használja fel, inkább a színek és a fények kimeríthetetlen skáláján játszik: a vonalkultúra fegyelmezettebb és mértéktartó magatartásra készteti művelőjét.

A színek világát Gebauer Ernő azért nem szorítja háttérbe, csak nem az elsődleges képalakító tényezőt látja benne. Színei szelíd kísérőzeneként követik a formák adta melódiát. Néhol a szimbolizálásnak válnak alkalmas eszközévé, de általában mindig igyekszik kiegyenlített, jól karakterizáló, általános tónust adni képeinek.

A fényhatásoknak már jóval kisebb szerepet juttat komponálása során. Egyáltalán nem törekszik arra, hogy a festő – és különlegesen kiemelten a freskót festő – szegényes lehetőségeivel illúzionisztikus hatásokra pályázzon. A fény beáradását a képfelületen csak, mint dekoratív vagy térrendező elemet alkalmazza. A részletformákat sommásan összefoglaló testfelépítése a modellét is csak mértéktartó keretek között engedi érvényesülni, – az árnyék egyáltalán semmi szereppel nem bír.

Képein nincs mély vonal-perspektíva. A modern freskó nem szívesen töri át a falat, a többé-kevésbé semleges háttér alakzatai csak az előtéri formagazdagság aláfestésére jelennek meg, mintegy kontrapunktot alkotva. – Gazdag tagozottságú épületek amúgy sem fordulnak elő képein, ezek a trecento nagy mestereire jellemző módon csupán jelképileg vannak ábrázolva.

Az ábrázolás tárgyával szerves összefüggésbe nehezen hozható derékszögű négyszög keretelhatárolást nem kedveli. Az ilyen csak arra jó, hogy csábítsa a kompozíció alkotóját, töltsön be minden rendelkezésére álló teret. De az üresen hagyott térelemeket kitöltő henye és céltalan formák alkalmasak a figyelem szétszórására, s így gyengítik a kép összhatásának egységét.

Önmagára találást és figyelemreméltó állomást jelentenek ezek a Saul-freskók Gebauer Ernő művészi pályáján. A mai monumentális falfestés első mesterének, a nemrég elhunyt Aba Novák Vilmosnak véleménye szerint is abszolút értékű, mélységesen komoly, művészi alkotások.”  (Achátz Imre: Gebauer Ernő. Pécs szab.kir. város „Majorossay Imre Múzeumának” 1941. évi értesítője, 118-119 p.)

Nagyon szépek a kápolna kazettás mennyezetének képei is. Csak gyanítani tudom, hogy ezeket Graits Endre, szintén neves pécsi festőművész készítette.

Nem tudom, hogy a város műemlékeiért felelős illetékesek elolvassák-e jelen kis cikkemet és nézik a mellékelt képeket? Ha igen, akkor tudni fogják, hogy mielőbb lépniük kell ebben a várost érintő jelentős kulturális ügyben. Nagy tisztelettel és köszönettel várom szíves hozzászólásukat.

A korabeli képes levelező lapok a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Csorba Győző Helytörténeti Osztályának tulajdonát képezik.

Következő rész

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 100.”


  1. Tudod-e Ágost mennyire szerencsés vagy? Mennyire sok minden történt Pécsett az Általad bemutatott időszakban. Vajon miről írhatnak a jövendőbeli krónikások, mondjuk az elmúlt 25 évre visszatekintve? Bányabezárásokról,üzemek megszűnéséről,fiatalok elvándorlásáról? De ez legyen az ő problémájuk. Neked további sok sikert
    kívánunk, és még egy 100-as sorozatot.

    Hozzászóló: Bandi András | 2013. szeptember 19., 17:28

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés