Elvisznek-e mindent a vizesek? • Hetedhéthatár

Sport

Elvisznek-e mindent a vizesek?

Csütörtökön este 56. alkalommal hirdeti ki a Magyar Sportújságírók Szövetsége az idei Év legjobbjai szavazás eredményeit. Közel háromszáz sportújságíró jelöléseinek összegzése alapján alakult ki a sorrend az év sportolója, sportolónője, csapata, edzője és szövetségi kapitánya „versenyben”. Ugyanebben az öt kategóriában ismerik el a legkiválóbb parasportolókat is.

els2013A tavalyinál is eredményesebb évet zárt a magyar sport, hiszen több mint kétszáz olyan sportolónk van, aki az idei felnőtt világ- és Európa-bajnokságokon, a Világjátékokon, az Universiaden vagy éppen a Bajnokok Ligájában győzött, vagy legalábbis a dobogóra állhatott.

Az idei eredmények alapján a címvédők közül úgy tűnik Gyurta Dánielnek van a legtöbb esélye arra, hogy újra átélje a Bajnokok bajnoka bejelentés  felemelő érzését. A nőknél az év során nagyot alkotó Hosszú Katinkának több ellenfele is akad, Kozák Danutát az edzőváltás megerősítette és változatlanul hozta magát és a világbajnoki aranyakat. De nagyot alkotott a budapesti  világbajnokságon győztes Sastin Mariann, illetve a szintén a Papp László Arénában, az EB-n diadalmaskodó judos Csernoviczki Éva.

A csapatoknál is akadt itthon tartott arany, a párbajtőrözők nyerték meg a vb-t, de ugyancsak világbajnoki címnek örülhetett a férfi vízilabdacsapat is. A szavazás szempontjából a helyzetet csak „bonyolítja” a Bajnokok Ligáját nyert győri női kézilabdacsapat. Újságíró legyen a talpán, aki ilyen eredmények között nyugodt lelkiismerettel állapítja meg a sorrendet.

Az edzők között megeshet, hogy az eddigi 55 év után most először külföldi szakember halássza el az elsőséget a hazai mesterek orra elől. Az eredményeket végignézve a szövetségi kapitányok között meglepetés lenne, ha nem „vizes” szakember futna be az első helyre. Sőt egyes esélylatolgatók szerint még az is előfordulhat, hogy mind az öt szám címe a „vízen, a vízben” élők zsákmánya lesz.

A Duna Tv által élőben közvetített esemény nagyszabású show-vá alakul, hisz olyan kitűnő művészekkel találkozhat a közönség, mint Radics Gigi, Cserpes Laura, Király Viktor, a Honvéd táncegyüttes. Rajtuk kivül Badár Sándor szórakoztatja a nagyérdeműt, de sportolók is helyet kapnak a műsorban, a Face Team és a két freestyle világbajnok Kovács Péter és Szász Kitti, akik aznap a budapesti Európa-bajnokságon szerepelnek s lehet, hogy este már mint friss Eb-érmesek lépnek fel.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS