2013. június 6-án, a pécsi Belvárosi Könyvtár épületében került sor Fucskár Attila – Fucskár Ágnes Felvidék című könyvének bemutatójára a XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó első OFF-programja keretében. A könyvbemutatón Fucskár József Attilával Komlós Attila beszélgetett.
Fucskár József Attila (j) és Komlós Attila (b)
K. A.: Azzal indítanám a beszélgetésünket, hogy Önök most két boldog embert láthatnak. Fucskár József Attila azért nevezhető most boldog embernek, mert a héten jelent meg gyönyörű új fotóalbuma, melyet feleségével közösen készítettek, mind a könyvben szereplő fényképek, mind az érdekes, tartalmas ismertetők tekintetében. Én pedig – akik ismernek, azok tudják, akik nem, azok pedig most fogják megtudni –, a Pécsi Országos Színházi Találkozó nagy híve és követője vagyok, most is a nyakamban van a sajtókártya, újságíróként tevékenykedem többek között itt a fesztiválon. Ezért nagy öröm számomra, hogy most, amikor a színházban felgördül a függöny az első versenyelőadás kezdetekor, akkor itt a Hamerli Házban, a Belvárosi Könyvtárban is felgördül a képzeletbeli függöny, ahol utazási élmények kerülnek kvázi színpadra, bemutatásra.
Ha már a Hamerli Házat említettem, elmondom, hogy most abban az épületrészben vagyunk, ahol a 20. század első felében Pécs egyik jellegzetes üzlete működött, Hamerli József vasnagykereskedése; ahol most helyet foglalunk, itt élte mindennapjait a Hamerli család. A fejünk fölötti mennyezet sokat tudna mesélni arról, hogy mi minden történt itt ebben a helyiségben, az egykori családi ebédlőben. Hogy miért mondtam el mindezt? Szeretném párhuzamba állítani ezt a gondolatmenetet Attila új és régebbi könyveivel is, mert számomra az az egyik legnagyobb értéke e könyveknek, hogy bennük a fotók, a látvány, a vizuális élmények megosztása mellett olyan történetek, információk vannak, melyek közelebb hozzák számunkra a bemutatott tájakat: mintha belemerülnénk abba a világba, kastélyba, tájba, amit a képek bemutatnak. Ezért is osztottam meg ezt a kis történetet Önökkel, hogy most mi itt nem csupán egy könyvbemutató beszélgetésen vagyunk, hanem olyan történelmi környezetben, aminek van egy kisugárzása.
Elsőként a könyvekről, azok elkészültéről, az utazásokról beszélgessünk, majd a beszélgetésünk második részében az új Felvidék-könyvről! Hogyan kezdődött a könyvsorozatotok megjelentetése? Ha jól tudom ez már a tizenharmadik a sorban.
F. J. A.: 10-15 évig vezettem egy grafikai stúdiót a Széchenyi téren. Nagyon sok turisztikai kiadványt készítettünk, Erdélyről különösen sokat. Jó kapcsolataink voltak, sokat jártunk oda. Egy családi kirándulás alkalmával feltűnt, hogy nincs egy rendes képeslap Erdélyről, erről a csodás vidékről. Turistából üzletemberré változva megkerestem a csíkszeredai Corvina kiadó tulajdonosát, aki vevő volt az ötletre, és néhány hónap múlva 46000 képeslap jelent meg Erdély-szerte.
Ez mikor történt?
A Hargita album borítója
2005-ben. Azok a képek képezték a Hargita albumunk alapját, ami az első könyv volt. Meggyőződésem volt, hogy ebből egy jó könyvet lehetne csinálni, és megkerestük az Alexandra kiadót. Meglepetésünkre a kiadó vevő volt az elképzelésre, pedig akkor még nem mondhatnám, hogy olyan nagyon jó minőségű fényképeket készítettünk – már „pixel szempontjából”. A hangulata mégis azt hiszem, hogy jó volt, hál’Istennek elég jól fogyott és jól fogy most is. Ezután újabb Erdély könyvek készültek. Székek szerint osztottuk fel Erdélyt: Csíkszék, Udvarhelyszék, Szászföld, Kalotaszeg, Aranyosszék, Marosszék, Háromszék és a Barcaság. A legnagyobb szerencsénk az volt, hogy nem szólt bele a kiadó abba, hogy hogyan csináljuk a könyvet. Talán az első album sikere győzte meg őket, hogy mi határozzuk meg, mi kerüljön bele. A témát mindig mi találjuk ki, most is van három olyan terv, amit szívesen megcsinálnánk.
Nagy népszerűségre tettek szert a könyvek, kelendőek. Szerintem ez talán annak is betudható, hogy nem útikönyvek a szó eredeti értelmében, de nem fotóalbumok, nem élménybeszámolók. A ti könyveitek egyik ilyen kategóriába se sorolhatók be. Pont ez a legnagyobb előnyük szerintem: szép fotók, befogadható mennyiségű és minőségű információval. Ha kézbe veszem, és otthon a fotelban ülve az elejétől végéig végiglapozom a könyvet, az az érzésem, mintha én is végigutaztam volna az országot, és mindenre emlékszem – arra is, ami az elején volt a könyvnek és arra is a mi a végén volt. Hogyan osztjátok be egymás között Ágival a feladatokat egy-egy könyv elkészítésekor?
Az én memóriám nem túl jó. Ha nem lennének a fényképek, akkor szinte semmire nem emlékeznék. A feleségem, a szerzőpáros másik tagja sokat segít ebben. Az emlékezetemet „külső meghajtón tárolom” (nevetés). A felségemmel együtt készítjük a könyveket. Egyáltalán nem tudatosan, teljesen ösztönszerűen csináljuk. Mi így látjuk jónak, és úgy látszik, ez találkozik az olvasók igényeivel. Az biztos, hogy a könyvkészítés minden egyes fázisát nagyon szeretjük. Szerintem ez a hozzáállás, ez a szeretet át kell, hogy jöjjön a könyvön. Mint ahogy az énekesnek átjön a gondolatvilága egy dalban.
Ahogy említetted beszélgetésünk elején, nyomdai előkészítéssel, grafikával foglalkoztál. Úgy tudom, a könyvek tervezését, a layoutot is ti készítitek, a nyomdai előkészítést ti magatok végzitek.
El sem tudnám képzelni, hogy mi elmegyünk fotózni, majd leadok a kiadónak 500 képet, hogy ő ebből valamit csinál. A könyv így a mi gyerekünk, hiszen mi éreztük, mi láttuk, mi fedeztük föl a helyeket. Ez nagy beruházást jelentett, de így mi magunk meg tudjuk csinálni a tervezést, és ez nagyon jó. Ugyanúgy jelenik meg, ahogy leadtuk a kiadónak. Jó érzés, hogy van fogadókészség.
Egy-egy utazás során rengeteg mennyiségű fénykép készül, rengeteg információ gyűlik össze. Ebből természetesen válogatni kell. Mi alapján történik a válogatás?
Nyilván vannak fontos dolgok egy-egy országnál, például a Felvidéknél Pozsonyt nem lehet kihagyni. Egyébként vérre menő küzdelmek vannak, mert mindketten fotózunk is, két fotófelszereléssel indulunk, utána a szövegeket is együtt írjuk. Mondok egy példát. Olaszországról 25000 fényképet készítettünk, bejártuk az egész országot, Szicília nyugati sarkáig. Az Itália albumba 320 kép került be. Sokfordulós válogatás volt. A végén mindig megegyezünk. A házasság rovására nem megy! (nevetés)
A könyvben minden fotó mellett 4-5 soros leírások vannak, akár az adott épülettel kapcsolatos történet, akár a vár legendája, egy-egy érdekesség. Kellő mennyiségben és minőségben adagolva. Hogyan gyűjtitek az információkat, az alapanyagot, miből merítetek a szövegek megírásához?
Magyarország rejtőzködő kincsei
Rengeteg útikönyvünk van, rengeteg régi útleírás, akár századfordulós útikönyv – ez külön érdekesség, az akkori emberek mást láttak, mint most. Az internet pedig óriási segítség. Az egyszerű turista élménybeszámolójától a disszertációig bármilyen témát meg lehet találni, és nagyon sok mindent lehet tanulni. Az egyik legfőbb forrás ma már az internet.
Induljunk felfedező útra! Kérlek, avass be minket abba, hogy hogyan zajlik egy utazás lebonyolítása! Már tudjátok, milyen könyvet terveztek. Mi minden történik az ötlet megfogalmazódásától a könyv megjelenéséig? Gondolok az útiterv elkészítésére, a szállásfoglalásra, az útvonal megtervezésére. Mennyi ideig zajlik egy-egy utazás?
Ha az ember be akar mutatni egy tájat, akkor több időt kell ott eltölteni, főleg, ha nagy országról van szó, mint pl. Itália. Az ötlet megfogalmazódása után mindig jön egy megbeszélés a kiadóval, és miután szerződést kötöttünk, akkor állunk rá a szervezésre. A szervezés hatalmas munka, de annak is minden pillanata érdekes.
Maga az útiterv elkészítése is izgalmas, gondolom. Vannak vágyak, álmok…
A vágyakat teljesítjük mindig, saját magunk miatt is, egy-egy országnál ötször annyi helyszínt nézünk meg, és fotózunk, mint amennyire szükség van a könyvhöz. Jó lenne bemutatni persze, de sajnos mindent nem lehet. Jobban szeretem a papírt, kézzel leírom a tervet. Az interneten minden „három házas” településnek van saját weboldala, érdemes végigmenni mindenen, ami fontos. Szelektálni kell, aztán szépen lassan kialakul. A Felvidéken 500 helyszínt jártunk végig. A könyvnek egyébként folytatása is lesz, A Felvidék rejtőzködő kincsei címmel, a mostaniba az anyag töredéke, a legfontosabbak fértek csak.
Megvan a terv, ezután jön a szállásfoglalás és az utazás megtervezése.
Az internetet használjuk segítségül. Az fontos, hogy tudjuk melyik a legelőnyösebb oldala egy-egy látnivalónak, egy kastélynak például. GPS koordinátával megyünk. Hárman is utazunk mindig: Ági a felségem, szerzőtársam, én, és Gizi, a GPS készülék. Néha vitatkozunk vele, de hatalmas segítség. Hosszú az előkészület, viszont amikor elérjük a helyszíneket, akkor sokkal többet látunk, mert nem kell sok ideig kérdezősködni, keresni-kutatni. A legjobb, legélvezetesebb az, amikor például egy be nem tervezett Árpád-kori templomocska kerül az utunkba, az nagy örömet okoz.
Az útiterv összeállításakor terveztek-e tartalékidőket? Ha például valahol három napig esik az eső, és nem lehet fotózni, akkor át lehessen szervezni rugalmasan. Vagy inkább lemondotok egy-egy helyszínről?
Igen, kell, helyszínről nem mondunk le sohasem. Máramarosban voltunk Húsvétkor, az UNESCO-Világörökség részét képező fatemplomok vidékén, ahol még népviseletben van majdnem az egész tájegység. Nagyon sok mindent fotóztunk volna, de az eső miatt egy hétig bent kellett ülni Nagybányán a szállásunkon és nem tudtunk csinálni semmit. De ott maradtunk, vártunk, mert fontos volt. Ilyen látvány nincs több a világon.
Az eddigi utazásaitok során volt-e olyan élményben részetek, hogy belekeveredtetek egy helyi ünnepségbe, eseménybe, például lakodalomba, ami külön színt vitt a helyszín, a település utcáin a fényképezésbe?
Igen, Vargyason belekeveredtünk egy lakodalomba teljesen véletlenül. Esküvő tavasszal rengeteg van, sok fotónk van, amikor a templom, vagy kastély előtt ott a házasulandó pár.
A könyvekben életszerű képek vannak. Nem művészettörténeti, vagy építészeti szempontból kerülnek bemutatásra a helyszínek, hanem ahogy ott élnek az emberek, jönnek-mennek az utcán, élik mindennapjaikat. Nem láttam az összes albumotokat, de amit láttam, mindegyik olyan, mintha én is ott lennék a helyszínen, én is ott sétálnék az utcán, ott túráznék a hegyekben. Ez tudatos?
Nem, ez is ösztönszerű. Ha tehetnénk, akkor csak emberekkel fotóznánk, de sokszor nincs ember a környéken. Isten ments attól, hogy egy képet beállítsunk, a gyerekeimet se fotóztam soha úgy, hogy na most te állj ide vagy oda és akkor csinálunk egy fényképet.
A fényképezőgép: nem hiszek abban, hogy csak milliós készülékekkel lehet jó felvételeket csinálni, nekünk sem az van. A telefont is csak telefonálásra használjuk, pedig sok funkció van benne. A fényképezőgépen is egy csomó funkció van, amit nem is ismerek. Egy-egy objektívet használunk felségemmel, annak ellenére, hogy van teleobjektív, nagylátószögű, de azokat nem használjuk.
Mindig komoly feladat a fényképek rendszerezése. Miután hazaérek egy-egy utazásról, a képek letöltése után bizony gond visszaemlékezni minden helyszínre. Ti naponta szoktátok áttölteni a képeket számítógépre?
Csak úgy lehet. Amikor fotózunk, az reggel 7-től este 8-ig tart. Mikor hazamegyünk – én vacsora helyett, Ági meg vacsora mellett –, rendszerezzük a fotókat. Van körülbelül 120-130 ezer fotónk, ez hatalmas mennyiség. Két helyen tároljuk őket, 40 km-re egymástól, biztonságban, külső meghajtókon. Abba belehalnék, ha ez eltűnne.
Ha hosszabb útra mentek, több hétre, vagy akár két hónapra, akkor hogy oldjátok meg a mosást? Beadjátok mosodába, vagy sok ruhát visztek?
A kocsi befogadóképessége véges. Van eleve egy utazóbőröndünk, amibe minden elő van készítve. Van benne a törülközőtől kezdve fogkrémen keresztül fogpiszkálón át minden, edények – ha apartmanban szállunk meg, ott főzünk. Sőt, azokat keressük inkább. Az utazóbőrönd készen áll, és ha úgy adódik, akkor egy óra múlva indulni tudunk.
Ez mindig ott áll, „bevetésre készen?”
Bevetésre készen (nevetés). Ruhát magunkkal viszünk, és ami fontos, azt magunk ki is mossuk, mosodába vagy ilyen helyre nem járunk. Két és fél-három hónapra elegendő ruhát pakolunk. Ez egy külön életforma, ahogy járjuk a világot. A Kárpát-medencét teljes egészében bejártuk, már leadtuk a Történelmi Magyarország című exkluzív könyvünket, ami az eddigi legnagyobb vállalkozásunk volt – Magyarországgal együtt 9 országban voltunk emiatt. Horvátországot és Itáliát pedig teljesen bejártuk.
Többször is visszatértek egy helyszínre?
Ha nem is teljesen pontosan ugyanarra a helyszínre, de igen. Például a Máramarosi-havasokat nem lehet csak tavasszal lefotózni. Vannak helyek, amit télen kell, tehát több évszakban is elmegyünk.
A Felvidék könyvben is láthatunk téli képeket. Nem csak tavasszal, az üde lombok mellett lehet szép képeket készíteni, hanem a télnek is megvan a maga hangulata, varázsa. Akkor most induljunk el a Felvidékre – ha nem is valóságban, hanem szavakban. Átlapoztam a héten a könyvet, gyönyörű keresztmeszet Pozsonytól Kassáig, az ukrán határig bemutatva a hegyvidékeket, az alföldeket, a városokat, a kis településeket. Arra kérlek, hogy a szavak segítségével legyél kalauzunk a Felvidéken, mesélj azokról a helyekről, amik a legnagyobb hatással voltak rátok az utazások során!
A Felvidék album borítója
A legnagyobb hatással mindenképpen a várak, a felvidéki várak voltak. Ezek egyedülállóak, ide a török keze már nem ért el, így aztán nem sokat tudtak rombolni, inkább több rombolás volt a Habsburgok részéről a várrobbantások idején. Ott minden van, ami szem-szájnak ingere. A Felvidék körülbelül feleakkora alapterületű, mint Magyarország, de épített örökség szempontjából lényegesen több minden található, várkastélyok…
Trencsén, vagy Sztrecsény várában jártam én is és nagyon jó karban vannak.
Igen, van ami jó karban van, és sajnos sok ami kevésbé. Az azonban biztos, hogy a kastélyok parkjait csodálatosan rendben tartják, a települések lakossága használja közparkként. Az egyik Esterházy kastély parkjában európai szintű golfpálya van, maga a kastély pedig hullámlemezzel van bekerítve és szerencsétlen állapotban van. Ha nincs a kastélynak funkciója, például nem múzeum, szálloda, akkor igen sokszor rossz állapotban van – annyira nem kötődnek hozzá érzelmileg, ezt tudomásul kell venni. A pénzhiány, mint nálunk is, fontos tényező.
Dél-Dunántúlon is van közel 300 kastély, kúria, vár, de szerintem két kézen meg lehet számolni, hogy mennyi van közülük jó állapotban, mert találtak neki valamilyen funkciót. A Felvidéken is hasonló a helyzet.
Hasonló, de az arányok mások. Felvidéken lényegesen több kastély, kúria van. Amikor a törökök elfoglalták Budát, akkor az ország fővárosa Pozsony lett. 1531-től 1784-ig 11 magyar királyt és nyolc királynét koronáztak itt, 1784-ig a Magyar Királyság fővárosa, 1830-ig koronázóváros, és a Kiegyezésig a parlament is ott működött. Az érseki székhely is Esztergomból átköltözött Nagyszombatba. A sok magyar főúr nagy része is a török hódoltság idején felköltözött Pozsony közelébe. Ezért aztán rengeteg vár, kastély van itt, és közülük sok nagyon jó állapotban.
Most eszembe jutott, hogy a Dunántúl kifejezés is innen ered, Pozsonyból. A főváros volt a Duna bal partján „Dunán innen”, és a másik part, a „Dunán túl”. Tehát nem az Alföld és a Dunántúl vonatkozásában kell ezt nézni a mai Magyarország térképén, hanem Pozsonyból.
Igen. Maga a Felvidék elnevezés is viszonylag új keletű, a Kiegyezés körül kezdték ezt használni. Régen Felföld volt, később Felső-Magyarország. 1920-ban megkapta Csehszlovákia, akkortól a kárpátaljai terület is Felvidék része lett, aztán újabb területváltozások jöttek.
A Felvidék másik jellegzetessége a természet. Egyrészt a Kárpátok vonulatai, ami nagyon szépen megjelenik téli és nyári „változatban” a könyvben. Tettetek-e gyalogtúrákat, vagy inkább a kultúra és a városok kerültek középpontba?
Ahol csak tehettük, igen. De hát ez sajnos időfüggő is – már nem időjárás – hanem időfüggő. A Tátrában, a világ „legkisebb magashegységében”, rengeteg időt, hónapokat lehetne eltölteni. Aztán még ott van az Alacsony-Tátra, a Kis-Fátra, Nagy-Fátra, a Selmeci körhegység, a Gömör-Szepesi-érchegység. Ami szem-szájnak ingere ott mind megtalálható, és amit lehetett, megnéztünk, gyalog, vagy ha úgy adódott, terepjáróval, nem tagadom.
Szoktatok-e helyi ételeket-italokat kóstolni? Belemerültök teljes egészében a felkeresett tájba, vagy a vizuális és szellemi oldalát részesítitek előnyben?
Mindenképpen a szellemit. Őszinte leszek: nem nagyon merülünk bele az ottani gasztronómiába – ahogy a kastélyfelújítás, úgy a könyvkészítés is pénzkérdés. (nevetés) Ami fontos, az ott van az autóban, de nagyon jól elvagyunk vele. Nincsenek is nagy igényeink. Az a fontos, hogy minél többet lássunk. Az sokkal fontosabb.
Akkor gondolom a hagyományos értelemben vett nyaralás, a tengerparti, napozás, semmittevés az nem igazán a műfajotok.
Valóban. Horvátországba nagyon szeretünk menni, és egy-két napig a tengerparton nagyon jó lenni, de utána már mást is kell csinálni.
Én is így vagyok, még ha fizikailag fárasztó is a folyamatos jövés-menés, minden nap más szálláshelyen lenni, de bőven kárpótol az a sok élmény, amit így szerezhetünk.
Az Itália album borítója
Igen. Aztán az emberek is, Olaszországban 28 helyen laktunk, magánházaknál, szobában, apartmanban. Nagyszerű emberek fogadtak mindenhol, nem csak Olaszországban, hanem bárhol. Ha kérünk ellátást, akkor tudunk beszélgetni a házigazdákkal.
Akkor lehet megismerni egy-egy területet, ha nem csak külső szemlélőként vagyunk ott, igénybe veszünk egy-egy szálláshelyet, hanem ismerkedünk, beszélgetünk a helyiekkel.
Ez így van és Erdélyben, Kárpátalján ez sokkal igazabb.
Ott megvan a közös nyelv, de gondolom, ez máshol sem jelent problémát.
Nem, hál’Istennek nem. Olaszországban volt egy hely. Akkor még csak terv volt, hogy Pécs kulturális főváros lesz. Jött föl a házigazda, kezében egy újságot lobogtatva és mutatta, hogy Pécs, és ott volt a belváros egy légifotón. Mi a Jókai utcában lakunk, a Széchenyi tértől egy percre, és mutattam neki, hogy ez a házunk. Annyira boldog volt tőle, hogy fél óra múlva kaptunk egy kis tortát!
Ezek a váratlan élmények, nem tervezett dolgok, meglepetések színesítek az utazásokat.
Igen, a gyimesi csángó vidéken volt, hogy kenyeret sütöttek kint az udvaron a kemencében, és megkérdeztük a nénit, hogy fotózhatjuk-e. Éppen vette ki a kormos tetejű nagy kenyereket. Mondta, hogy persze, és úgy ahogy volt, kettétört egy háromkilós kenyeret, és az egyiket odaadta. Azóta – nagyon régen – nem vettünk már kenyeret, Ági otthon süti. Az erdélyi könyveknél nem csak épített örökségeket, meg embereket fotóztunk, hanem fejezetekre bontva, elég sok ételrecept is volt, fényképekkel. Egy-egy fejezet végén mindig volt egy finom étel.
Milyen terveitek vannak a jövőre vonatkozóan? A Felvidék rejtett kincseit már említetted. Ezen kívül milyen más országokba kívántok eljutni, majd megosztani a közönséggel?
Partiumot és Bánátot – ez a történelmi Erdély és a mai magyar határ közötti szakasz. Ezt mindenképpen szeretnénk megcsinálni, így teljes egész lenne a most Erdélynek nevezett terület. Jó lenne egy olyan sorozatot indítani, hogy Kárpát-medence természeti kincsei, a Kárpát-medence Árpád-kori és gótikus templomai, Kárpát-medence várai, kastélyai; kulturális örökség helyszínek, mert hál’Istennek abból is nagyon sok van.
Igen, rengeteg, a Felvidék könyvben is szinte oldalról oldalra olvasható, hogy UNESCO-Világörökség helyszín.
Már szinte unalmas volt leírni, szinte ismétlődött. De nem maradnánk csak a Kárpát-medencénél, nagyon szívesen bemutatnánk Tirolt, vagy Ausztriát, Toszkánát, vagy az El Camino, a Szent Jakab-út mente természeti és épített örökségeit.
Kívánom, hogy váljanak valóra a terveitek, és az élményeket osszátok meg velünk, olvasókkal! Én pedig a kedves közönségnek bátran ajánlom, hogy vegyék kézbe a könyvet, vásárolják meg, hogyha tetszik. Gondolom, Attila szívesen dedikálja is, ha megkérik. Merítsenek ötleteket Ági és Attila könyveiből, mert szerintem lehet bőven találni olyan helyeket, amiket még csak nem is hallottunk életünkben, hogy vannak, és nagyon szépek, nagyon értékesek. Jó utazást kívánok mindenkinek, először virtuálisan a könyv segítségével, aztán remélhetőleg a valóságban is. Nektek pedig sok időt, energiát, jó egészséget, jó fényeket kívánok és még sok szép könyvvel örvendeztessetek meg bennünket!
Köszönöm! Még annyit szeretnék elmondani, hogy ma délelőtt láttam a második unokámat ultrahangon, ez jó érzéssel tölt el.
Hozzászólások