„Egy nőnek ezer arca van”
Folytatódik interjúsorozatunk, melyben pécsi nők mesélnek magukról: arról, hogyan zsonglőrködnek 8 karú Síva Isten módjára az idejükkel; hogy vészelik át a szürke hétköznapokat és mi az, ami segít nekik talpra állni, ha elesnek. Azaz, hogyan gondolkodnak, éreznek és léteznek a 21. században a nők…
Vermes Tímeával a Pécsi Nemzeti Színház büféjében beszélgettünk, és fotóriporter kollégám az interjú végén azt mondta: be nem állt a szátok. És így is volt, ugyanis jó kis csajos beszélgetés sikeredett a késésemmel induló találkozóból. Amolyan cinkosan összekacsintós, összenevetős, pasikat kibeszélős, szabadszájú, gondolatok és témák között csapongós… laza, és mégis összetett. Egyszóval, olyan, mint amilyenek mi vagyunk, nők.
Az év végi koncerted reklámplakátja igazán figyelemfelkeltő. Mikor megláttam, merészen kihívó hideg tekinteted és a hibátlan arcod, a francia femme fatale, azaz a végzet asszonya kifejezés jutott eszembe. Ezt a hatást szeretted volna elérni? Ezek szerint van egy ilyen arcod is, ez a nő is te vagy?
Végre eljutottam abba a korba, hogy már nem törődöm vele, hogy ki mit gondol rólam. Az a fontos, hogy én mit gondolok a világról. Nagyon sokáig nagyon bántott – bár nagyon kevés rossz kritikát kaptam – akár egy-egy szó is. Most már azt gondolom, hogy a kritikus azért van, hogy leírja az ő meglátásait, azt amit gondol a saját szemszögéből a darabbal kapcsolatosan, én meg azért vagyok, hogy a közönségnek örömet okozzak. Én ebben így meg is nyugodtam, és azóta nem görcsölök rá a kritikákra.
A plakátra visszatérve, én nagyon tudatosan akartam egy ilyen fotósorozatot, de sok ellenlábasom volt, kezdve a férjemmel. Ő úgy gondolta, hogy Marilyn a világ egyik legnagyobb cédája és az a fotó, amin egy tűzpiros ruhában, szexi kéztartással állok, túl frivol. (Ebből is látszik, hogy a nők és a férfiak néha egészen nagy szakadékkal maguk között élnek egymás mellett.) Aztán amikor elkészült a fotó, már neki is tetszett. Illetve többen mondták, hogy túl natúr, sehol egy mimikai ránc, stb. pedig – nyilván nem így járkálok hétköznap – de a fotón lévő nő is én vagyok!
Ez a fotó sejtet valami újat az év végi koncert repertoárjából? Változik a stílus a megszokotthoz képest?
Két ismerősöm is azt mondta, hogyha ez után a kép után nem éneklem el a Happy Birthday Mister Presidentet a koncerten, akkor hülye vagyok, de nem fogom. Nem változik a stílus sem, a koncert első részében opera és operett dalok lesznek, a második részében pedig musical. De a fotón láthatóhoz hasonló stílusú lesz a ruhám és a sminkem is, bár nem sok köze van Marilyn Monroe-nak Gilda-hoz, de sebaj.
Minden évben új dalokat hozok. Úgy gondolom nem tehetem meg, hogy ugyanazokat éneklem idén is. 12 új műsorszámom lesz, köztük olyan dalok, amiket még életemben nem énekeltem. Az első részben Moravetz Levente kérésére lesz operett is, aki szerint fontos, hogy ne hanyagoljuk el azt a méltatlanul elfeledett, magyar műfajt. A koncert első részében együtt énekelek Megyesi Schwartz Lúciával, akinek azért örülök nagyon, mert ő Pécsről indult, és azt gondolom, hogy ez különösen fontos, és csodálatos mezzo hang.
A partnereim között van Sasvári Sanyi és Csengeri Attila, akik tavaly nem voltak és nagyon sokan hiányolták őket, ezért mindenkinek üzenem, hogy ott lesz a koncerten a két nagy fantom. És Király Linda is jön, így quartettben fogunk énekelni, amitől szerintem különlegesen érdekes lesz. Jön még Szolnoki Péter – aki a férjemnek nagyon jó barátja, és nagyon szeretjük – és Balázs Fecó is, akivel eddig nem sikerült közösen szerepelnünk. Szerepel még Massányi Viktor, aki szintén Pécsett kezdte a pályát, és László Boldizsár, az örök beugró, vele éneklem a Bohémélet duettet. Akárcsak Balásy Szabi és a Voisinger’s – akik nagyon jól összefogott kórus és tavaly is feldobták a koncertet. Balett helyett pedig idén a Kapronczai Művészeti Iskola társas táncol.
A második rész érdekessége az, hogy a Báthory musicalből – amit Szolnoki Peti írt és amit nyáron mutatnak be – két dalt is énekelek majd, az egyiket Sasvári Sanyival. Valamint Dorogi Barbara is elfogadta a meghívásomat, aminek nagyon örülök, a pécsi közönség mar régen láthatta őt.
Rólad elmondható – úgy gondolom – hogy sikeres nő vagy. Mi a Te recepted, szerinted minek köszönhető a sikered?
Sikeres nő… lehet, hogy kívülről így tűnik, de belülről ennek a sikernek, nagyon sok árnyoldala van. A sikerem egyébként – én ezt bátran kimondom – egyrészt a férjemnek köszönhető: Ő az aki „rugdosott” hogy nemcsak tanítani, hanem énekelni is kell – és saját magamnak. Annak a borzasztó nagy elhatározásnak és akaratnak, ami bennem van. Mert voltam én 85 kg – jelenleg 59-60 vagyok – és állandóan fogyókúrázom, most is. És ez szerintem nagyon nagy dolog, mert aki valaha volt már kövér, az tudja, hogy mennyire nehéz ez. És ez az akaraterő átvihető az élet más területeire is. Ez az egyik része, a másik az, hogy nagyon sok szerencse kell az előadóművészi karrierhez, rendkívüli kapcsolati tőke, amit nekem a férjem biztosít, mert ő az aki nagyon ügyesen épít kapcsolatokat. És persze szorgalom és tehetség is – ami adottság – és pozitív hozzáállás, az, hogy az életben a szépet lássuk meg. Néha nekem is kicsúszik a talaj a lábam alól, mérleg vagyok, billenékeny, és a napjaimat sokszor úgy élem, hogy hol fent, hol lent…
Nőként érezted-e valaha, hogy a nemed hátrány – vagy akár előny – az előadóművészi pályán? Sokan sokfélét mondanak, ha erről kérdezem őket. Te hogy tapasztaltad?
Nem, én azt gondolom, hogy ezen a pályán ilyen típusú megkülönböztetés nincsen. Viszont van egy nagyon lényeges különbség férfi és nő között. Egy férfi, ha előadóművész, ebből tartja el a családját, egy nő – hacsak nem egyedülálló – nem családfenntartó. Na persze ez így ki van sarkítva, de a lényeg, hogy csak az előadóművészetből nem lehet megélni, a férfi kollégáim, akikkel erről beszélgettem, mind több lábon állnak. Ez a férfiak nehézsége ezen a pályán. Ami a nők nehézsége, az a természet adta adottságaikhoz kapcsolható: a szépség, a báj és a kellem – azaz ami megtetszik egy-egy rendezőnek, igazgatónak – sokszor a hátrányukra fordulhat, ha nem úgy alakulnak ezek a kapcsolatok. Nekem szerencsém volt, mert a férjem mindig védett engem és nem keveredtem rossz ízű szituációkba, ahogy az manapság olyan gyakran előfordul. És mint említettem, a kapcsolati tőkét is ő biztosította, így nem jártam úgy sem, hogy hiába voltam tehetséges, szép és fiatal, nem nyíltak meg a megfelelő ajtók. Szóval nagyon nehéz, amikor pedig végre, sikeres leszel és befutsz, akkor nagyon hamar megöregszel. Én ezt most élem, tavalyelőtt készültem a Falstaff-ra, és azon tűnődtem, hogy melyik szerepet fogom játszani, mikor a rendező mondta, hogy Alice-t, hisz anya lettem. Akkor szembesültem azzal, hogy jé tényleg, anya lettem és most már nem a lányszerepeket fogom játszani. És most már az van, hogy jönnek a fiatalok, és neked kell segítened nekik, és ha hibázol, azt mondják rád, hogy nem tanulta meg a szakmát. Szóval innentől kezdve meg ezért nehéz.
Akkor a hétköznapokról… Van egy pici lányotok, és úgy olvastam a színházi bemutatkozódban, hogy most elsősorban az anyaságra koncentrálsz, miközben játszol a színházban és most itt az év végi koncert is. Hogyan marad rá időd?
Mivel én operaénekesként vagyok szerződve a pécsi színházban, ez azt jelenti, hogy ebben az évben például 3 bemutatóm lesz, de ez már sok, mert egyébként egy szokott lenni. A darabnak van egy próbaidőszaka, ami mondjuk hat hét, majd az előadások. Idén azonban az Antigonéban – innen szaladok is a darab megbeszélésére –, A csengőben és a Szerelmi bájitalban is játszom, de mióta a gyerek ovis, azóta szabadok a délelőttjeim. Este pedig, ha előadás van, az apja vigyáz rá, vagy a nagymama és ott van a nagytesó is. De eddig, vagyis három évig szinte semmi mást nem csináltam, csak otthon voltam vele.
Ezek szerint a férjed, Bencze Attila segít a gyermeknevelésben. És vajon a házimunkában is?
Abszolút, teljes mértékben lehet rá számítani, ha a gyerekről van szó. Ma például rosszul voltam és elvitte a gyereket játszóházba, így volt időm pihenni. Tegnap meg a Bubi könyörgött, hogy hadd aludjon a Nanánál, de Attila azt mondta neki, hogy ő már annyira várta ezeket napokat, mikor az anya a színházban lesz és így ők kettesben lehetnek, hogy nem fogja hagyni, hogy a Nanánál aludjon. Ezek az apás esték.
A házimunka nem az erőssége, nem mos vagy takarít, de például főz. Nem panaszkodom, mert ahogy hallom, vannak olyan férfiak is, akik alig segítenek.
Szóval most már belerázódtunk a gyereknevelésbe, de az elején azért nehéz volt. Volt, hogy egyáltalán nem aludtam és olyan voltam, mint egy szobanövény. Attila akkoriban mondta is, hogy tudja, ha hazajön és jobbra néz, akkor ott ülök, a gyerek a mellemen és kész. Ennyi volt az életem. Az az igazság, hogy nekem ez nehéz 8 hónap volt, mert előtte nagyon pezsgő életet éltem, de közben pedig nagyon szép is volt – ha visszagondolok rá – amikor olyan nagyon pici baba volt Bubi és teljesen rám volt utalva. Egy kis csoda volt… Most már nem olyan nehéz, sőt most azt érzem, hogy nagyon kerek az életem azzal, hogy van Ő. Legszívesebben megállítanám most az időt, mert annyira cuki, annyira tiszta, olyan szeretetgombóc, amilyen valószínű soha többé nem lesz…
Végül a kérdés, amit mindenkinek felteszek, minden interjúban: szerinted miért jó ma nőként élni, nőnek születni? Te miért szereted azt, hogy nő vagy?
Ezen régóta gondolkozom – gyerekkorom óta – és mindig azt gondoltam, hogy nagyon szeretek nő lenni, mert egy nőnek sokkal nagyobb lehetőségei vannak az életben az esztétikumra, mint egy férfinak. Az én életemben a szépség, az esztétika, a báj és a harmónia nagyon fontos. Egy nőnek ezer arca van, ha ügyesen bánik saját magával – lásd a plakátom – így nekem is több arcom és női szerepem van. Van egy anya, egy feleség és van egy kurva. Én azt szoktam mondani, hogy ez mindenkiben meg kell, hogy legyen, ha igazán nő. Szóval én nagyon szeretek nő lenni, de képzeld el, hogy három napja kiszaladt a számon, a férjemnek: hogy legközelebb nem születek le, csak férfinak. Mert mostanában úgy besokalltam mindennel: a főzéssel, sütéssel, mosással, takarítással és menstruálással, hogy azt mondtam, ezt én többet nem kérem és kész. És erre Attila azt mondta – pedig ő nem egy együtt érző fazon – , hogy: el is hiszem. És láttam rajta, hogy komolyan gondolja, látta az akkori problémáimat tornyosulni és megértett.
Pont most lépett be az igazgatónk, aki az Antigoné próbáján azt mesélte, hogy egyszer megkérdezték az isteneket, hogy a nő vagy a férfi élvezi jobban a szexet. S mert ők nem tudták eldönteni, összevesztek, ezért megkérdezték Teiresziasz-t – aki már élt férfiként és nőként is, hisz kétnemű – és ő azt mondta, hogy a nők nyolcszor jobban élvezik a szexet, mint a férfiak. Tulajdonképpen az biztos, hogy összegészében az nagyon nagy dolog, ha az ember nőnek születik, nem beszélve arról, amit egy férfi sosem élhet meg: az anyaság… ahogy a saját testemből adok életet valakinek és abból táplálom is. Ez egy óriási dolog, és azt hiszem, több dolgot, képességet adtak nekünk nőknek az Istenek – hogy az ókori mondakörnél maradjunk – ám azért nehézségeket is kaptunk rendesen.
Egy régi barátnőmmel a napokban arról beszélgettünk, hogy a férjének megszűnt a munkahelye és ettől megcserélődtek a szerepeik, mert a férje vitte a gyerekeket az óvodába, ő meg látástól vakulásig dolgozott. Úgy fest, a régi minták megszűntek és mivel már nincsenek nagycsaládok, sokkal kevesebb segítsége van egy nőnek, mint régen volt. Szóval nem egyszerű ma nőnek lenni, de ehhez a világhoz kell alkalmazkodni és megpróbálni boldognak lenni, mert most ez van…
(Fotók: Komlós Attila)
Hozzászólások