Nosztalgiavillamost avattak Pécsett • Hetedhéthatár

Napi aktuál

Nosztalgiavillamost avattak Pécsett

Száz évvel ezelőtt, 1913. október 20-án indult el a villamosközlekedés Pécsett. A centenárium tiszteletére a Magyar Villamosvasút-történeti Egyesület, valamint a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület tagjainak közreműködésével egy felújított villamos motorkocsit állítottak ki a Ferencesek utcájában. A nosztalgiavillamos ünnepélyes átadására október 20-án vasárnap délelőtt került sor.

Az ünnepségen megtudtuk, hogy a kiállított jármű Pécsett nem szállított utasokat, viszont azt az időszakot jeleníti meg, amikor a pécsi villamosközlekedés elindult. 1911-ben készült, több mint hét évtizedet átölelő pályafutása alatt Budapesten szolgált.

Néhány szakmai érdekességet is közre tudunk adni a járműtípusról Trebbin Ágost helytörténész, a pécsi villamosközlekedés kutatója jóvoltából, aki Szécsey István vasútmérnöktől a következőket tudta meg. A Pécsett most kiállított 1031-es egy teljesen szokásos 1000-es kocsitípus volt, amely eredetileg favázasnak épült, és körülbelül az 1950-es évek végén acélvázasították, majd kb. 1974-ben egy újabb főjavítást kapott. A típus több kocsijánál még levegős ajtómozgatást is bevezettek. Szokásos felhasználási területük volt pl. az FVV, majd a BKV három ún. hegyi vonalának kiszolgálása. Ezek a következők voltak: 56-os (Moszkva tér – Hűvösvölgy), 58-as (Moszkva tér – Zugliget), 59-es (Moszkva tér – Farkasrét). Ezek közül a hűvösvölgyi vonalon pótkocsit is vontattak. A járművek megfordultak még a váci úti és lehel úti vonalakon is. Miután 1978-79-től nagy számban érkeztek Csehszlovákiából a Tatra T5C5 motorkocsik, az ezresek egyre jobban kiszorultak. Utoljára a nyolcvanas évek első feléig, talán 1984-ig jártak a 11-es óbudai, majd a 41-es (Budafok, Forgalmi telep – Kamaraerdő) és 43-as (Budafok, Varga Jenő tér – Nagytétény) viszonylatokon. Az 1031-es egyike azon kocsiknak, amelyek az ezresek egészen utolsó pillanatáig közlekedtek.

A napsütéses őszi délelőttön összegyűlt érdeklődők megtekinthették a nosztalgiavillamost, fel is szállhattak rá. Különösen a gyerekek számára volt élmény a „kormánykerék” megforgatása. Az ünnepségen részt vevő idősebb korosztály tagjai pedig visszaidézhették gyerekkorukat, amikor még ők is utaztak a pécsi villamoson.

Az alkalomra készült el a Városi Tömegközlekedés Történeti Egyesület gondozásában „A pécsi villamosvasút története” című kiadvány, melyet a helyszínen meg lehetett vásárolni. A gondosan megszerkesztett, gazdag képanyaggal ellátott füzet átfogóan mutatja be a pécsi villamos kiépülését, fejlődését, majd 1960-ban történt megszüntetését.

A pécsi villamos centenáriumának emlékéül a Magyar Posta és a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége egyedi emlékbélyegzőt bocsájtott ki, melyet jövő hét végéig külön lehet kérni a pécsi nagypostán a küldeményekre. A pécsi közösségi közlekedésért felelős Tüke Busz Zrt. a centenárium előtt tisztelegve megállóhelyet létesített a Ferencesek temploma előtt „Villamosmegálló” elnevezéssel, amelyet munkanapokon a 44-es belvárosi buszjáratok érintenek.

Komlós Attila felvételei az ünnepségen készültek.

A nosztalgiavillamos a Ferences templomnál

A nosztalgiavillamos a Ferences templomnál

Árnyas fák alatt áll a villamoskocsi

Árnyas fák alatt áll a villamoskocsi

Gyülekeznek az érdeklődők

Gyülekeznek az érdeklődők

Csizi Péter, Pécs alpolgármestere köszöntőt mond

Csizi Péter, Pécs alpolgármestere köszöntőt mond

A beszédet hallgató közönség

A beszédet hallgató közönség

A villamos akár el is indulhatna a Ferencesek utcáján a Széchenyi tér felé...

A villamos akár el is indulhatna a Ferencesek utcáján a Széchenyi tér felé…

A vezetőállás

Kilátás a vezetőállásból

Eredeti, fapados berendezés

Eredeti, fapados berendezés

A másik vezérlőpult, a csengővel

A másik vezetőállás, a rugós csengőgombbal

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS