Madár bácsi lova
Közel tíz éve jelennek meg – különböző helyeken – publikációim az egykori pécsi villamosról. Nem tagadom, a téma igen közel áll szívemhez. Ezen belül is vannak kedvenc történeteim. Ilyen Madár bácsi, a pécsi fiakkeres igaz legendája…
A Széchenyi téren
Kőhalmi Ignác, pécsi villamos és autóbusz kalauz visszaemlékezését a Dunántúli Napló újságírója, Gáldonyi Béla örökítette meg az utókor számára.
„A pécsi tükének egyik fokmérője, hogy ismerte-e Madár bácsit. A szakállas, nyugtalan vérű fiakkerest, aki nem kevesebbet mondhatott el magáról, mint azt, hogy kocsiján fuvarozta Fedák Sárit, az ünnepelt művésznőt. Akkor is az ő fiakkerét bérelték, amikor a pécsi rajongók pezsgőben fürdették meg a városban vikkendező hírességet. Csak azt keseregte halála napjáig az öreg, hogy neki egy hörpintésnyi sem jutott. Pedig abból a temérdek üvegből, amit erre az alkalomra az urak eldurrogtattak, – Madár bácsi is kaphatott volna egy keveset.
De hát nem haragudott ő ezért.
Csak emlegette.
Megszokta már, hogy az urak Littkeit isznak és ráordítanak az emberre:
– Kocsis, az anyád! Nem a Király utcába, hanem a Vadászkürtbe…
– A tekintetes úr azt mondta, hogy …
– Fogd be a szád! Én fizetek, te pedig hajts a Vadászkürtbe.
S Madár bácsi megfordította a lovát.
Kőhalmi Ignác is jól emlékszik még az öregre, aki érdekes alakja volt az akkori pécsi életnek. Csak a Kőhalmi Ignác, meg az effélék ne bosszantották volna. Mert Madár bácsi ki nem állhatta a villamost. Kőhalmi pedig már abban az időben kalauzoskodott. Hányszor látta, hogy öreg ott standol a városházával szemben és idegesen pattintgat az ostorával a villamos felé. A csúfondárosabbjai ilyenkor még szamárfület is mutattak neki, hogy ingereljék.
Mikor aztán egymás mellé került a két batár – a villamos társaság sárgája, meg a Madár bácsi pejkancája – volt versengés. Ilyenkor hátraszólt az öreg az utasának:
– Látja tekintetes úr, ennyivel vagyok én jobb. Akárhová befordulhatok, de az a sárga csak a vason szaladhat, hogy enné meg a fene…
Aztán lassan megbékélt a villamossal Madár bácsi. Különösen akkor vesztette el minden reményét, amikor megjelent a pécsi utcán a taxi, később meg az autóbusz. Azzal már sehogyan sem versenyezhetett.”
„Hányszor látta, hogy Madár bácsi fenyegeti a sárgát…
– Addig tette, hogy egyszer még alá is került.
Na, az érdekes lehet. Fiakkeres a villamos alatt. Bizonyára összezúzta magát az öreg.
– Kutya baja nem lett. Úgy történt, hogy az öreg át akart vágtatni a villamos előtt, de az elkapta. Gyorsabb volt nála és Madár bácsi a villamos alá került. Összeszaladt a sok nép. Mi lelte? Talán már meg is halt.
Mikor a bámészkodó tömeg sajnálkozására feleszmélt az öreg, kibújt a kocsi alól és talpra szökkent.
– Sajnáljátok az öreganyátokat, ne engem – mondta és szikrázott a szeme. – Gyí, no…
És elhajtott a lakodalomba, ahová a fiakkert rendelték. Nem történt baja, mert csak a lépcső alá került. Pedig már egy jóhiszemű polgár a tűzoltóságot is értesítette. Jöjjenek sietve, ember fekszik a villamos alatt. Emeljék meg a kocsit, hogy kivehessék. De a sisakos emberek hiába rohantak. Madár bácsi már a lakodalomban találgatta, kendezni, vagy magázni kell-e a vőfélyt, ezen az estén?” (Város a Mecsek Alján (riportkötet). Szerkesztette Ragoncsa János, Pécs 1961.)
Ezzel a kis visszaemlékező történettel egy időre búcsút veszek a pécsi villamostól. A kétszáz éves évfordulóról már más fog megemlékezni.
Hozzászólások