„Nem hiszek a véletlenekben, és abban sem, hogy valami szerencsésen, vagy szerencsétlenül alakul…”
Folytatjuk interjúsorozatunk, melyben pécsi nőkkel beszélgetek a hétköznapjaikról. Arról, hogyan zsonglőrködnek 8 karú Síva Isten módjára az idejükkel; mi az, ami segít nekik talpra állni, ha elesnek. Azaz, hogyan gondolkodnak, éreznek és léteznek a 21. században, Pécsett, Magyarországon a nők…
Balatinecz Márta kérdezte Tőled, hogy honnan van mindenre időd, és honnan van ennyi energiád és életerőd?
Ferlingné Dékány Hilda
Akik közelről ismernek, gyakran éppen az ellenkezőjét élik meg ennek, vagyis azt, hogy az idő számomra nem létező kategória: túltervezem a napokat, elkések, éjszakába nyúlnak az ügyek… De mondjuk ezt tényleg a világ legtermészetesebb dolgaként élem meg, mert mindent, amit csinálok, szívesen, nagy lelkesedéssel teszem, és ez erős energiákat mozgat, sok energiát ad nekem is. Ráadásul abban a különleges helyzetben vagyok, hogy a Bemer kelet-európai team-vezetőjeként olyan fizikai érterápiás eszköz népszerűsítésével foglalkozom, ami fizikailag is jelentős mértékben növeli a teljesítményt.
Szerinted a mai korban miért jó nőnek lenni?
Azt gondolom, hogy mindig, minden korban, a legmostohább viszonyok között is jó lehetett nőnek lenni. Most is az. Legfőképpen azért a csodáért, amit az a képességünk biztosít, hogy gyermekeket szülhetünk. Boldog vagyok, hogy nekem ez háromszor is megadatott, és hogy a gyerekek nevelése, családi életünk kiteljesítése állt a mindennapjaim középpontjában. Meggyőződésem, hogy ebben a földi világban minden más női szerep, és az azok által elnyerhető siker csak ezután következik. Most, hogy a gyermekeim már megnőttek, a két idősebb már önálló lett, és a legkisebb is kamaszkorba ért, ezekre az egyéb szerepekre is több energiám marad. Nem hiszek a véletlenekben, és abban sem, hogy valami szerencsésen, vagy szerencsétlenül alakul, de ha ezekkel a fogalmakkal operálunk, akkor szerencsés életem van. A lelki és fizikai társammal, a férjemmel harminc-egynéhány évvel ezelőtt nagyon fiatalon egymásra találtunk.
Ki vagy Te valójában? Boldog anya és feleség? Sikeres üzletasszony? Az ezotéria világában is otthonosan mozgó boszorkány?
Talán mindegyik kicsit, ezen a mai napig én magam is sokat gondolkodom, de a szó klasszikus értelmében boszorkány talán nem vagyok. Azonban, félretéve a viccet, azt hiszem, hogy egyfajta közvetítő csatorna vagyok. Azt gondolom, hogy valami feladata van minden embernek, azért is van ebben a világban itt és most, és egészen biztos, hogy ezt a feladatot nem lehet egyedül végrehajtani, kellenek hozzá társak. Nagyon régóta keresem azokat, akikkel dolgom van, és hála az égnek egyre többen egymásra is találunk. Tulajdonképpen ez a keresés tölti ki az életemet. Ez az a keresés, ami soha nem ér véget: nyitott vagyok, szinte minden érdekel, de az egészség, az élet jobbítását biztosítani képes dolgok keresése, és azok másokkal való megismertetése az, amibe beleástam magam igazán. Ez a boszorkány dolog talán azért jöhetett szóba, mert a homeopátiától az angyalokkal való kommunikációig tényleg sok mindennel foglalkoztam már. Szóval valamiféle „jóboszi” azért vagyok.
A homeopátiának egyre több követője, ám ugyanakkor sok ellenzője is van.
Legkisebb gyermekünk, aki 15 éves elmúlt, gyakorlatilag nem kapott antibiotikumot. Néha talán könnyebb lett volna a hagyományos orvoslástól várni a választ egy-egy problémára, vagy áttolni a felelősséget a doktor nénire vagy a doktor bácsira, de örülök, hogy nem így történt, hogy kijártam ezeket az iskolákat, és hogy támogatást, bátorítást kaptam ebben orvos barátaimtól is. Az életünk és jó néhány évig gyermekeink életének minőségéért, fizikai és lelki értelemben, elsősorban mi magunk tartozunk felelősséggel, és mert az ember, és az élet még ebben a földi dimenzióban is meglehetősen összetett jelenség, soha nem lehet egyetlen dologtól várni a megoldást.
Szokványosnak aligha nevezhető azért, ahogy a matematika szakon szerzett tanári diplomától az ezoterikus, holisztikus gondolkodásig eljutottál.
Legalább az egyik lábam azért mindig stabilan lent van a talajon. Lehet mondani, hogy az agyam matekos, és a lelkem az, ami hosszabb utazásokra képes, de azt is vallom azért, hogy végső soron a matematika is egyfajta holisztikus valami, amennyiben a világ megértését tekintjük feladatnak.
Meddig keresgélsz még, ha már ennyi mindent találtál?
Ezt az egészet, ami körülöttünk van, úgy képzelem el, mint egy nagy kerek tortát, ami sok-sok különböző szeletből áll. Mindegyik szelet más, és úgy gondolom, hogy még jó néhány szeletet meg kell találni, hozzá kell rakni. A legfontosabb szabályokat, hogy szeretettel fordulj a másik ember felé, hogy próbálj meg adni, és fogadd el, hogy mindenki a saját útját járja, felismertem már, de messze még a megoldás. Ez a keresgélés nyilván életünk végéig tart.
Kinek adnád át a stafétát? Kitől és mit kérdeznél?
Puspától, a pécsi Krisna étterem vezetőjétől szeretném megkérdezni mindenekelőtt a paradicsomos sült sajt receptjét, de azt is, hogy miként került kapcsolatba azzal a világgal, és hogy honnan jött az elhatározás, hogy egy ilyen missziót is betöltő étterem főszakácsa lesz?
Hozzászólások