Pécs városa 1752-ben
A régi pécsi újságokat böngészve mindig kezembe akad valami nagy „kincs”. Ezek közé számítom Németh Béla, kiváló hely és várostörténész színes tudósítását a 18. századi Pécs városáról.
„A kép, melyet nekünk a városról az úgynevezett conscriptiók egy-egy évről nyújtanak, rendszerint igen homályos és tökéletlen. A nemesség és papság, mely a város előkelőségének nagyobb részét képezte, adót nem fizetett. Nincs tehát benne a conscriptióban. Az 1752-iki conscriptiót Koller Mihály táblabíró és Tanyi László esküdt hitelesítették. Mindkettő pécsi lakos volt, előbbinek a József utcában, utóbbinak a Kert utcában volt háza, de a conscriptióban hiába keresnők őket, mert adót nem fizetvén, abba nevüket bele nem írták. Így hiába jegyzi a conscriptió, hogy 1752-ben Pécsett 105 ló volt, mert a nemes urak, a papok mind tartottak lovakat. Sokkal nagyobb úrnak tartotta magát akkoriban egy kanonok, sem hogy gyalog járt volna a vártemplomba. Még a prebendariusoknak is volt fogatuk, s nem egyszer történt, hogy ima óra után, ha épp eső esett, s a kanonok úr fogata elkésett, a prebendárius először a kanonokot vitette haza fogatán.
Főtér az 1700-as években
Íme mindezek a lovak nincsenek conscriptióban, s így a ló létszámról nincs tiszta képünk conscriptiók alapján.
Mégis más tekintetben az 1752-iki conscriptió világot derít az akkori viszonyokra, melyek már régiségüknél fogva érdekesek lévén, azokból néhányat itt röviden elmondok.
Pécs városa akkor is négy részből állott, legkisebb rész a Siklósi külváros volt, mert csak 8 házból állott, melyek között volt egy malom Mulcsana Lipótné, egy csárda Picsler Józsefné, egy majorság s csak négy rendes lakóház.
A szigeti külvárosban 167 lakóház 168 családdal. A budai külvárosban volt 311 lakház 316 családdal, végre legnagyobb volt a belváros 378 lakházzal és 389 családdal, miből egyúttal látható, hogy csak nagyon kevés azok száma, kik bérben laktak.
A város élén akkor Szombathelyi Ferenc állott, mint városbíró, házzal a Ferenciek utcájában, a város jegyzőjét Újváry Lászlónak, a pénztárost Petrás Józsefnek hívták, ki a salétrom-gyár igazgatójának fia lehetett.
Volt azután 9 szenátor, ezek között egy nemes Sziszman József, egy kereskedő Soldener Antal, egy asztalos Filczmayer Kristóf, egy építő mester Katz Mátyás, egy pintér Placz Gábor, egy Belosicz Boldizsár, kinek nem volt háza s a most is élő családokból megemlítendő Árpády Mátyás.
Papság, nemesség s tán az itt lakózott katonaság s egyéb állami tisztviselőkön kívül, a belváros összes lakosságát az iparos osztály tette ki, a szigeti s budai külváros legnagyobb részét a földművelő népség.
Míg a belváros legnagyobb része német ajkú volt, addig a szigeti s budai külvárosokban a horvátok s magyarok vegyesen éltek, a budai külvárosban a horvátok nagy többségben voltak, ellenben a szigeti külvárosban több magyar volt, mint horvát, de azért a horvátok a szigeti külvárosban horvát iskolát tartottak fenn, a várostól vettek bérbe házat s fizettek utána adót.
A kézművesek legtöbbje a belvárosban lakott, sőt lehet mondani a lakosság legnagyobb részét a belvárosban az iparosok tették ki, míg a külvárosokban csak szórványosan jönnek elő az iparosok. Le kell itt mégis a tabakosokat számítani, kik a különböző színű bőröket, az úgynevezett szattyánt készítették. Ezek kivétel nélkül a budai külvárosban laktak, összesen nyolcan voltak. Ezek közt most is élő családok közt a Sirisaka, Ivanovics, Babay nevek szerepelnek. Molnárok is csak a budai külvárosban voltak, de csak 6 molnár, mert a többi malmokat az adót nem fizető osztály bírta. A molnárok közt említendő Mend, Keller, Maur János (a Weidinger malomban), Bacsinácz, Sendler. A belváros előkelőségét a kereskedői osztály képezte. Volt összesen 10 kereskedő, ezekből Balovia József, úgy a Zombory családból hárman, mint nemesek szerepelnek, kik adót csak az üzlet után fizetnek. Ezek közül a Mitrovcs, Buday és Reisz név érdemel figyelmet.
Aranyműves négy volt Pécsen, Radics Pál, kinek atyja is mint aranyműves szerepel 1722-ben, Magyarovics Mihály, Szinkovics Jakab és a szigeti külvárosban Laczkovics József.
Az egyetlen orvos mellett az orvosi teendőket leginkább chirurgusok teljesítették, ilyen 5 volt, Hamrich Márton, Simai Pál, Amprucker Mihály és Pazsit Jakab. Építő mester csak kettő volt, Pigler Antal és Örögh Pál s összesen csak 21 kőműves. Két ácsmester, Neff József és Gosztrager Máté, de csak öt ács.
Az iparosok között legtöbb a csizmadia, a varga, a szabó, ez utóbbiak alatt mindig magyar szabó értendő, mert az egész városban egyetlen egy német szabó volt látható, tehát bizonyos, hogy akkor mindenki magyar ruhában járt.
Különben feltaláljuk itt a kézművesek mindenféle faját, volt itt asztalos valami 5, hintógyártó, hamuzsírfőző, könyvkötő, nyereggyártó, szíjgyártó. Kovács 6: Heberstein Pál, Truk János, Spanovics, Kovács Gergely, Pesecs és Pataricza Márton. Fazekasok, pokróckészítők, bádogosok, mészárosok, egy kőfaragó, egy szobrász, lánckészítő, több gombkötő s paszomántkészítő, mely mesterségek akkor, a magyar öltözködés idejében igen virágzottak. Bábos, posztócsináló, fésűs, szűcs, bocskoros, sarucsináló, kalapos, pék 4, úgymint Kerner István, Hirsch Márkus, Hermann Antal, Schmid Antal (ez utóbbinak két háza volt). Két festő, úgymint Witz Antal és Erdélyi János. 9 kötélgyártó, bognárok, lakatosok, ruhafestők. A kéményseprést Paxhammer Vitus özvegye teljesítette. Volt üveges, több takács, hangszerkészítő, tarisznyás, esztergályos, egy egész sereg pintér, késcsináló s szórványosan más iparosok is.
Az iparosok nevei között alig találunk olyant, mely még mai is megvolna a városban. Egy részük kihalt vagy elvándorolt, a másik rész az úri osztályba emelte gyermekeit. 35-40 év múlva egészen más képe van a városnak, a kézművesek gyermekeit, mint hivatalnokokat, sebészeket stb. látjuk a városban működni. Főként gazdászati pályára mennek s már 1752-ben négy-öt ispánnak van háza Pécsett. A papok nem igen vesznek még házakat, csak két papnak volt saját háza.
A püspök rendes kertészt tart, ez az egyedüli kertész Pécsett. A püspöki konyhán szakács főz, kinek adó alá eső háza van a városban, van a püspöknek két muskétása, ezen kívül a két parádés huszárt nem a püspök, hanem a templom tartja, kívüle még a szeminárium tart egy huszárt és a vármegye 4 huszárt. Van a megyének 29 hajdúja, kik részint a belvárosban, de legnagyobb részt a budai külvárosban laknak, házakat bírnak és tizedes felügyelete alatt állnak. Van ezen kívül a városnak, a püspöknek és szemináriumnak is egypár hajdúja, a Batthyányi uradalom pedig pécsi képviselője részére külön huszárt tart.
Az összeírásból látható továbbá, hogy a belvárosban 48 özvegyasszony van, a budai külvárosban 24, a szigeti városban 24, a jezsuiták telepén 1, összesen tehát 97 özvegy nő. Tekintve, hogy csak 867 ház volt Pécsett, majdnem minden 8-ik ház egy özvegy nő kezén volt, mi felette soknak mutatkozik.
A köztisztaság tekintetében megjegyezzük még, hogy a város egy rendes kanálistisztítót tartott.
A szegényügyre vonatkozólag megjegyezzük, hogy 1752-ben Pécsett csak két koldus volt, egy férfi s egy nő, kik a budai külvárosban laktak. Egyetlen vak ember volt s egyetlen sánta.
Hol vannak ezek az idők? Egy kezem közt lévő s csak 32 évről későbben szóló összeállítás már egészen más képét mutatja a városnak. Óriási volt az emelkedés, mit talán az okozott, hogy ez idő alatt lett Pécs szabad királyi várossá. No, de e nagy változásról talán egy másik alkalommal.” (Pécsi Napló, 1904. január 17. 5 p. Németh Béla Pécs városa 1752-ben)
Pécs az 1700-as években
Hozzászólások