Trebbin Ágost | Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 107.

Népszerű tudomány

Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 107.

Madár bácsi lova 

Közel tíz éve jelennek meg – különböző helyeken – publikációim az egykori pécsi villamosról. Nem tagadom, a téma igen közel áll szívemhez. Ezen belül is vannak kedvenc történeteim. Ilyen Madár bácsi, a pécsi fiakkeres igaz legendája…

01

A Széchenyi téren

Kőhalmi Ignác, pécsi villamos és autóbusz kalauz visszaemlékezését a Dunántúli Napló újságírója, Gáldonyi Béla örökítette meg az utókor számára.

„A pécsi tükének egyik fokmérője, hogy ismerte-e Madár bácsit. A szakállas, nyugtalan vérű fiakkerest, aki nem kevesebbet mondhatott el magáról, mint azt, hogy kocsiján fuvarozta Fedák Sárit, az ünnepelt művésznőt. Akkor is az ő fiakkerét bérelték, amikor a pécsi rajongók pezsgőben fürdették meg a városban vikkendező hírességet. Csak azt keseregte halála napjáig az öreg, hogy neki egy hörpintésnyi sem jutott. Pedig abból a temérdek üvegből, amit erre az alkalomra az urak eldurrogtattak, – Madár bácsi is kaphatott volna egy keveset.

De hát nem haragudott ő ezért.

Csak emlegette.

Megszokta már, hogy az urak Littkeit isznak és ráordítanak az emberre:

– Kocsis, az anyád! Nem a Király utcába, hanem a Vadászkürtbe…

– A tekintetes úr azt mondta, hogy …

– Fogd be a szád! Én fizetek, te pedig hajts a Vadászkürtbe.

S Madár bácsi megfordította a lovát.

Kőhalmi Ignác is jól emlékszik még az öregre, aki érdekes alakja volt az akkori pécsi életnek. Csak a Kőhalmi Ignác, meg az effélék ne bosszantották volna. Mert Madár bácsi ki nem állhatta a villamost. Kőhalmi pedig már abban az időben kalauzoskodott. Hányszor látta, hogy öreg ott standol a városházával szemben és idegesen pattintgat az ostorával a villamos felé. A csúfondárosabbjai ilyenkor még szamárfület is mutattak neki, hogy ingereljék.

Mikor aztán egymás mellé került a két batár – a villamos társaság sárgája, meg a Madár bácsi pejkancája – volt versengés. Ilyenkor hátraszólt az öreg az utasának:

– Látja tekintetes úr, ennyivel vagyok én jobb. Akárhová befordulhatok, de az a sárga csak a vason szaladhat, hogy enné meg a fene…

Aztán lassan megbékélt a villamossal Madár bácsi. Különösen akkor vesztette el minden reményét, amikor megjelent a pécsi utcán a taxi, később meg az autóbusz. Azzal már sehogyan sem versenyezhetett.”

„Hányszor látta, hogy Madár bácsi fenyegeti a sárgát…

– Addig tette, hogy egyszer még alá is került.

Na, az érdekes lehet. Fiakkeres a villamos alatt. Bizonyára összezúzta magát az öreg.

– Kutya baja nem lett. Úgy történt, hogy az öreg át akart vágtatni a villamos előtt, de az elkapta. Gyorsabb volt nála és Madár bácsi a villamos alá került. Összeszaladt a sok nép. Mi lelte? Talán már meg is halt.

Mikor a bámészkodó tömeg sajnálkozására feleszmélt az öreg, kibújt a kocsi alól és talpra szökkent.

– Sajnáljátok az öreganyátokat, ne engem – mondta és szikrázott a szeme. – Gyí, no…

És elhajtott a lakodalomba, ahová a fiakkert rendelték. Nem történt baja, mert csak a lépcső alá került. Pedig már egy jóhiszemű polgár a tűzoltóságot is értesítette. Jöjjenek sietve, ember fekszik a villamos alatt. Emeljék meg a kocsit, hogy kivehessék. De a sisakos emberek hiába rohantak. Madár bácsi már a lakodalomban találgatta, kendezni, vagy magázni kell-e a vőfélyt, ezen az estén?” (Város a Mecsek Alján (riportkötet). Szerkesztette Ragoncsa János, Pécs 1961.)

Ezzel a kis visszaemlékező történettel egy időre búcsút veszek a pécsi villamostól. A kétszáz éves évfordulóról már más fog megemlékezni.

Következő rész

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 107.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés